“Tavasszal is keményen kell dolgozni” – Szabó Ádám kapusedző értékelte az őszi idényt
Csapatunk kapusedzője Szabó Ádám is végig hitt a sikerben és abban, hogy a kemény munka eredménnyel párosul. A szakember munkáját dicséri, hogy az őszi idény folyamán mindkét kapusunk kiváló formában állt a csapat rendelkezésére. A félévi munkáról honlapunk Szabó Ádám véleményét is megkérdezte.
Te is nyáron csatlakoztál egy teljesen megújuló Putnok FC-hez, milyen tervekkel érkeztél?
Korábban játszottunk és sikeresen dolgoztunk is együtt Szala Ákossal, az ő kérésére érkeztem Putnokra. A tavalyi csapat kiesése után szerettünk volna egy olyan társaságot összegyúrni, amelyiknek egy percig sem fordul meg a fejében a kiesés gondolata. Ákos és Kundráth Csaba nagyszerűen térképezte fel a játékos piacot és a megfelelő embereket sikerült a csapathoz szerződtetni. Elsődleges feladatom a kapusok kiválasztása, képzése és Ákos munkájának segítése volt.
Milyennek ítéled a csapat őszi teljesítményét?
Úgy gondolom, hogy erőn felül teljesítettek a játékosok. A megszokotthoz képest később tudtuk kezdeni a nyári munkát. A remekül összeállított felkészülésnek köszönhetően, a több megyei első osztályból igazolt játékosból sikerül egy olyan csapatot kovácsolni, amely az utolsó 10 mérkőzés alapján a tabella 2. helyét foglalja el. Ez mindenképp hatalmas teljesítmény. Lehet sokan nem, de mi mindannyian bíztunk magunkban.
Kapusedzőként két kiváló hálóőrrel volt lehetőséged dolgozni, hogy véleményezed az ő munkájukat az ősz folyamán?
Több kapust is megnéztünk a nyár folyamán és a legjobb döntést hoztuk, mikor kettejük mellett döntöttünk. Mindketten fiatalok, éhesek a munkára, a sikerre és ami a legfontosabb, csapatemberek. Próbáltam a pályafutásom alatt megszerzett tudásból átadni számukra. Remek kapcsolatot alakítottunk ki és mindkettőért tűzbe mennék. Persze mérkőzéseken voltak hibák is, ez a kapus poszt vele járója, de rengeteg bravúr jellemezte teljesítményüket. Összességében meg vagyok elégedve velük. Tudjuk mik a hibák, ezen tavasszal mindenképpen dolgozunk, hogy ki javítsuk és jobbak legyenek.
Most, hogy már minden csapattal megmérkőztetek reálisnak ítéled a csapat tabellán elfoglalt pozícióját?
Mondhatni, hogy egy meccs kivételével jól teljesítettünk. Partiban voltunk mindenkivel, nem találkoztunk olyan csapattal aki fölénk nőtt volna. Kellett idő mire összeállt a csapat, de úgy érzem az elvégzett munka és a pályára letett teljesítmény alapján minimum a megfelelő helyen telelünk.
Milyen tavaszra számítasz a bajnoki folytatásban?
Nem szabad megelégedni azzal amit eddig elértünk. Tavasszal is keményen meg kell dolgozni minden pontért. Szezon elején biztosan aláírtuk volna ezt a helyezést, de evés közben jön meg az étvágy. Szeretnénk a végelszámolásnál az 5-6. helyezést elérni. Mindenkinek Kellemes Ünnepeket és Boldog Új Évet kívánok.