Továbbra is hibátlan a tavasz – 24 forduló után élre ugrott a Putnok FC
Április 13-án a bajnoki idény 24. játéknapján vármegyei rangadó várt a Putnok FC csapatára. A vasárnap 16 órától kezdődő összecsapáson a Cigánd SE érkezett a Várady Béla Sportközpontba.
Ünnepi pillanatok sora előzte meg a mérkőzés kezdő sípszavát, melynek keretében előbb a csapat egyik törzsszurkolóját Gál Lászlót köszöntötte a közönség 80. születésnapja alkalmából – ezúton is Isten éltesse Laci bácsit, majd a PFC két játékosa vehetett át jubileumi emléklapot. Tordai Balázs a közelmúltban 50. alkalommal, Galacs Erik pedig a mai napon 100. alkalommal ölthette magára a Putnok FC mezét tétmérkőzésen. Ünnepi kezdőrúgás is dukált a mai derbihez, melyet Gyurán Dániel a csapat helyi illetőségű kiemelt támogatója végezhetett el.
Ami a mérkőzést illeti kevés esemény hozta izgalomba a szép számban kilátogató publikumot az első 45 percben. A többnyire tíz emberrel hátul zártan tömörülő vendég gárda ellen nem volt könnyű lehetőséget kialakítani, így jobbára meddő mezőnyfölényünkkel teltek a másodpercek az első etapban.
Jóval eseménydúsabb volt a második 45 perc, és ez már az első perceiben is látszott a játékrésznek. Gyors helyzetváltás mindkét oldalon az első pillanatokban, gól azonban ekkor még nem született. Találatra az 55. percig kellett várni, ekkor Silling kapott jó kiugratást csapattársától, majd egy higgadt csel után a kapunkba helyezett. (0-1) Nem kellett szerencsére sokat várni az egyenlítésre hazai oldalról, a 64. percben Korbély passzolt a tizenhatoson belül Boros Gáborhoz, aki nagyszerűen fordult kapura és gurított a rövid alsóba. (1-1) Kettő perc múlva pedig már nálunk volt az előny, a 66. minutában Lőrincz bal oldali sarokrúgására Máris Dominik érkezett nagyszerűen a hosszún és bólintott a kapuba. (2-1) Újabb 5 perc telt el csak a mérkőzésből, amikor a 71. percben Nemes passzolt középre az alapvonalról egy labdát, Boros Gábor közelről lőtt kapura, egy vendég védő kirúgta ugyan a labdát, de már a vonalon belülről, így újabb hazai találatnak örülhetett a csapat. (3-1) A hátralévő körülbelül 20 percben csapatunk magabiztosan őrizte a két gólos előnyt, a végeredmény így maradt 3-1. Győzelmével csapatunk a kilencedik tavaszi mérkőzéséből a kilencediket nyerte, ennek a parádés sikerszériának pedig a hétvégén az lett a gyümölcse, hogy 24 játéknapot követően a Putnok FC átvette a vezetést az Észak-Keleti csoportban!
„Amit elterveztünk játszani az első félidőben, arra nem úgy reagált a Cigánd, mint gondoltuk. A második félidőben más fajta és más irányú mozgásokat kértem a játékosoktól és ez ma jobban működött. Holnap reggeltől készülünk a soron következő mérkőzésre.” – értékelte a mai találkozót Szala Ákos vezetőedző
Putnok FC – Bacsó Beton-Cigánd SE: 3 – 1 (0 – 0) (Boros ( 2 ), Máris ill. Silling)
Putnok FC: Derényi – Galacs, Lőrincz, Pócsik (Végső), Boros, Máris (Tordai), Süttő, Kercsó (Fekete), Nemes, Korbély, Nagy
Cigánd: Somogyi – Mrva, Kőrizs (Kardos), Misák (Racskó), Silling, Tóth (Honchar), Girdán (Vass), Nikic, Juhász, Kovács (Horváth), Szücs