Hírek

PUTNOKFC.HU

A több hiányzó ellenére is folytatnánk jó sorozatunkat – a DVSC II-t fogadjuk hétvégén

Október 20-án a 12. fordulóval folytatódik a pontvadászat a Magyar labdarúgó harmadosztályban. Vasárnap 13 órai kezdettel csapatunk hazai környezetben lép pályára, a Debreceni VSC II érkezik a Várady Béla Sportközpontba.

Nem indult jól az idény a DVSC II számára, hiszen a Loki tartalék együttese 11 fordulót követően csak a tabella 13. helyéről várhatja a hétvégi összecsapást. Csalóka ugyanakkor a Civis városiak idei eredménymutatója, hiszen a játékoskeret és a mutatott játék alapján jóval több van ebben a csapatban, mint a 13. hely és ha egy-egy mérkőzésen kijön számukra a lépés, akár a tabella első felében, vagy az élmezőnyben tanyázó csapatokra is veszélyes lehet Máté Péter gárdája. Az együttes koncepciója a régi: fiatal, agilis, technikás futballisták alkotják a piros-fehéreket. Az előző héten nagy pofonba szaladt bele a DVSC II a városi rivális ellen, hazai környezetben kaptak ki 0-5 arányban a DEAC-tól.

Ami a mi csapatunkat illeti, a jó játék az utóbbi hetekben végre eredménnyel is párosult, így ennek és a további mérkőzések eredményeinek is köszönhetően elkezdtünk közelebb zárkózni a dobogósokhoz. Ezt a tendenciát folytatnánk az előttünk álló hétvégén is, nem lesz ugyanakkor könnyű. Először is egy jó erőkből álló ellenfél érkezik, ezen kívül pedig sajnos „megfogyatkoztunk” a hétvégére, hiszen négy játékosunk eltiltás miatt, rajtuk kívül pedig többen kisebb-nagyobb sérülés miatt nem állhatnak Szala Ákos vezetőedző rendelkezésére vasárnap. A cél ugyanakkor így is a három pont, amelyért bevethető játékosaink minden tőlük telhetőt meg is fognak tenni.

A Karcag elleni mérkőzés hetén egy új útra léptünk. Sok minden tisztább most, ezen a másik úton; egyre több győzelem van a hátunk mögött, a kétségek egyre fogynak, a fiúk pedig meghozzák az áldozatokat, ahogyan azt egymásnak megígérték. A kombinatív, domináns játékunk néha eltűnik, majd ismét felbukkan, de lépegetünk előre a tabellán, a frissen egymást követő Karcag és Hatvan elleni sikerek után, ahol két remek csapatot győztünk le. Hat olyan játékosunk, akik eddig sok játékpercet töltöttek a pályán nem áll rendelkezésemre sérülések és eltiltások miatt. Azonban a mi keretünk mély és minőségi játékosokból áll. A Putnok csapata ezúttal is úgy fog kifutni a pályára, hogy meg szeretné nyerni a meccset. Csapatom minden összetételbe csak a győzelmet tűzheti ki céljául.” – nyilatkozta honlapunknak a mérkőzést megelőzően Szala Ákos vezetőedző