Vereség a 9. fordulóban Hajdúszoboszlón
Szeptember 26-án 9. fordulójához érkezett az NBIII labdarúgó bajnokság. Csapatunk az adott játéknapon Hajdúszoboszlón vizitált és bizony a tabellára pillantva, azt már a mérkőzés előtt sejthettük, hogy együttesünknek nem lesz könnyű dolga. Tovább nehezítette a csapat helyzetét, hogy sajnos a héten több játékosunk is lebetegedett, így nehéz volt összeállítani a kezdőt Szala Ákos vezetőedzőnek, kezdőnkből többen is betegen vállalták a játékot. A fürdővárosiak a találkozó első pillanatától nagy elánnal, támadólag léptek fel, jól tartották a labdát. Még negyed óra sem telt el a mérkőzésből amikor egy öngóllal vezetést szerzett a hazai csapat. A nehéz itt még nehezebbé vált, azt azonban gondolni sem mertük, hogy a java még hátravan. A huszadik percben egy újabb szerencsétlen mozdulat után, újabb öngóllal már kettő volt a hazaiak előnye, akik az első játékrészben még két gólt szereztek, így 4-0-val vonulhattunk az öltözőbe a szünetben.
A második játékrész sajnos ott folytatódott, ahol az első abbamaradt, hamar megszerezte ötödik találatát a HSE. Nekünk sajnos az egész mérkőzés alatt nem sikerült megtalálni a mérkőzés ritmusát, nem működött a szokásos, pontos és sok passzos játék. Egy szépítő találatra azért futotta, a 62. percben Juhos Dávid találatával szereztük meg becsület gólunkat, de a “slusszpoén” így is a hazaiaké maradt, aktuális gólfelelősük Máté János lőtte meg a találkozón saját maga harmadik, csapata hatodik gólját.
“Olyan arcát mutatta a csapat, amit eddig nem. Az első 15 percben két öngólt rúgtunk. Próbáltunk utána menni az eredmény után, de jött az újabb pofon. Lélektanilag összeroppantotta ez a csapatom. Lehetne fogni pár dologra a vereséget, de egyszerűen rossz futballt játszottunk ma, rossz mentalitással. Jövőhéten szeretnénk javítani és újra a jobbik arcunkat mutatni” – értékelt vezetőedzőn a lefújást követően
Javítani egy hét múlva a Kolorcity Kazincbarcika ellen lesz lehetőségünk.