Hírek

“PUTNOKFC.HU A HÍREK OTTHONA”

VISZLÁT MAGYAR KUPA – A DOROG JUTOTT A 32-BE

Az első játékrészben nem játszottunk jól, de a második félidőben nyújtott teljesítményünkkel akár nyerhettünk is volna a három gólt szerző és megérdemelten továbbjutó Dorog ellenében.

1-3

Putnok-Dorog


KÖRÜLMÉNYEK

Helyszín: MÚCSONY, SAJÓVÖLGYE SPORTCENTRUM

Nézőszám: 150 fő

Időjárás: Napsütés, 11 fok

foci_dorog_2017 40Hiába az extrém időpont, sokan voltak kíváncsiak a kupameccsre
foci_dorog_2017 47Tamás Barnabás, Putnok város polgármestere és Tarr István alpolgármester ezúttal sem hiányzott a lelátóról

JÁTÉKVEZETŐK

Takács János személyében rutinos, tapasztalt játékvezető dirigálta a mai kupamérkőzést, aki eddigi pályafutása során nem kevesebb, mint 342 találkozón közreműködött. 46 NBI-es mérkőzést játékvezetőként irányított, az utóbbi öt évben főleg NBII-es találkozók levezetését kapta. A Putnok FC-nek egyetlen egy alkalommal vezetett meccset, 2012. szeptember 8-án a Putnok-Balmazújváros (2-1) bajnoki mérkőzésnek volt Ő a sípmestere. Az asszisztensekkel, Szilágyi Norbert és Benkő Róbert sporttársakkal már többször találkozhattunk Putnok meccseken, Benkő Róbert utoljára a DVTK II. – Putnok (0-1) bajnokin asszisztált.


foci_dorog_2017Ez is elkezdődött

A KEZDŐ TIZENEGY
Koszta Péter csakúgy mint a Magyar Kupa előző körében a mai meccsen is azoknak a játékosoknak szavazott bizalmat, akik eddig a bajnoki mérkőzéseken kevesebb szerephez jutottak, így az alábbi összeállításban léptünk pályára a Dorog ellen: 

Kezdő K7-1

Football-Field-Vector


A MÉRKŐZÉS

I. FÉLIDŐ

Azzal tisztában voltunk, hogy nem mi vagyunk a találkozó esélyesei, az viszont mindenképpen meglepő volt ahogy a játék képe kinézett az első félidőben. A találkozó első perceitől kezdve a Dorog együttese irányított, úgy szánkáztak át a térfelünkön, hogy öröm volt nézni, na nem a mi szempontunkból. Sorban egymás után jöttek a támadásaik, amelyek szinte kivétel nélkül helyzetet is hoztak. Egy darabig csak pislogtunk, mint béka a miskolci kocsonyában, aztán lépésről lépésre haladva próbáltuk felvenni az meccs és az ellenfél ritmusát, igyekeztünk megtalálni a játékuk ellenszerét.

foci_dorog_2017 31Időnként mindenkire szükség volt a védekezésben


Már az első percben védenie kellett Tóth Andrásnak Sitku Illés lövésénél, de sokat nem kellett várni a vendégek újabb próbálkozására sem, három perc múltán Kamarás György tette próbára a putnoki portást, aki ezt a lövést is hárította. Nem lesz ez így jó, csóválta a fejét a kispadon Koszta Péter. Volt még néhány meleg pillanat amit közösen átélhettünk, aztán megmutattuk a dunántúli alakulatnak, hogy mi is a pályán vagyunk. A 10. percben egy jobbról indított támadás végén Csirszki Martin okos lövését védeni tudta Vajda Dániel, majd a kipattanóra berobbanó Katona Bence közeli bombáját is fogta a röviden.

foci_dorog_2017 21Katona Bence lökete, nem sokon múlt


A nagy putnoki lehetőség után folytatódtak a dorogiak akciói, a 12. percben egy szöglet után kis híján oxival is sikerült gólt szereznie a vendégeknek, majd Simon Attila nézte meg mennyire áll stabilan a kapunk, távoli lövésével ugyanis a jobb kapufát találta telibe. A 16. percben aztán kapitulált a védelmünk, a bal szélen szép egyéni megoldások révén jutott el az alapvonalig Göblyös Dániel, majd Tóth András mellett visszapasszolta a labdát a kapu előterébe, az érkező Simon Attila pedig a bal alsóba helyezett. (0-1)

foci_dorog_2017 33Az első dorogi gól kulcsmomentuma, Göblyös Dániel gólpassza

Fel sem ocsúdtunk a bekapott gólból, amikor érkezett a következő is. Ezúttal egy kontratámadás végén a jobb oldalon felfutó Kamarás György adta svájci pontossággal középre a labdát, amit sem a belső védőink, sem Tóth András nem ért el, Simon Attila annál inkább és góllal fejezte be az akciót. (0-2)

