Hírek

PUTNOKFC.HU

Vereséggel nyitottuk a szezont

Elrajtolt az NBIII 2024/2025-ös szezonja a Putnok FC számára is, július 28-án 17:30-tól a DVTK II F4R gárdája elleni mérkőzéssel. Az egész napos hőség estére alábbhagyott, kissé borult idő és lengedező szél fogadta a mérkőző feleket a Várady Béla Sportközpontban.

Kiegyenlített játékkal vette kezdetét a mérkőzés, mezőnyjátékkal, komolyabb lehetőségek nélkül csordogált az első játékrész. Nem igazán találtunk rést a jól záró vendég védelmen, veszélyeztetni csupán Lőrincz átlövéséből sikerült, az első játékrészben ugyanakkor a vendégek sem jutottak nagyobb lehetőségig, így gól nélküli döntetlennel vonulhattak pihenőre a felek.

A második félidő elején Márissal szemben szabálytalankodott a vendég védelem a tizenhatoson belül, a megítélt büntető mögé Korbély állt, a tizenegyes azonban kimaradt. Az 57. percben egy jobbról érkező beadás Furdetskyi-t találta üresen hosszún, aki higgadtan helyezett a hálónkba. (0-1) Próbálkozott ugyan csapatunk egalizálni, ma azonban sajnos hiányzott a megszokott átütőerő, így a jól záró piros-fehér védelem ellen igazán komoly lehetőségig sem sikerült jutni. A 73. percben pedig tovább romlott a helyzetünk, egy rossz kapus passz után Kiss László növelte két gólosra a vendég előnyt. (0-2) Újabb találat a hátralévő időben már nem született, így a Putnok FC vereséggel kezdte a bajnoki évadot. Jövő héten a MOL Magyar kupa első körében van jelenésünk a Vizslási SE otthonában, bajnoki mérkőzésen pedig augusztus 7-én a Sényő elleni idegenbeli összecsapáson javíthatunk.

Nem fogok mellébeszélni. A mai produktum nem az a szint volt, amit mi tudunk és elvárunk magunktól. Bízom benne, hogy időben jött a kijózanító pofon. Csapatunk egyik tagja sem engedheti meg magának a kényelmes hozzáállást. 3 éve úgy megy ki a csapatunk a pályára, hogy mentalitásban egy ellenfél sem nőhet felénk. Ma a Diósgyőr csapata felénk nőtt és ezt nem engedhetjük meg magunknak.” – értékelte a találkozót Szala Ákos vezetőedző.

Putnok FC – DVTK II F4R: 0 – 2 (0 – 0) (Furdetskyi, Kiss)

PFC: Slakta – Végső, Tóth, Lőrincz (Nagy), Csiki, Pócsik (Mrva), Korbély (Kercsó), Tordai (Galacs), Boros, Máris, Nemes

DVTK II: Dojcsák – Ferencsik (Stavnichuk), Kiss L. (Kovalenko), Vincze, Sáreczki (Benkő), Zrnic, Elton-Ofoi (Furdetskyi), Bárdos, Szakos (Osikov), Lajcsik, Kiss B.