Hírek

PUTNOKFC.HU

Nehéz mérkőzésen győztük le itthon a Karcag csapatát

Október hatodikán rangadóval folytatódott a bajnoki idény a Putnok FC számára. A tizedik játéknapon a Karcagi SE vizitált a Várady Béla Sportközpontban.

Borús időben indult útjára a labda az összecsapáson, amelyen a vendégek korán – az 5. percben előnyhöz jutottak. Egy jobbról érkező beadás után Girsik fordult kapura a védők szorításában és juttatta vezetéshez a Karcagot. (0-1) Hazai labdabirtoklási fölény következett, játékunk azonban kissé kapkodó volt, így nem sikerült komolyabb lehetőséget kialakítani. Kisebb helyzeteink azért akadtak ebben a játékrészben is, Galacs beadása után Boros fejesét védte a vendég portás, Lőrincz ígéretes helyzetből elvégzett szabadrúgása pedig a sorfalról pattant le. Egy gólos hátránnyal vonulhatott félidei pihenőre csapatunk.

A második félidő kezdő jelzésével egy kiadós eső is megérkezett városunk fölé. Próbált magasabb fokozatba kapcsolni csapatunk, jelentős labdabirtoklási fölényt alakítottunk ki, ez pedig eredményre is vezetett. Az 58. percben Lőrincz Attila balról érkező beadásába egy vendég védő, Székely Dávid csúsztatott bele, a labda pedig így Fedinisinec fölött a hálóba pottyant. (1-1) Lendületben maradt az egyenlítés után is csapatunk, továbbra is mezőnyfölényben játszottunk és igyekeztünk helyzeteket kialakítani. A 80. percben Korbély kapott jó labdát a bal szélen, megindulni azonban nem sikerült, mert Győri lekönyökölte támadónkat, amiért a játékvezető egyből piros lappal kiállította. A szabálytalanság miatt megítélt szabadrúgást Lőrincz tekerte a kapu elé, ahol előbb Galacs csúsztatását bravúrral védte a kapus, Tordai Balázs azonban remekül érkezett a kipattanóra és a hálóba juttatta a labdát. (2-1) Maradt még esemény a hajrára is, a 91. percben vendég bedobás után indult a kontránk, Tordai ugratta ki nagyszerű labdával Kercsót, aki hosszasan vezette a labdát az ellenfél tizenhatosán belülre, ahol csak szabálytalanul tudták megállítani. A játékvezető büntetőt ítélt, amit maga a sértett értékesített. Kercsó Bence találatával 3-1-re módosult az állás. A végeredmény pedig ennyi is maradt, egy harcos, küzdelmes mérkőzésen, hatalmasa akarattal sikerült itthon tartanunk a három pontot a jó erőkből álló Karcag ellen.

Az első félidőben a labdaszerzéseink után rossz sávokat akartunk használni az előrefele történő játékban és kapkodtunk is. Nem volt jó labdás játékban a mélységi tagozódásunk. A második félidőben azt csináltuk amiben jók vagyunk és ez eredményre vezetett. Két nagyon jó csapat találkozott ma és a félidők mezőnyfölénye is megoszlott. Az első félidő a Karcagé volt, a második a miénk. Makacsok, állhatatosak a játékosaink  barmennyi nehézség is éri őket. Megalkuvás nélkül hiszünk továbbra is abban amit csinálunk.” – értékelte a találkozót Szala Ákos vezetőedző.

Putnok FC – Karcagi SE: 3 – 1 (0 – 1 ) (Székely (ög), Tordai, Kercsó (bü) ill. Grisik)

Putnok FC: Zden – Végső (Kercsó), Galacs, Lőrincz, Bán, Pócsik, Tordai, Boros, Máris (Korbély (Mrva)), Nemes, Csiki

Karcag: Fedinisinec – Szabó, Győri, Tóth, Székely (Nagy), Sághy, Varga (Vona), Girsik (Talpalló), Constantinescu (Hornyák), Fábián, Vogyicska (Györgye)