foci_dorog_2017 43Veszett fejsze nyele, Simon Attila második gólja


A kétgólos előny tudatában is folytatta lendületes játékát a Dorog, de a következő időszakban kicsit pontatlanabbak voltak illetve mi is agresszívabb védekezéssel, szerelésekkel gátoltuk meg őket a támadásaiknál. Már a 31. percben jártunk, amikor egy mintaszerű putnoki támadás végén, ahol sok, kis apró passzal úgy kijátszottuk a vendégek védelmét, hogy kis időre azt sem tudták hol van a labda. Az akció végén Bocsi Patrik már az ötösnél járt, becenterezett, de a túl nagy népsűrűség megakadályozta, hogy labdája a célszemélyig, azaz Katona Bencéig jusson, így szögletre tudtak menteni a védők. A félidő utolsó tíz percében folytatódtak a dorogi rohamok, a 38. percben Tóth András fogott ziccert a rövid saroknál, majd később Bodnár Dominik volt résen egy piros mezes támadásnál és megakadályozta támadópartnerét a gólszerzésben. Az utolsó percek gyorsan lepörögtek, hosszabbítás nem volt, félidő viszont igen.

foci_dorog_2017 54Nem csalás, nem ámítás Csicsvári Milán belső védőnként tornáztatja Vajda Dánielt

II. FÉLIDŐ

A félidőben cseréltek a vendégek, Hartyán Dániel állt be Grabant Péter helyére. Bár külsőre semmi nem változott, de a játékunkban gyökeres változás állt be, amit már a félidő elején több ígéretes helyzettel bizonyítottunk. A 47. percben Tóth Szabolcs került közel egy fejesgólhoz, majd Katona Bence az ötösről akkora helyzetet hagyott ki, hogy a nézőtéren néhányan sírva fakadtak a kimaradt ordító lehetőség láttán. Az, hogy a jó játékunk nem volt tiszavirág életű a következő időszakban tényként konstatálhattuk, ugyanis egyre-másra dolgoztunk ki helyzeteket és voltunk képesek eljutni a Dorog kapujáig. A kispadjukra tekintve, most ott vakargatták a fejüket a szakmai stáb tagjai, mert ők is látták, ha így megy tovább ebből bajok lesznek. Mi pedig tovább szövögettük a támadásokat és a labdabirtoklásban is előre léptünk az első félidőhöz képest. Balogh Alex egymás után többször is jól használta ki a sebességét, az 54. percben beadásával lövőhelyzethez juttatta csapattársát, Katona Bencét. A próbálkozás gólt nem, de szögletet ért.

foci_dorog_2017 26Zimányi Adrián belső védőként lépett pályára és kapusként jött le

A félidő derekán Koszta Péter előbb Zimányi Ádámot, majd a hét hónapja térdszalagszakadást szenvedő és azóta tétmérkőzésen nem játszó Madarász Jánost is a pályára küldte. A cél egyértelmű volt, gólt, gólokat szerezni és kiharcolni a továbbjutást 0-2-ről. Veszítenivalónk nem volt, győzni valónk viszont igen, ezért teljesen érthető, hogy Koszta Péter offenzívát indított a Dorog kapuja “ellen”. Szögletekkel és egy Zimányi Ádám távoli lövéssel jeleztük, hogy vannak még terveink a mérkőzést illetően, gyorsították a játékot, hajtottak a fiúk töretlenül. A 68. percben kaptunk egy fricskát, Kamarás György érthetetlenül tisztán maradt, kapura is fordulhatott, de szerencsénkre nemcsak Tóth András, hanem a kapunk mellett is eltolta a labdát. Időközben Sápi József is pályára lépett, tovább erősítve a támadó szekciót.

foci_dorog_2017 9Illés Richárd nemcsak az ellenfél támadásait szűrte, a putnokiakból is kivette a részét

Az agilis támadójáték a 76. percben hozta meg gyümölcsét, egy látszólag ártatlannak tűnő szituáció végén Balogh Alex a bal oldalról ívelte be a labdát (látszólag beadásnak szánta, a játékos saját elmondása szerint teljesen tudatos kapura lövés volt) ami olyan jól sikerült, hogy a laszti védhetetlenül kötött ki a bal felsőben! Szépítettünk! (1-2)

Balogh AlexMost akkor így akarta vagy nem? Balogh Alex gólja még hónapokig téma lehet…

A 80. perc elején egy szabadrúgás után nem sokon múlt, hogy nem született meg a piros mezesek harmadik gólja. A beadásnak szánt lövésről épphogy lemaradtak a dorogi támadók. Nem sokkal később viszont centiken múlt, hogy nincs meg a Putnok egyenlítő találata. Madarász János a bal szélről egy csel után kilőtte a hosszú felsőt, a kapus verve volt, de a felső léc hárított. Hatalmas gól lehetett volna… A sérüléséből felépült támadó később még fejjel is próbálkozhatott, de hiába. Nem próbálkozhatott viszont tovább védéseivel Tóth András, akit a meccs 89. percében kiállította a játékvezető. Egy vendég akció végén, a kapuját elhagyó putnoki portás elütötte az ellenfél játékosát, amiért azonnal megkapta a piros cédulát. Miután több cserénk nem volt, és Czető Márk sem volt a pályán 🙂 Zimányi Adrián állt be kapuvédőnek. Sajnos a 90. percben egy jobb oldali beadás után a hosszú oldalon érkező Berkó Ádám fel is avatta az újdonsült portásunkat ezzel bebiztosítva csapata győzelmét és továbbjutását. (1-3)

foci_dorog_2017 27Katona “Al Hasszan” Bencével meggyűlt a dorogi védők baja, a háttérben Icsó Zsolt exdorogiként kíséri a támadást

