Hírek

PUTNOKFC.HU

Kiütéses győzelem az SBTC ellen a hatodik fordulóban

Szeptember 1-én a hatodik fordulóval folytatódott a bajnokság a Magyar labdarúgó harmadik vonalban. A vasárnapi játéknapon csaptunk ismét hazai környezetben szerepelt, ezúttal az SBTC látogatott a Várady Béla Sportközpontba.

Fülledt esti hőség és szép számú publikum jellemezte a találkozót, melynek felvezetéseként Bányász nap alkalmából a bányászokra emlékeztek a játékosok és a kilátogatók a bányász himnusz elhangzásával.

Nagy elánnal vetette bele magát a Putnok FC a mérkőzésbe és noha az első kisebb lehetőség a vendégek előtt adódott Pápai hárítása után nem volt több kérdés, beindult a Putnoki henger. A 9. percben Lőrincz jobb oldali szöglete után Máris Dominik érkezett nagyszerűen a hosszún és juttatta vezetéshez a Putnok FC-t. (1-0) A 19. percben a nagyszerűen játszó Korbély tört be a tizenhatoson belülre, lövése lepattant egy vendég védőről és Máris Dominikhez került, ő pedig köszönte és nagyszerű mozdulattal tekert a hosszúba. (2-0) Két perccel később, a 21. minutában Galacs passzolt jobbról a tizenhatos sarkánál helyezkedő Korbély Kristófhoz, aki lefordult védőjéről és higgadttan lőtte ki a hosszút. (3-0) A 40. percben újra Máris Dominik pillanatai következtek, szélsőnk a bal oldalon hozta fel a labdát, a tizenhatoson belülre cselezte magát, majd annak sarkáról tanári mozdulattal tekert a hosszúba. (4-0) Meggyőző, magabiztos játék az első félidőben, négy gólos előnnyel vonulhattak pihenőre játékosaink.

Nem volt megállás a második 45 percre sem, játékosaink teljes fókuszban továbbra is olyan iramot diktáltak, mint ha még döntetlen lenne az állás. Az 56. percben Lőrincz ugratta ki Borost, aki szépen játszott vissza Korbély Kristóf elé, Korbély háttal a kapunak 5 méterről sarokkal talált az SBTC kapujába. (5-0) Tíz perc múlva, a 66. percben Pócsik centerezése után röviden szabadítottak fel a vendég védők, Máris Dominik pedig sokadik alkalommal tekert tanárian a mai meccsen, negyedik találatát szerezte a mérkőzésen. (6-0) A végjátékban aztán a csereként pályára lépő Jónyer pillanatai következtek, előbb a 81. percben Korbély és Pócsik összjátéka után tartotta meg harcosan a labdát a tizenhatoson belül Jónyer Kristóf, melynek eredménye lövőhelyzet lett, támadónk higgadtan lőtt a rövidbe. (7-0) A 89. percben pedig az ellenfél veszélyes szögletéből mentünk át villám gyorsan támadásba. Kercsó vezette a vendég térfélre a labdát, Korbélynak játszotta ki a bal szélre, centerezésére pedig Jónyer Kristóf érkezett és egy szép csel után a kimozduló kapus mellett a hálóba helyezett. (8-0) A mérkőzés krónikájához még mindenképp hozzá tartozik, hogy az utolsó negyed órára bemutatkozhatott az NBIII-ban a Sajóvölgye Focisulitól érkező fiatal tehetséges kapus, Havasi Dominik. Nagyszerű játék, megalkuvást nem tűrő küzdelem 90 percen át, melynek ma kiütéses Putnok siker lett a vége.

Örülök, hogy a bányásznapon ilyen teljesítményt tudtunk nyújtani. Első perctől kezdve működött, amit elterveztünk. Fegyelmezetten végrehajtották a játékosok mindvégig azt, amit kértünk tőlük. Jobb érzés egy ilyen mérkőzés után nyilatkozni. Ma örülünk a sikernek, de holnaptól már a következő mérkőzés lebeg a szemünk előtt.” – nyilatkozta a mérkőzést követően Szala Ákos vezetőedző

Putnok FC – Salgótarjáni BTC: 8 – 0 (4 – 0) (Máris (4), Korbély (2), Jónyer (2))

Putnok FC: Pápai (Havasi) – Végső, Mrva (Kercsó), Galacs (Jónyer), Lőrincz, Bán (Nagy), Korbély, Tordai, Boros (Pócsik), Máris, Csiki

SBTC: Szalay – Klajban (Héjjas), Köböl, Filkor B. (Csutora), Horváth (Mátyás), Nagy, Filkor M. (Ujhelyi), Kálmán (Csifó), Farkas, Boros, Csuka