Hírek

PUTNOKFC.HU

Folytatás előtt – Szala Ákos edzővel beszélgettünk a felkészülési időszak eseményeiről

2022. december 19-től egyénileg, majd idén január 4-től közösen zajlott a felkészülés a február 12-én folytatódó bajnoki pontvadászatra a Putnok FC csapatánál. A felkészülési időszak jelentős részében napi két edzés, fizikális terhelés, taktikai elemek fejlesztése, gyakorlása szerepelt, de az egy hónap közös munka alatt hat felkészülési mérkőzés is beiktatásra került a programba. Némileg a keret is változott, hét távozó mellett öt új játékost figyelhettek meg a próbamérkőzésre kilátogató szurkolók. Ami a lejátszott barátságos meccseket illeti a hat összecsapásból öt alkalommal hagytuk el győztesen a pályát, de ami ebben az időszakban az eredménynél fontosabb, az az elvégzett munka. A hét végén, február 12-én vasárnap már élesben pattog a labda az NB3 Keleti csoportjában is, a jelenleg a tabella második helyén tanyázó csapatunk Tiszaújvárosba utazik a jó bajnoki folytatás reményében. Honlapunk a felkészülési időszak végén Szala Ákos edzővel beszélgetett és kérte arra a mestert, hogy értékelje az elmúlt több mint egy hónap történéseit.

Milyennek ítéled a Putnok FC felkészülését a februári folytatásra, sikerült minden betervezett munkát elvégezni?

Szala Ákos – edző, Putnok FC

– „Ezt majd az elért eredmények fogják megmutatni. Folyamatosan próbáljuk a játékunkat fejleszteni versenyidőszakban is, nem csak a felkészülés alatt. Annyiban más a két időszak, hogy felkészülés alatt keveset alkalmazkodunk az ellenfelünkhöz, szezon közben pedig próbálunk a soron következő ellenfelünkből a legjobban felkészülni, az ő labdás és labda nélküli játékukra kitalálni a számunkra legkedvezőbb játékhelyzeteket.

Mi az amire a fő hangsúlyt fektettétek a nagyjából egy hónap leforgása alatt?

– „Az új játékosainkat szerettük volna minél jobban megismerni és az ő erősségeiket beépíteni a játékunkba. A játék egyes fázisaiban szerettünk volna javulni, valamint cél volt, hogy képesek legyünk még gyorsabban játszani a futballt és hogy minél gyorsabban felismerjék a játékosok, hogyan és hol tudnak létszámelőnyös játékhelyzeteket kialakítani akár labda nélküli mozgásokkal.”

Mit sikerült leszűrnöd a felkészülési mérkőzésekből?

– „Nem vagyok maradéktalanul elégedett, de a sportban soha nem lehetsz túlságosan az, mert akkor rövid időn belül kudarcok fognak érni. Az eredmények elfogadhatóak voltak, de nem kifejezetten az eredményesség volt a cél számunkra a felkészülés során. Ezzel együtt persze pozitív, hogy egy kivételével minden mérkőzésünket megnyertük, mert benne kell maradjunk abban a flowban, amibe kerültünk nyártól. Ehhez napról napra jobban kell akarni a sikert továbbra is, minden nap egy minimálisan még jobbá válni. Mindig van és lesz olyan a játékunkban, amin lehet fejleszteni. Továbbra is dolgozunk azon, hogy le tudjuk redukálni minél jobban a hibáink számát és még hatékonyabbak legyünk.”

Hat edzőmérkőzés is szerepelt a felkészülési programban

Hogy sikerült az új játékosok beilleszkedése, mind a csapat egységébe, mind pedig a csapat taktikai szerkezetébe? Hogy látod az ő teljesítményüket a felkészülés során?

– „Öt új játékosunk van. Jelenleg megfelelő ütemben integrálódnak a csapatba, de ezt hatványozottan gyorsan fog haladni a közösen megvívott győztes mérkőzésekkel és az idő előrehaladtával. Szerkezetileg minimálisan tudunk majd több játékrendszert alkalmazni. Nem szükséges az új játékosainkat külön kiemelni, minden játékosunk becsületesen dolgozik és minden nap próbal jobb játékossá válni.”

Mit gondolsz, mi az amiben a sikeres ősz után még előre kell lépni, hogy ez az eredményesség tartható legyen?

– „Mindenben fejlődnünk kell továbbra is. A ránk jellemző mentalitásból nem engedhetünk. 20.9 év az átlagéletkora a keretünknek. Ezt muszáj megemlíteni, mert extrém fiatal. Folyamatosan lépni kell elő a fiatal játékosok közül vezéreknek, karaktereknek. Látok is erre bíztató jeleket. Fent kell továbbra is tartsuk azt a szintet, amit magunknak tettünk magasra. Az utolsó, Sényő elleni felkészülési mérkőzésen láttam olyan dolgokat amik tetszettek és bizakodásra adnak okot, de hibáink is vannak még mindig, amit van még egy kis időnk kijavítani. A csapatkohézió is egyre jobban alakul.”