Hírek

PUTNOKFC.HU

Tállyán folytatódott a jó sorozatunk

Október 31-én a 15. forduló került lejátszásra az NBIII labdarúgó bajnokságban. Az utóbbi időkben jó formában lévő csapatunkra megyei rangadó várt, hiszen a hónap utolsó napján Tállyára látogattunk. Az aktuális forma és a tabellán a meccs előtt elfoglalt helyezések természetesen nem csökkentették a Szala legénység koncentrációját, hiszen minden játékos tisztában volt azzal, hogy kemény mérkőzésen, csak maximális odaadással győzhetünk.

A nehéz helyzetben lévő hazaiak próbáltak támadó jelleggel fellépni a találkozó elején, ez pedig hamar eredményre is vezetett, hiszen a 6. percben Kovács Norbert góljával megszerezték a vezetést. Nem törte meg a korán kapott gól azonban csapatunkat és alig 3 perc elteltével máris sikerült egalizálni, ekkor az utóbbi fordulókban kiváló formát mutató Vajda Artúr talált a hazai kapuba. A korai gólváltást követően mezőnyjáték és taktikai harc következett, mindkét csapat próbálkozott ugyan, de a találkozó leginkább a küzdelemről szólt. Döntetlennel vonulhattak tehát szünetre a csapatok.

A második játékrész jelentős részében sem változott a játék képe, ugyanakkor Szala Ákos frissítésekkel igyekezett támadóbbá tenni a csapatot a három pont megszerzése érdekében. Próbálkozásainkat pedig siker koronázta, a 73. percben a pár perccel az első gólszerzőnk helyére beálló Nagy Zsolt góljával kerültünk előnybe. A hátralévő bő negyed órában pedig álltuk a sarat, és jó mezőnymunkával, stabil védekezéssel sikerült megtartani egy gólos vezetésünket.

Beigazolódott, hogy nem lesz könnyű mérkőzés. Korán vezetést szerzett a hazai csapat, de a csapat mentális erejét mutatja, hogy megtudtuk fordítani a mérkőzést. A pálya talaja miatt ma nem alakulhatott ki futball, a párharcok domináltak végig. A mai maximumot kihoztuk magunkból, így elégedettek lehetünk. Büszke vagyok csapatomra, de a talajon kell maradjunk. A szerénység meghozza a csillogást, az alázat a győzelmet.” – értékelt a lefújást követően Szala Ákos vezetőedző

 

Tállya KSE – Putnok FC: 1-2 (Kovács 6′ ill. Vajda 9′, Nagy 73′)

Tállya KSE: Tarr – Tóth, Rubish (Demkó), Nyitrai, Minczér, Motkó (Ondó), Szegedi (Balogh), Varga (Baranyi), Bihari, Csávás (Kulcsár), Kovács

Putnok FC: Cserepka – Sághy, Takács (G. Bíró), Madarász (Laczkó), Katona, Buda, Szics, Vajda (Nagy), Dobrovolszki, Juhos (Kis), Fülöp

Folytatás november 7-én, a velünk egyforma pontszámmal álló, a hétvégén 3-0-ás győzelmet arató Sényő csapata ellen a Várady Béla Sportközpontban.

Leave a Reply