Újabb három pont idegenben – győzelem a Salgótarján ellen
Salgótarjánban folytatódott az őszi hajrá a Putnok FC csapata számára. A bajnokság 17. fordulójában az előzetesen is tudható volt, hogy nem vár ránk könnyű összecsapás a Nógrádi megyeszékhelyen és ezt bizony a hazaiak igazolták is, hogy nem adják könnyen a bőrüket.
Ennek ellenére jól indult a találkozó, hiszen még az első negyedórában sikerült megszereznünk a vezetést, a 13. percben egy pontrúgás után Fülöp Krisztián érkezett és bólintott a hazai kapuba (0-1). Nem tartott sajnos sokáig az örömünk, 4 perccel később ugyanis Tarlósi Patrik emelt a Putnoki kapuba és egalizált ezzel. (1-1) A gyors gólváltásnak itt még nem volt vége, a 20. percben újra megszereztük a vezetést ekkor Buda Péter talált az SBTC kapujába. Mezőnyjáték és küzdelem következett az első félidő második felében, stabilan, saját játékunkat játszva tartottuk az eredményt, komolyabb lehetőség sem hazai, sem pedig vendég oldalon nem alakult ki. A félidő hajrájában, a 41. percben szöglethez jutottunk, melynek beadása után Katona Bence volt a legjobban reagáló és fejelte be harmadik gólunkat. (1-3)
Két gólos előnnyel vonulhattunk a szünetre és a második játékrészre érezhetően úgy jöttünk ki, hogy ez a találkozó egy lőtt góllal eldönthető lenne. Kombinatív támadások során el is jutottunk helyzetekig, melyek azonban sorra kimaradtak.Az SBTC az idő teltével mindent egy lapra téve próbált kockáztatni, a 93. percben pedig egy szépítő találatra is futotta erejükből, Nemes Ádám talált büntetőből a kapunkba. Több gól nem született, így egy találattal legyőztük Nógrádi ellenfelünket, tovább folytatva ezzel idegenbeli remek sorozatunkat és nagyon fontos 3 bajnoki pontot szerezve a továbbra is rendkívül sűrű bajnoki középmezőnyben.
“Azt kaptuk a Salgótarjántól, amit vártunk, küzdenek az életükért. Amire készültünk, azokból tudtunk gólokat szerezni. Adódtak lehetőségeink lezárni a mérkőzést, de a saját butaságunkból nehézzé tettük magunknak a meccs végét. Gratulálok csapatomnak a győzelemhez. Kimagasló játékvezetés!” – nyilatkozta a találkozót követően Szala Ákos a Putnok FC vezetőedzője
Salgótarján BTC – Putnok FC: 2-3 (Tarlósi, Nemes ill. Fülöp, Buda, Katona)
SBTC: Bánfalvi – Nagy M., Érsek (Csáki), Nemes, Rédei, Tarlósi (Csatlós), Horváth, Percze (Filkor), Novák (Klajban), Boros, Gazdag
Putnok FC: Cserepka – Fülöp, Sághy, Takács (Juhos), Nagy Zs., Katona (Nádimov), Buda, Szics, Dobrovolszki, Sramkó (Laczkó), Hadházi (Kis)
Folytatás november 21-én, itthon a DVTK II. csapata ellen, 13 órai kezdettel.