Hírek

PUTNOKFC.HU

Egy gólos vereség a DEAC ellen az 5. fordulóban

Augusztus 27-én igazi rangadóra volt kilátás az NBIII Észak-Keleti csoportjának 5. játéknapján, hiszen a listavezető DEAC gárdája látogatott a Várady Béla Sportközpontba.

Sajnos csak nevében volt rangadó a mérkőzés, hiszen egészen a kezdő sípszótól látványos futball csak nyomokban tudott kialakulni. Szomorú történése a mérkőzésnek Nemes Milán és Perehanec Zden sérülése rögtön a találkozó első perceiben, melynek következményében védőnket mentő szállította kórházba. Mindkét játékosunknak ezúttal is gyors gyógyulást kívánunk! Mezőnyfölényben játszott az első játékrészben a Putnok, a vendégek gyakorlatilag veszélytelenek voltak a kapunkra, igazán komoly helyzetig azonban nekünk sem sikerült eljutni.

A gól nélküli első játékrészt követően nem sokat változott a játék képe a második 45 percre sem. Hazai mezőnyfölény, vendég kontra próbálkozások. Az 50. percben a gólhoz is közel jártunk, de Máris tekerése a hosszú kapufán csattant. A 65. percben ráadásul még nehezebbé vált a dolgunk, hiszen egy kontra végén egy lecsorgó labdát Soltész juttatott a kapunkba. (0-1) Mindent egy lapra téve próbáltunk egalizálni sajnos ez azonban nem sikerült, így egy gólos vereséget szenvedtünk a listavezető ellen hazai pályán. Röviden összefoglalva a több mint 100 perces találkozót, mondhatjuk olykor igazságtalan sport a futball, ma mi játszani akartunk, a vendégek nem igazán, kifizetődő azonban az ő taktikájuk lett a végén. Folytatás és javítási lehetőség vasárnap hazai környezetben az SBTC ellen 16 órától.

Meg kell találnunk az ellenszert ilyen csapatok ellen, akik kizárólag a védekezést részesítik előnyben ellenünk. Mondhatnám, hogy mindenben felülmúltuk a vendég csapatot, de felesleges, mert elvitték a 3 pontot egy lecsorgó labdából gólt szerezve. Többre vagyunk hivatottak és ezt be is fogjuk bizonyitani a szezon hátralévő részében. Ami tavaly befele pattant, az mindkét eddigi vereségünknél kifele. Át kell szakadnia a gátnak minél előbb és ezért mindent meg is teszünk a jövőben is.” – értékelte a mérkőzést Szala Ákos vezetőedző

Putnok FC – DEAC: 0 – 1 (0 – 0) (Soltész)

Putnok FC: Zden (Pápai) – Végső, Galacs, Lőrincz, Bán (Tóth), Pócsik (Korbély), Tordai, Boros, Máris, Kercsó (Mrva), Nemes (Csiki)

DEAC: Tóth – Herczku, Sándor, Papp G. (Tóth), Mikó (Kun), Szabó, Soltész, Jankelic, Lakatos, Lénárt (Vincze), Tomola (Al-Sheraji)