Hírek

“PUTNOKFC.HU A HÍREK OTTHONA”

VASÁRNAP A CEGLÉD ÉRKEZIK

Holnap délután 16:00-tól ismét élettel telik meg a Várady Béla Sportközpont, hiszen soron következő ellenfelét, a Cegléd VSE csapatát fogadja a Putnok FC.

CEGLÉDI VSE

A Celgédi VSE csapata az elmúlt három szezonban a Merkantil Bank Liga csapati között versengett. A Pest megyei együttes a 2015/2016-os bajnokság végén, az NB3 Keleti csoportjának második helyezettjeként jutott a másodosztályba, ahol első szezonjában a tizenhetedik, majd 2017/18-ban a kilencedik pozícióban fejezte be a bajnokságot. A tavalyi évben azonban nem sikerült a bentmaradás és a 32 pontjukkal a tizennyolcadik helyen végezve búcsúzni kényszerültek a másodosztály küzdelmeitől. A Cegléd kerete a kiesésből kifolyólag nagyban átalakult, az együttestől jópár meghatározó játékos távozott a nyári átigazolási szezon alatt, azonban ez eddig úgy tűnik nem nyomta rá bélyegét a csapat szereplésére. A Ceglédi VSE az elmúlt 5 fordulóban veretlen, nevük mellett négy győzelem és egy döntetlen, valamint 13 pont szerepel.

PUTNOK FC

A Putnok FC szezonkezdése nem sikerült a legjobban, hiszen az eddig lejátszott öt mérkőzésen mindössze három pontot gyűjtött, ami jelenleg a tabella tizenkettedik pozíciójának elérésére volt elég. A holnapi mérkőzésen három döntetlen és két vereség mellé, mindenképp  a három pont és az első idei győzelem megszerzése lehet a cél. Kriston István csapata hiánytalan, hiszen sem eltiltással, sem sérüléssel nem bajlódnak játékosai.

Legutóbbi hazai meccsünkön a Tiszaújváros ellen nem sikerült pontot szereznünk.

Legutóbbi hazai meccsükön a Tiszaújváros ellen nem sikerült pontot szereznünk.

A KÉT CSAPAT EGYMÁS ELLENI MÉRLEGE

A két csapat utoljára a 2015/16-os bajnokságban találkozott egymással az NB3 Keleti csoportjában, hiszen e heti vendégeink előtte és utána is a Merkantil Bank Ligában gyűjtötték  a pontokat. A Cegléd a 2014/15-ös szezon végén volt kénytelen búcsúzni a másodosztálytól és egyértelmű célként jelölték meg a minél előbbi visszajutást. Abban az évben az akkor Varga Attila által irányított együttes két alkalommal is pont nélkül hagyta  a Putnokot. 2014-ben a Zsengellér Gyula Sporttelepen tartották otthon a három pontot  (Ceglédi VSE – Putnok FC 3:1), majd tavasszal a Várady Béla Sportközpontban Markó és Pozsár góljainak köszönhetően ismét nyerni tudtak (Putnok FC – Ceglédi VSE 1:2).

A FORDULÓ TOVÁBBI MÉRKŐZÉSEI

Az NB3 Keleti csoportjában rendszerint vasárnap rendezik a hatodik forduló minden mérkőzését. A kilenc találkozón egységesen 16:00-kor hangzik majd el a kezdő sípszó, a párosítások a következőek:

6. forduló

Válasz írása