Hírek

PUTNOKFC.HU

A Győr ellen búcsúztunk a MOL Magyar kupától

Szeptember 14-én a MOL Magyar kupa harmadik fordulójában az NBI-es ETO FC Győr csapata vizitált Putnokon, a Várady Béla Sportközpontban.

Nagy kihívásnak ígérkezett csapatunk számára az első osztályú gárda elleni találkozó, melyre a borús, hűvös idő ellenéri szép számú nézőközönség volt kíváncsi. Ahogy azt Szala Ákos vezetőedző a mérkőzés előtt ígérte, bátor játékkal rukkolt elő a PFC, az első komolyabb lehetőség is a mieink előtt adódott, Galacs kiugrása és lövése után azonban a vendég portás hárított. A 14. percben viszont egy Győri támadás végén a vendégek szerezték meg az előnyt, egy balról érkező beadást Ouijdi perdített a kapunkba. (0-1) Néhány perccel később Pócsik tört be a tizenhatoson belülre, akit csak szabálytalanul tudtak megállítani a vendég védők. A megítélt tizenegyes mögé Lőrincz állt, az azonban kimaradt. Továbbra is bátran játszott a Putnok és helyzetekig is eljutott a csapat, gólt azonban nem sikerült szerezni, így egy gólos zöld-fehér előnnyel vonultak félidei pihenőre a csapatok.

Bátran kezdtük a második játékrészt is, Korbély nagyszerű kiugrása után viszont sajnos újra megakadályozta a gólszerzést a vendég hálóőr. Nem sokkal később kapufáig jutottunk, a labda azonban onnan is kifelé pattant. Ami nálunk kifelé, az a vendégeknél sajnos befelé, az 52. percben Stefulj fejelt a kapufa segítségével a hálónkba. (0-2) Egy perccel később Benbouali lépett ki egy jó indítás után és higgadtan helyezett a kapunkba. (0-3) Nem tört meg a Putnok csapata, továbbra is nagyot hajtott együttesünk és ez eredményre is vezetett. A 65. percben Mrva vezette fel szépen a labdát, majd Galacs passzolt Lőrincz Attilához, aki a szép akció végén a tizenhatoson belülről lőtt a kapuba. (1-3) A 72. percben szabadrúgáshoz jutott a PFC, amiből csapatkapitányunk Lőrincz Attila szerzett szépségdíjas találatot jó 20 méterről. (2-3) Hiába a lendület, nem sikerült viszont egalizálni, a vendég együttes a 75. percben Gavric révén újra két gólosra növelte előnyét. (2-4) Mindent egylapra téve igyekeztünk újabb gólt szerezni, de amíg a mi helyzeteink sorra kimaradtak a vendégek újabb gól szereztek, Krivokapic döntötte el végleg a továbbjutást a 83. percben. (2-5) A 90. percben még Stefult is betalált, ezzel állította be a 2-6-os végeredményt. Egy olyan mérkőzésen vagyunk túl, ahogy nyugodtan kijelenthetjük azt, hogy ez az eredmény nem tükrözi hűen a látottakat. Mezőnyben és helyzetekben is egyenrangú ellenfelei voltunk első osztályú ellenfelünknek, ezek nagy százalékban való kihasználása viszont a javukra döntötte el a találkozót.

Azt gondolom megérte kijönni a meccsre a szurkolóknak, mert egy nagyon bátor Putnokot láthatott a publikum a mérkőzés teljes egésze alatt. Nagyon büszke vagyok a játékosaimra, mert két osztály különbséget tűntettek el és mertek bátrak lenni. Azt gondolom az eredmény borzasztóan túlzó. Kihagyott büntető, kapufákig jutottunk, de nyilván ezért nem kapunk semmit. Nem volt megérdemelt az ETO 3 gólos vezetése, de abból is visszajöttünk a meccsbe. Ott sokkal közelebb voltunk az egyenlítéshez, de az ETO tudott ismét kétgólos előnyt szerezni. Ami a különbség volt és a 6-2-t eredményezte, az a tizenhatosn belüli hatékonyság.  Ezen dolgozunk tovább, de azt gondolom aki élőben látta a meccset, az nagyon büszke lehet a csapatra. Aminek még külön örülök, hogy egy elsőosztályú csapat ellen nem kellett fáradtság miatt cseréljek és így is az utolsó percig helyzeteket dolgoztunk ki és tudtunk előrefele védekezni, nyomást tenni az ellenfélre. Ezt a mentalitást, ellenfél nyomás alá helyezését, labda nélküli futással kialakított megjátszhatóságot kell átmentsük a bajnokságra. Örömteli, hogy nem csak lelkesedésbe múltuk felül az ellenfelet, hanem a mérkőzés döntő többségében kombinatív játékban is. Talán egy kivételével az összes győri helyzetből gól született, ettől NB1-es csapat. Több volt ebben a mérkőzésben, de erre a teljesítményre lehet építeni. Gratulálok a Győr továbbjutásához.” – értékelte a találkozót Szala Ákos a Putnok FC vezetőedzője

Putnok FC – ETO FC Győr: 2 – 6 (0 – 1) (Lőrincz (2) ill. Ouijdi, Stefulj, Benbouali, Gavric, Krivokapic, Stefulj)

Putnok FC: Zden – Végső, Mrva, Galacs, Lőrincz, Pócsik, Korbély, Tordai, Máris, Kercsó, Nemes

ETO: Petras – Anton, Benbouali (Krivokapic), Szépe, Albion, Stefulj, Boldor, Bitri, Ouro (Skvarka), Ouijdi (Diarra), Gavric (Vingler)