A hosszabbítás négy percére még egy taktikai csere a vendégektől és egy Csirszki Martin lövés maradt a mi részünkről, ezt követőn Takács János a sípjába fújt és az öltöző irányába mutatott. Győzött a Dorog 3-1-re és továbblépett a legjobb 32 közé.

ÖSSZEGZÉS
Ahogy a mérkőzés, úgy a putnoki játékosok teljesítménye is két részre osztható. Az első félidőben gyakorlatilag azt csinált velünk a Dorog, amit akart. Futószalagon dolgozta ki a helyzeteit, ellenállhatatlanul játszott, mi pedig képtelenek voltunk megállítani őket. Őszintén szólva már az is pozitívum, hogy ezt az időszakot mindössze két kapott góllal hoztuk le. A második félidőre egy másik Putnok jött ki, amihez párosult egy sokkal agresszívebb, akaratharcosabb játék, a támadásokat totálisan felvállaló taktika is. Mindennek eredményeként a játékrészben az is benne volt, hogy nemcsak egyenlítünk, de meg is fordítjuk a találkozó állását. Ehhez csak az kellett volna, hogy a legnagyobb ziccereket berúgjuk. Nem többet, csak a legnagyobbakat. Ez sajnos nem sikerült, elúszott a továbbjutás, de szégyenkeznivalónk nincs! Mégiscsak egy osztállyal feljebb játszó együttessel találkoztunk és voltunk méltó ellenfelei legalább a második negyvenöt percben. Viszlát Magyar Kupa! Jövőre ismét találkozunk! HAJRÁ PUTNOK!!!

foci_dorog_2017 6Jellemző pillanat, fejpárbajokból sem volt hiány

TOVÁBBJUTÓK
A Keleti csoport mezőnyének fele, azaz 8 csapat volt érdekelt a Magyar Kupa 7. fordulójában. Ezek közül öt együttes kedden, három alakulat pedig a mai napon lépett pályára.
Azt már előre tudni lehetett, hogy egy csapat a csoportunkból egészen biztosan tovább fog jutni a mai napon, hisz a Cigándot és a Füzesgyarmatot összesorsolták. A párharcot a borsodi gárda nyerte, akik tizenegyesekkel győzték le Békés megyei riválisukat. A Monor, a Tiszaújváros és a Balassagyarmat viszont belehúzott, mert egyaránt NBI-es ellenfeleket kaptak. Nem sokan jósoltak esélyt az NBIII-as csapatoknak, amire ők szépen rácáfoltak. A Monor és a Balassagyarmat is minimális különbségű vereséget szenvedett, nem úgy a Tiszaújváros, akik büntetőpárbaj során búcsúztatták élvonalbeli ellenfelüket.
A mai napon a csoportból a Salgótarján szoros meccsen volt kénytelen búcsúzni a további küzdelmektől, a hétvégi ellenfelünk, a Gyöngyös viszont a szintén NBIII-as Szentlőrinc legyőzésével ott van a következő körben.
A Magyar Kupa 7. fordulóját sikeresen teljesítők immáron a legjobb 32 között folytathatják szereplésüket 2017. november 29-én.

foci_dorog_2017 50Életre szóló barátságok is köttettek meccs közben – Katona Bence és Hauser Dániel

A MAGYAR KUPA 7. FORDULÓJÁNAK EREDMÉNYEI
/KELETI CSOPORTOS CSAPATOK/

Mérkőzések 7. forduló-1

 TÁMOGATÓINK

A szurkolók mellett számos helyi vállalkozást szponzorálja csapatunkat, amiért nagy-nagy köszönettel tartozunk! Íme az egyre hosszabb támogatói névsor…. 

  • Barkácsbolt Putnok – Nagy Zoltán
  • Magyar András egyéni vállalkozó
  • Krisz-Kraksz Papírbolt – Guba Krisztián
  • Hami-Shop – Dobák Balázs
  • Molnár Gyula – Zöldség-Gyümölcs
  • Norbi Sarki Húsboltja – Demény Norbert
  • Kuci Élelmiszer – Galyas Edit “Husi”
  • Ezerszáz Kft. Goods Market Putnok
  • Pizza-Bár – Sáfrányné Héthy Erzsébet
  • Vekni Kft. Putnok
  • Kerék Élelmiszer Bolt – Kerekes István
  • Ráki Dezsőné

KÖSZÖNJÜK!!!

pizza5A Pizza-Bár is támogatja a csapatot

szlogen

Válasz írása