Hírek

PUTNOKFC.HU

Rangadó a tizedik fordulóban – a Karcagot fogadjuk

Hétvégén újabb rangadó vár csapatunkra, vasárnap a Karcagi SE érkezik a Várady Béla Sportközpontba, az NBIII Észak-Keleti csoportjának tizedik fordulójában. A mérkőzés kezdési időpontja 13 óra lesz.

Hat győzelemmel, két döntetlennel és egy vereséggel a bajnoki tabella harmadik helyéről várja a kezdő sípszót a vendég Karcagi SE együttese. Két döntetlennel kezdte a szezont a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei alakulat, majd az Eger legyőzése után elszenvedték eddigi egyetlen vereségüket a Tiszafüred otthonában a negyedik fordulóban. Azóta azonban hibátlan Varga Attila csapatának mérlege, vagyis a legutóbbi öt fordulóban ötször győztesen hagyhatták el a játékteret. Nagy fegyvertény részükről, hogy egy hete az addig hibátlan DEAC-ot sikerült legyőzniük. A számszaki adatokat figyelve is impozáns a Karcagiak mérlege, 22 góllal a legtöbbet rúgták az Észak-Keleti csoport mezőnyében, kapott gólok tekintetében pedig nyolcszor voltak eddig ellenük eredményesek az ellenfelek.

Ami a mi csapatunkat illeti, sajnos a legutóbbi bajnokin is folytatódott az utóbbi fordulók tendenciája – vagyis egy győzelem – egy vereség széria (ezúttal örülnénk ha ez most is így maradna, hiszen ez hétvégén győzelmet jelentene) – de mint tudjuk, a futball nem egy kiszámítható, monoton sportág, így most is egy kő kemény küzdelem vezethet el a három pont megszerzéséig. A legfőbb problémánk továbbra is a helyzetkihasználás terén adódik, játékban ugyanis legtöbbször rendben vagyunk, számos lehetőséget sikerül kidolgozni egy-egy mérkőzésen, azok azonban sajnos sorra kimaradnak. Ettől függetlenül biztosak lehetünk abban, hogy játékosaink egyéni képességei, harckedvük, mentalitásuk és összetartásuk továbbra is kiváló – így azt is biztosra vehetjük, hogy a Putnok FC mindent meg fog tenni vasárnap a három pont begyűjtéséért.

A csapatjátékunk legtöbbször rendben van, de természetesen eredményességben van hiányérzetünk. Túl nagy nyomást helyeztünk eddig saját magunkra és a mérkőzések egyes szakaszaiban görcsösen játszottunk. A heti cikluson és mentális felkészítésen változtattunk némileg. Szenvedélyes játékot várok csapatomtól, amiben a játékosok élvezik a focit. Lesz a lelátón autószerelő, vállalkozó, segédmunkás vagy doktor, de ami fontos, hogy ők mindannyian egyszerű emberként érkeznek csak azért, hogy szurkoljanak a csapatunknak. Kutya kötelességünk értük és saját magunkért mindent megtenni. Bármennyi nehézség érhet minket, megalkuvás nélkül hiszünk magunkban és abban amit csinálunk.” – nyilatkozta a találkozót megelőzően Szala Ákos vezetőedző.