Hírek

PUTNOKFC.HU

Salgótarjánba utazunk a MOL Magyar kupa második játéknapján

Az előttünk álló hétvégén ismét szünetel a küzdelem az NBIII labdarúgó bajnokságban, helyette ezúttal a MOL Magyar kupa második fordulójában lépnek gyepre a még versenyben lévő csapatok. Augusztus 24-én, szombaton a Putnok FC idegenben, a Salgótarjáni BTC vendégeként küzd meg a továbbjutásért.

A MOL Magyar kupa első köréhez hasonlóan ezúttal is Nógrád vármegyei ellenféllel néz farkasszemet csapatunk, ám ezúttal már nem megyei osztályú az ellenfél, hanem az NBIII-ban velünk egy csoportban szereplő SBTC. Nagy küzdelemben jutott tovább az első fordulóból hétvégi ellenfelünk, a Hajdúnánás csapatát sikerült egy 92. percben szerzett találattal legyőzni Sebestyén Szilárd gárdájának. Ami az aktuális formát illeti az előző kupaforduló óta lejátszott három bajnokijukból egyet nyertek, kettőt pedig elveszítettek.

Ahogy azt már említettük csapatunk egy ugyan csak nógrádi ellenféllel szemben jutott tovább magabiztosan az első körből, a Vizslás otthonában arattunk négy gólos győzelmet. Azóta pedig az aktuális formánk is jónak mondható, hiszen egy döntetlen mellett két győzelmet könyvelhetett el Szala Ákos legénysége. Legutóbb nagyot küzdöttünk a három bajnoki pontért a Nyíregyháza II otthonában, ezúttal pedig a MOL Magyar kupa következő körébe jutásért indulunk harcba.

Egyértelmű célunk a továbbjutás és ezért mindent meg is fogunk tenni. Nem kezeljük másképp, hogy kupa vagy bajnoki mérkőzés következik. Meg akarjuk nyerni a soron következő mérkőzést és ettől a gondolkodásmódtól nem térünk el ezúttal sem. A következő egy héten belül három mérkőzés vár ránk, így megfelelőn forgatni fogjuk a játékoskeretet a mérkőzéseken. Közel azonos színvonalat képviselő játékosaink vannak, így minőségi romlást nem várok. Sőt, arra számítok, hogy akik bekerülnek a csapatba ők meg akarják majd mutatni, hogy kihagyhatatlanok. Játékoskeretünk összes tagja úgy edz a hétköznapokban, hogy bármikor be lehet tenni a kezdőcsapatba és nem ajándékba kapja azt. Nagyon együtt van most az öltözőnk és mindenki mindent ki fog tenni a pályára ezúttal is, hogy megnyerjük a mérkőzést.” – nyilatkozta honlapunknak a találkozót megelőzően Szala Ákos vezetőedző