Törökszentmiklóson zárjuk az őszt
November utolsó hétvégéjén az első kör záró, 19. fordulójával ér véget az őszi szezon első etapja. Utolsó “ismeretlenként” a Törökszentmiklós együtteséhez utazunk, és próbáljuk folytatni az utóbbi időkben látható kiváló idegenbeli formánkat.
Ha csak a tabellára pillantunk ismét előtörhet bennünk első gondolatként, hogy ez egy “kötelező győzelem” , de mint tudjuk a labdarúgásban ilyen nem létezik. Jász-Nagykun-Szolnok megyei riválisunk eddig megszerzett 8 pontjából 6 egységet az utóbbi 4 találkozóján szerzett, 3 döntetlen mellett legutóbb a Hidasnémeti ellen elért győzelmük volt az első három pontosuk a szezon folyamán.
Nincs tehát rossz formában hétvégi ellenfelünk, de ugyanez elmondható rólunk is, hiszen legutóbbi öt meccsünkből négyet megnyertünk, az elmúlt néhány hétben idegenben pedig különösen fényes a mérleg. Sajnos ezúttal is vannak nehezítő körülmények, öt sárga és piros lap miatti eltiltás, sérülés, betegség, de ennek ellenére a csapat bizakodva várja a hétvégi mérkőzést.
“Eljött az az időszak, amikor sárban, esőben, szélben, hóban kell futballozzunk. Játékosaim nevében is bátran mondom, hogy a futball iránti szenvedélyünket és szeretetünket ez nem befolyásolja. Viszont, ebből kifolyólag a pályák ilyenkor olyan állapotban vannak, hogy nem feltétlen a kombinatív játék dominál, sokkal inkább rengeteg párharc jellemzi a mérkőzéseket. Sokak számára úgy tűnhet, hogy könnyű mérkőzés következik számunkra. A Törökszentmiklós több párharcát látva azt nyugodtan kijelenthetem, hogy némi szerencsével legalább dupla annyi megszerzett pontszám sem lenne meglepő a tabellán számukra, abszolút megérettek a harmadosztályra, az utolsó tíz mérkőzésükön. Legutóbbi hat meccsükön egy vereséget szenvedtek, ez megsüvegelendő egy újonc csapattól. Mi remek formában varjuk az összecsapást, az nem segít viszont, hogy 13 mezőnyjátékos fog rendelkezésemre állni. Ettől függetlenül bizakodó vagyok, mert az összes játékosunk képes előlépni vezérré és olyan teljesítményt nyújtani, ami repíti a csapatot. Szeretnénk stabilizálni a következő két mérkőzésünkön mostani helyezésünket a tabellán és előkészíteni egy szép tavaszi szereplést.” – nyilatkozta Szala Ákos vezetőedző a mérkőzés előtt
Az utóbbi hetek nagyszerű teljesítménye után a játékosaink is kellő önbizalommal tekintenek az év záró találkozóira.
“Természetesen a három pontért utazunk, idegenben most egy elég jó győzelmi szériában vagyunk ezt szeretnénk folytatni hétvégén. Rendkívül nehéz meccsre számítok, az ellenfél is jó formában van az elmúlt hetekben, ezáltal valószínűleg nagy motivációval fognak ellenünk pályára lépni. Úgy gondolom, hogy bárki kerül nálunk pályára hozzá tud tenni a csapat sikeréhez, góllal, gólpasszal vagy jó játékkal, ezt láthattuk az elmúlt hetekben is. Mindenképpen adnak lendületet a sikerek, szeretnénk győzelmekkel zárni az őszi szezont.” – mondta el megkeresésünkre játékosunk, Sághy Félix
Törökszentmiklós – Putnok FC: 2021.11.28. (vasárnap) 13:00
Sporttelep, Törökszentmiklós
A év azonban ezzel még nem ér véget, előrehozott találkozó keretében december 5-én a Hidasnémeti ellen, idegenben lépünk utoljára pályára 2021-ben.