Hírek

PUTNOKFC.HU

Bemutatjuk a Putnok FC új igazolását, Csiki Norbert Ferenczet

A nyári szünet alatt, mint azt korábban már említettük a Putnok FC játékos kerete is változik. Csapatunknál már az érkezők listáján is szerepelnek nevek, így új játékosokat mutathatunk be a csapat szurkolóinak.

Elsőként Csiki Norbert Ferenczet ismerhetik meg a PFC szimpatizánsai.

Friss igazolásunk 1998. július 5-én született. Már egészen fiatal korában is kivételes tehetségnek számított, utánpótlás játékos korában U14-től U19-ig tagja volt a Román korosztályos válogatottaknak. Első felnőtt profi szerződését már 15 éves korában megkapta, ekkor a Kolozsvár ajánlott szerződést a labdarúgónak. Később a fiatal tehetség Magyarországon próbált szerencsét, játszott Dabason, Egerben, Tiszafüreden, a legutóbbi szezont pedig a Hajdúszoboszló alakulatánál töltötte. A HSE csapatánál az előző bajnoki évadban 35 mérkőzésen lépett pályára, így nyugodtan kijelenthető, hogy meghatározó tagja volt az együttesnek. Norbert a hazánkban lejátszott 93 mérkőzéséből 81 alkalommal kezdőként léphetett pályára, így rutinos játékossal erősödött a Putnok FC.

Az ambiciózus játékos Putnokra is elszántan és célokkal érkezett.

Csiki Norbert Ferencz

Az elsődleges célom, hogy a tavalyinál még jobb szezonom legyen, ezért is igazoltam ide. Szeretnék minél hamarabb szintet lépni és ezért itt Putnokon is keményen meg fogok dolgozni. A csapat nagyon jól fogadott, bízok benne, hogy együtt szép eredményeket fogunk elérni.” – mondta el megkeresésünkre Csiki Norbert Ferencz

Csapatunk edzője, Szala Ákos szerint új játékosunk tökéletesen illeszkedik a Putnok FC jövőbeni elképzeléseibe, Norbert igazi meghatározó és hasznos tagja lehet a csapatnak.

Norbi elsősorban védő, de középpályásként is bevethető játékos. Azt gondolom, hogy ebben az osztályban nem sok jobb kvalitásokkal rendelkező es komplexebb játékos játszik. Véleményem szerint a harmadosztályt meghaladó minőséget képvisel és a csapatunk hasznos tagja lesz. Az ő érkezésével bővült a taktikai repertoárunk is. Örülök, hogy minket választott.

Új játékosunknak sok sikert kívánunk a Putnok FC színeiben.