Hírek

PUTNOKFC.HU

A szezon utolsó előtti bajnokija következik – Egerbe utazunk

Hétvégén utolsó előtti fordulójához érkezik az NBIII Észak-Keleti csoportjának idei bajnoki szezonja. A 29. játéknapon csapatunk az Eger SE vendégeként lép pályára vasárnap 17 órától.

A hullámzó idényt produkáló Eger vendégei leszünk tehát az utolsó idegenbeli mérkőzésünkön. Az ingadozó teljesítmény a szezon záró szakaszára is jellemző maradt a Heves vármegyei alakulatra, hiszen legutóbbi öt bajnokijukon is vegyes a mutató. A végjátékban a Nyíregyháza és a Mátészalka legyőzésével gyakorlatilag biztosították helyüket a harmadosztály jövő évi mezőnyében, legutóbb pedig a DEAC-tól szenvedtek vereséget, jelenleg a 10. helyen tanyáznak.

A mieink a harmadik helyről rugaszkodnak neki az utolsó két játéknapnak, köztudottan remek tavaszi időszakot produkálva. Az már korábban eldőlt, hogy csapatunk idén is érmet szerez az Észak-Keleti csoportban, a kérdés csupán az érem színe a hátralévő két játéknapon. Sorozatban harmadik szezonjában végez dobogós helyen a Putnok FC, annak érdekében, hogy ez az érem pedig minél fényesebb legyen együttesünk a hátralévő két mérkőzésen is minden tőle telhetőt megtesz.

Nagyon eredményes tavaszt produkálunk eddig, a megszerezhető pontok 90%-át megszereztük. Nem akarjuk alább adni és most hétvégén is nyerni akarunk. Minden egyes meccs egy új alkalom arra, hogy megmutassuk mit tudunk. Nem fogunk kiengedni a szezon végéhez közeledve, mert rajta akarunk maradni az eredményesség útján és ezért újra mindent el fogunk követni.” – nyilatkozta a mérkőzést megelőzően Szala Ákos vezetőedző.