Hírek

“PUTNOKFC.HU A HÍREK OTTHONA”

SORSOLÁS: BALASSAGYARMATON KEZDJÜK A SZEZONT

A Magyar Labdarúgó Szövetség Versenybizottsága elkészítette a 2020/21. évi NBIII. osztályú labdarúgó bajnokság 1-38. fordulójának párosítását.

Azt már korábban tudni lehetett, hogy 2020. augusztus 2-án kezdődik az idény, rekord létszámú 3 db 20 csapatos csoporttal. A Szövetség pár nappal azután hogy nyilvánosságra hozta a Keleti, Nyugati és Közép csoport csapatbeosztását, megküldte az egyesületek részére a bajnoki fordulók párosítását.

Szokásunkhoz híven már közzé is tettük a teljes menetrendet honlapunkon, mely az alábbi linken vagy a Főoldalon a Mérkőzések/Sorsolás 2020/21 menüpontban érhető el:

SORSOLÁS 2020/21

21 FORDULÓT RENDEZNEK 2020-BAN
Az őszi 19 forduló mellett, 2 tavaszról előrehozott forduló is megrendezésre kerül 2020. augusztus 2. és 2020. december 6. között. A 21 fordulóból 3 esik szerdai napra, melyből egyet idegenben, kettőt itthon játszunk majd. Szintén 3 fordulót bonyolítanak szombati játéknapon, az összes többi kört vasárnap rendezik. A Magyar Kupa főtáblájának találkozóira 2020. szeptember 19-20-án (szombat, vasárnap) kerül sor.

ISMÉT A BALASSAGYARMAT
A Putnok FC csak úgy mint a 2020-as tavaszi rajtnál a Balassagyarmati VSE gárdájával fog megmérkőzni a nyitó fordulóban, de ezúttal nekünk kell utazni a nógrádiakhoz. A 2. fordulóban aztán hazai környezetben is bemutatkozik a csapat az újonc Tiszafüredi VSE elleni találkozón. A 3. kör pedig a szezon első szerdai játéknapja lesz, amikor ismét Nógrádba utazunk, méghozzá a Salgótarjáni BTC-hez.

A 7. és 8. fordulóban egymás után kétszer is idegenben játszunk, a 19. és 20. fordulóban viszont kétszer itthon. 2020. december 6-án, Tiszafüreden zárjuk az őszi szezont.

Íme a Putnok FC teljes őszi programja:

1. FORDULÓ
2020. augusztus 2. vasárnap
Balassagyarmati VSE – Putnok FC
2. FORDULÓ
2020. augusztus 9. vasárnap
Putnok FC – Tiszafüredi VSE
3. FORDULÓ
2020. augusztus 12. szerda
Salgótarjáni BTC – Putnok FC
4. FORDULÓ
2020. augusztus 16. vasárnap
Putnok FC – Mezőkövesd Zsóry FC II.
5. FORDULÓ
2020. augusztus 23. vasárnap
BVSC-Zugló – Putnok FC
6. FORDULÓ
2020. augusztus 26. szerda
Putnok FC – Sényő-Carnifex FC
7. FORDULÓ
2020. augusztus 30. vasárnap
Eger SE – Putnok FC
8. FORDULÓ
2020. szeptember 5. szombat
Tállya KSE – Putnok FC
9. FORDULÓ
2020. szeptember 9. szerda
Putnok FC – FC Hatvan
10. FORDULÓ
2020. szeptember 13. vasárnap
Füzesgyarmati SK – Putnok FC
11. FORDULÓ
2020. szeptember 27. vasárnap
Putnok FC
– Gyöngyösi AK
12. FORDULÓ
2020. október 4. vasárnap
Jászberényi FC – Putnok FC
13. FORDULÓ
2020. október 10. szombat
Putnok FC – Diósgyőri VTK II.
14. FORDULÓ
2020. október 18. vasárnap
Debreceni VSC II. – Putnok FC
15. FORDULÓ
2020. október 25. vasárnap
Putnok FC – FC Tiszaújváros
16. FORDULÓ
2020. november 1. vasárnap
Sajóbábony VSE – Putnok FC
17. FORDULÓ
2020. november 8. vasárnap
Putnok FC – Kisvárda Master Good II.
18. FORDULÓ
2020. november 14. szombat
Ceglédi VSE – Putnok FC
19. FORDULÓ
2020. november 22. vasárnap
Putnok FC – Tiszakécskei LC
20. FORDULÓ
2020. november 29. vasárnap
Putnok FC – Balassagyarmati VSE
21. FORDULÓ
2020. december 6. vasárnap
Tiszafüredi VSE – Putnok FC
 

 

Válasz írása