Hírek

“PUTNOKFC.HU A HÍREK OTTHONA”

TOVÁBB MENETEL A SAJÓVÖLGYE FOCISULI U14-ES CSAPATA

A Sajóvölgye Focisuli U14-es csapata azok után, hogy bajnok lett a II. osztály Északi csoportjában jogot szerzett arra, hogy részt vegyen az osztály rájátszásában, ahol a többi csoport bajnokával találkozhat. Sándor Zoltán tanítványai rögtön az első körben érintettek voltak, ahol az Észak-Keleti csoport 1. helyezettjével, a Hajdúböszörménnyel csaptak össze.

Az oda-vissza vágós párharcban a hajdúsági alakulat várhatta jobb pozícióból a ma délutáni visszavágót, miután szerdán 2-2-es döntetlent ért el vendégként a Múcsonyban lejátszott mérkőzésen. Nem várt tehát könnyű mérkőzés Kassai Patrikékra, hisz Hajdúböszörményben kellett kivívni a továbbjutást. Félteni nem nagyon kell ezeket a fiúkat, fizikálisan teljesen rendben vannak, mentális erejüket pedig jól mutatja, hogy az odavágón kétszer is hátrányból tudtak egyenlíteni.

Hajdúböszörményben ugyanazzal a kezdő tizeneggyel álltak fel az U14-es fiúk, mint az első mérkőzésen és nagy örömünkre már a 9. percben megszerezték a vezetést Szilágyi Máté révén. Nem kellett azonban sok idő, hogy a hazaiak egalizáljanak, Szabó Bence volt eredményes mindössze négy perc elteltével. Az első félidőben több gól nem esett, a szünet után viszont újra betalált a Sajóvölgye, Borai Szabolcs góljával újra előnybe kerültek Sándor Zoltán fiai. Várható volt, hogy a böszörményiek mindent meg fognak tenni, hogy ismét egyenlítsenek, de ez a hátralévő időben nem sikerült nekik, így 2-1-re a Sajóvölgye U14-es csapata győzött és 4-3-as összesítéssel továbbjutott a 2. fordulóba.

A bajnoki cím ünneplése után nem sokkal ismét van tehát ok az ünneplésre, jár a gratuláció a játékosoknak, edzőnek egyaránt. A bajnokság megnyerése egy fantasztikus dolog, de hogy egy másik csoport bajnokát legyőzték, egy bajnokot legyőzzenek, az igazán elismerésre méltó. Sőt ne feledjük, hogy a sikertörténet folytatódhat, tovább menetelhetnek a fiúk, hiszen a következő körben hét további bajnok társaságában küzdhetnek meg a 3. fordulóba kerülésért. Az ellenfelük a Közép B csoport bajnoka, a Komárom VSE lesz.

Az első mérkőzésre nem is kell sokat várni, 2017. június 14-én, szerdán rendezik az odavágót Sajóvölgyés pályaválasztói joggal, június 17-én pedig a visszavágót.

Büszkék vagyunk rátok!!! Szép volt U14-es fiúk! Hajrá SVF!!!!

U14KARCAG

 

Válasz írása