Hírek

PUTNOKFC.HU

Az NBI-es ETO FC Győrt fogadjuk a MOL Magyar kupa harmadik fordulójában

Szeptember 14-én harmadik fordulójához érkezik a MOL Magyar kupa idei küzdelemsorozata. Mint ismert ebben a körben már az első és másodosztályú csapatok is csatlakoznak a még versenyben lévő alacsonyabb osztályban szereplő gárdához. A korábban megtartott sorsolás értelmében csapatunk magasabb osztályban szereplő ellenfelet fogadhat a Várady Béla Sportközpontban, az OTP Bank liga újonca, az ETO FC Győr érkezik városunkba.

Igazi futballcsemege amikor egy alacsonyabb osztályú klub első ligás csapatot láthat vendégül, nincs ez másként nálunk sem, jelentős nap a csapat történetében minden olyan mérkőzés, amikor országunk legjobb csapatai közül vizitál egy városunkban.

Ahogy azt korábban említettük az ETO első osztályú csapatként ebben a körben csatlakozik a kupasorozathoz, így a formájukat illetően csupán az eddigi bajnoki szereplésükre hagyatkozhatunk. Elhalasztott mérkőzések miatt kissé kusza még az első osztály tabellája, amire ha rápillantunk a Győr 5 mérkőzés alatt 1 pontot tudott bezsebelni, így a 12. helyen tanyáznak. Az egy bajnoki pontjukat a legutóbbi összecsapásukon szerezték, a DVTK vendégeként.

Érdekesség az ETO FC Győr elleni összecsapással kapcsolatban, hogy a hétvégi találkozóhoz képes majdnem napra pontosan 10 éve (2014. szeptember 10-én) már összefutott egymással a két együttes a magyar kupában. A találkozót akkor is Putnokon játszották, amelyen a vendégek 1-3 arányban diadalmaskodtak és jutottak tovább.

Ami a mi kupaszereplésünket illeti az első fordulóban megyei I. osztályú ellenféllel szemben jutottunk tovább magabiztosan, a második játéknapon pedig bajnoki csoporttársunkat, az SBTC-t búcsúztattuk a MOL Magyar kupa idei sorozatából.

Ahogy mondani szokták – a kupa mindig más, egy mérkőzésen bármi lehet. – Ebben bízunk mi is, na meg abban, hogy a nyáron alaposan átalakult csapatunk meccsről-meccsre egyre jobban összeérik, egyre tudatosabb és eredményesebb játékra lesz képes. Abban egy percig se kételkedjünk, hogy játékosaink kvalitása megvan a sikeres szerepléshez, akár a bajnoki, akár pedig a kupaküzdelmek során. Hogy mi kellhet a hétvégére? – mindenkitől a maximum fegyelmezettség, harcosság és küzdeni tudás terén, hiszen egy első osztályú ellenféllel szemben csak a legjobbat nyújtva okozhatunk meglepetést. Ami tény, hogy meg akarjuk csinálni és képesek vagyunk rá!

A szezon eddigi kilenc mérkőzéséből ötöt megnyertünk, egy döntetlent játszottunk és háromszor szenvedtünk vereséget. Azt gondolom az idei Putnok a legerősebb csapat amióta itt dolgozom és a tavalyi gárdától is jobbak vagyunk. Nagyon jó focit játszunk, rengeteg lehetőséget dolgozunk ki. Aki ért a futballhoz az látja, hogy a 3 vereségünk alkalmával rosszul jöttünk ki a fordulópontokból. A Diósgyőr ellen 0-0-nál büntetőt hibáztunk, a DEAC ellen 0-0-nál kapufáig jutottunk, a Tiszaújváros ellen pedig rengeteg ziccer kimaradt. Biztos vagyok benne, hogy ez át fog fordulni és jövő májusban jó helyen fogunk szerepelni a tabellán. Nüánszokon múlt, hogy nincs 7-9 ponttal több a csapatunk neve mellett a tabellán jelenleg.  Ez hosszútávon általában kiegyenlítődik a szezon végére. Az elmúlt 3 év munkája után oda jutottunk, hogy az NBIII-ban abszolút élcsapat vagyunk, akitől mindig elvárja a közvélemény a győzelmet és ezt mi saját magunktól is elvárjuk. Minden egyes meccsen azért lépünk pályára, hogy a saját játékunkat játszva nyerjünk. Fejlődnünk kell helyzetkihasználás terén, ez biztos. Nagy átalakulás volt a nyáron a csapatnál és a kohézió mostanra lett megfelelő, de ez természetes, ha a játékoskeret több, mint 50%-a cserélődik. A felfogásunkon nem fogunk változtatni, mert az elmúlt 3 évben is sikerre vezetett és most is arra fog. Egy csapat ellen sem fogunk bunker focit játszani vagy arra apellálni, hogy valahogy hátha szerzünk egy gólt. Továbbra is játszani fogjuk a focit, kezdeményezőek leszünk. Köszönjük azoknak akik velünk vannak most is és támogatják a csapatot, de azoknak is akik szerint a Putnok hirtelen rossz csapat lett, mert óriási motivációt adnak a csapatnak. Bízunk magunkban és tudjuk hol a helyünk és ez fontos. Nem pánikolunk egy rossz eredmény után és szerények maradunk egy győzelmet követően. Most csendben kell tegyük a dolgunkat, fejleszteni még jobban az egyéni és csapatjátékunkat.” – mondta el csapatunk eddigi teljesítményéről Szala Ákos vezetőedző, majd külön kitért a hétvégi kupamérkőzése is:

Ami a Győr elleni meccset illeti, most sem fogjuk feladni az elveinket. Óriási különbség van a két csapat lehetőségei között, de mindent meg fogunk tenni a szurkolóinkért, a városért és saját magunkért. Nem könyveltük el biztos vereségként a mérkőzést. Igenis mindent meg fogunk tenni a győzelemért és ha elég tökösek vagyunk akár meglepetést is okozhatunk. Bízunk magunkban, alig várjuk a kezdő sípszót.”

Putnok FC – ETO FC Győr

MOL Magyar kupa – 3. forduló – 2024. szeptember 14. – 15:00

Várady Béla Sportközpont – Jegyár egységesen: 1000 Ft