Hírek

“PUTNOKFC.HU A HÍREK OTTHONA”

SZÉPEN ZÁRNÁNK A 2018-AS ÉVET

Sokan kissé bizonytalanok voltak annak kapcsán, játszunk-e még tétmérkőzést 2018-ban. A válasz: igen! Az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően a sokszor szélsőséges tavaszi, inkább elhúzódó téli időjárásnak köszönhetően az MLSZ idén is úgy döntött, a tavaszi első fordulót (16.) ősszel kell lejátszani. Ez azt jelenti, hogy a Debreceni EAC ellen most hétvégén le is tudjuk a visszavágót. Augusztusban mi utaztunk a Hajdúságba, vasárnap ők utaznak hozzánk.

CSAK EGY KIS KISIKLÁS
A Füzesgyarmaton elszenvedett vereség után a múlt hétvégén egyfajta gyógyírként sikerült legyőznünk az Eger együttesét 2-0 arányban. Nem volt könnyű a megvalósítás, a hevesi megyeszékhely csapata ugyanis ellenünk is igazolta jó hírét mely szerint egy stabil védekezéssel rendelkező és a támadások felépítésében is erős gárdáról van szó. Szerencsére a második félidőben sikerült feltörnünk a védekezésüket és egy megpattanó lövéssel, majd egy szöglet utáni fejessel bevettük a kapujukat.

AZ 1. FORDULÓ
A Debrecennel nyitottuk a 2018/19-es idényt és velük zárjuk a 2018-as évet. A nyitó fordulóban emlékezetes meccset játszottunk velük, amikor is hiába birtokoltuk többet a labdát, kontrákból kétszer is vezetést szereztek. A putnoki játékosok esze és a szíve is helyén volt azon a napon, mindkétszer sikerült ugyanis egyenlítenünk még az első félidőben. A 4 gólt hozó játékrész után joggal várhatta minden néző, szurkoló, hogy a második negyvenöt percben milyen gólparádét rendeznek a csapatok. Csalódniuk kellett, mert helyzetekben ugyan nem volt hiány, de gól már nem született. A végeredmény így 2-2 lett.

A MEZŐNY ELSŐ FELÉBEN
Ellenfelünk az előző szezonban még a kiesés elől menekült, idén azonban stabil középcsapattá vált. Jelenleg a kitűnő 7. helyen állnak 24 egységgel, mindössze 2 ponttal gyűjtöttek kevesebbet nálunk. A legutóbbi két fordulót győzelemmel zárták, otthon 5-1-re verték a Sajóbábonyt, a múlt héten pedig a Salgótarjánnál bizonyultak jobbnak idegenben, 2-1 arányban. Figyelemre méltó eredmény tőlük, hogy a Pesterzsébetet hazai pályájukon kapták el 1-0-ra, de az élmenők közül a Jászberény együttesét is alaposan lerendezték szeptember végén (5-1).
A Putnok FC jelen pillanatban az 5. helyet birtokolja 26 ponttal. A Sényővel állunk holtversenyben, de több győzelmünkkel épp eléjük férünk. Remélhetőleg vasárnap 15 óra tájban már 29 pontunk lesz, ami a többi mérkőzés eredményétől függően akár további pozíció javítás(oka)t eredményezhet….

JÁTÉKVEZETÉS
Hölgy játékvezető dirigálja majd a Putnok-Debrecen találkozót Molnár Réka személyében, segítői Szarvas László és Nagy Petra lesznek.

A vasárnapi bajnoki mérkőzés eseményeit nyomon követhetik élő közvetítésünkön keresztül a honlapunkon, valamint a facebook oldalunkon is. A félidőben szokás szerint a többi mérkőzés eredményeiről is igyekszünk beszámolni az nb3foci.hu facebook csoportjának köszönhetően.

Putnok-Debrecen2

Az előrehozott tavaszi 1. fordulóban (16. forduló) a Debrecen putnoki vendégjátéka mellett jó pár kiszámíthatatlan végkimenetelű mérkőzést láthatnak a szurkolók. Kérdés például, hogy a listavezető mire megy az egyre több bravúrpontot szerző Salgótarján otthonában, de az ezüstösen csillogó ESMTK is megizzadhat Ibrányban, a Tállya ellenében. A Nyírbátor-Füzesgyarmat és a Tiszaújváros-Eger is tipikus háromesélyes találkozónak tűnik…

Mérkőzések 16-1

Válasz írása