Hírek

“PUTNOKFC.HU A HÍREK OTTHONA”

ÚJ PÁLYAEDZŐJE VAN A PUTNOKNAK

Zabos Attila a 2018/19-es bajnokság tavaszi idényében a KBSC FC-nél tölt be technikai vezetői feladatokat, amihez ezúton is gratulálunk neki! Távozásával megürült a Putnok FC pályaedzői helye, így Koszta Péternek segítő után kellett néznie. A vezetéssel egyeztetve a korábban pár mérkőzés erejéig már “pályaedzősködő” Nagy Csabát kérte fel, aki igent mondott a Putnok edzőjének hívó szavára. Természetesen megkérdeztük az új asszisztensedzőnként hogy élted meg mindezt.

DSC_0104
Tisztelik és elfogadják a régi csapattársak az új pályaedzőt
Nem csak a játékosállományban, hanem a szakmai stábon belül is történt változás a tél folyamán. Zabos Attila távozásával új pályaedző után nézett a Putnok FC vezetése és rád esett a választás. Mennyire lepett meg a felkérés és milyen tényezők alapján döntöttél úgy, hogy igent mondasz?
NAGY CSABA: Őszintén szólva váratlanul ért, amikor Peti megkérdezte lenne-e kedvem újra együtt dolgozni vele. Örültem a felkérésnek, de mielőtt igent mondtam volna, még több fronton is kellett egyeztetni a folytatásról. Fontos szempont volt, hogy az aktív labdarúgásban már csak pár évem lehet hátra és gondolnom kell az elkövetkezendő időszakra is. Nem titok, szeretnék edzőként tevékenykedni és ehhez nélkülözhetetlen a tapasztalatszerzés. Ezen a területen Petitől nagyon sokat tanulhatok, aki szakmailag kimagasló tudással bír és példaértékű munkát végez hosszú évek óta a putnoki sportéletben.
DSC_0062“Az egri csillagok elleni meccs előtt épp Jumurdzsáknak segít a bemelegítésben”
A játékoskeret nagy részét jól ismered, hisz csapattársként játszottál többükkel is. Az új szerepkör mennyiben változtatta meg a viszonyotokat és hogyan kezeled illetve kezelik a játékosok ezt a helyzetet?
NAGY CSABA: Nyugodtan mondhatom, a játékosok profi módon kezelik azt, hogy más szerepkörben vagyok jelen a csapat mindennapjaiban. Pedagógusként van már annyi tapasztalatom, hogy megfelelően tudjam kezelni a kialakult helyzetet. Szokták is mondani: „Átálltál a sötét oldalra.”
DSC_0327Nagy az összhang a kispadon – már a meccsnézés is szinkronban megy
Nyilván ez a lehetőség felelősség is, Neked is részed lesz a sikerekben és az esetleges kudarcokban is. Te hogyan értékelnéd a csapat téli felkészülését, ez alapján sikeres tavasz elé nézhetünk?
NAGY CSABA: A játékosok a téli felkészülés alatt az általunk kért edzésmunkát megfelelően hajtották végre. Az edzőmérkőzéseken a teljesítmények eléggé ingadozóak voltak, de ez betudható az adott hét terhelésének is. Messzemenő következtetéseket nem szabad levonni az edzőmérkőzésekből. Egyébként is a puding próbája az evés, bajnoki mérkőzéseken kell jól szerepelni. Az első lépést már meg is tettük a sikeres tavaszi idény elérése érdekében. Szolnokon nagyszerű csapatmunkával fektettük két vállra az addig listavezető ellenfelünket.
DSC_0635A szakmai stáb (is) jól végezte a munkáját, nagy skalp került a vitrinbe Szolnokon
A Putnok FC-nél betöltött asszisztensedzői feladatköröd mellett az aktív labdarúgással sem hagytál fel. Hol futballozol jelenleg és mennyire nehéz összeegyeztetni a kétféle tevékenységet?
NAGY CSABA: Jelenleg Bükkzsércen próbálok segíteni a csapatnak a rutinommal. Heti egy edzés mellett szombatonként vannak a mérkőzések, ami az NB3-as mérkőzéseket tekintve a lehető legjobb. Így nem probléma, hogy részt vegyek mind a két csapat hétvégi mérkőzésén. Logisztikai szempontból és magánéleti aspektusból is igen nagy kihívás, hogy mindenhol jelen legyek és a tudásom legjavát nyújtsam. A családom és a kollégáim segítő hozzáállása nélkül nem tudnám megfelelően ellátni a feladataimat.

Nagy Csaba olyannyira tud segíteni a Bükkzsérc Megyei I-es csapatának, hogy két góllal vette ki a részét a Mezőkövesd II. ellen 4-1-re megnyert mérkőzésből. Nem mellesleg a bajnoki után őt választották a meccs legjobbjának! Gratulálunk neki!

DSC_0151Laza, de szigorú is tud lenni a Putnok új pályaedzője

Válasz írása