Hírek

“PUTNOKFC.HU A HÍREK OTTHONA”

ÖTGÓLOS IDEGENBELI GYŐZELEM, HÁROM ÉVE NEM VOLT ILYEN

Többször került már szóba, hogy jó játékkal szenvedtünk vereséget a Szolnoktól és az ESMTK-tól a 2. és a 4. fordulóban, a mai napon viszont kijött a lépés, nem kicsit, nagyon…. Nemcsak jól játszottunk, de rendkívül eredményesen is. Már az első félidőben gólokkal vezethettünk volna, de az egygólos előnynek így is örültünk. A második játékrészben aztán még jobban beindult a gépezet, ellenállhatatlan játékunk további gólokban teljesedett ki, gyakorlatilag nem megbántva ellenfelünket, szétbombáztuk a Cigánd együttesét és végül saját pályájukon arattunk kiütéses győzelmet.

Cigánd-Putnok

Cigánd-Putnok4


TÁVOLLÉVŐK

A múlt heti bajnoki mérkőzésen combhúzódást szenvedő Bene Attila és a jó egy hónapja sérült Tóth Szabolcs nem kerülhetett a Putnok FC keretébe, de legnagyobb sajnálatunkra Bodnár Dominik sem játszhatott a mai játéknapon, ráadásul ő vélhetően hosszabb időre kidőlt. Dominik jobb lábfeje sérült meg a szerdai edzésen egy rosszul időzített becsúszás következtében, de azt még nem tudni, hogy szalagszakadás történt-e. Mielőbbi gyógyulást kívánunk neki!

A KEZDŐ TIZENEGY

Bene Attila múlt heti sérülése miatt biztos volt, hogy ugyanazzal a kezdővel nem állhatunk fel Cigándon. Nos, Illés Richárd volt az, aki bekerült a szerkezetet váltó kezdő tizenegybe.

Kezdő 5-1

 

Football-Field-Vector


A MÉRKŐZÉS

IMG_9876

I. FÉLIDŐ

Pörgősen indult a két csapat mérkőzése, hisz rögtön az első támadásból gólt szerezhetett volna a Cigánd Kis Gergő révén, majd mi is gyorsan eljutottunk a hazai kapuig, Madarász János beadásánál Marius már lendítette a lábát, hogy betaláljon, az utolsó pillanatban Zanko Hryhoriy azonban szögletre mentett. Ebből a sarokrúgásból semmi nem lett, de három perccel később igen! Kemény Tamás nagyszerűen ívelt a kapu elé, Czető Márk pedig mindenkit megelőzött és a hálóba bólintott. Nagyon hamar előnyhöz jutottunk Cigándon! (0-1)

IMG_9904Czető Márk gólt szerzett + kiválóan futballozott a mai napon

Gyorsan válaszolhatott volna a hazai alakulat, Kis Gergő szabadrúgására ketten is érkeztek középen, sikerül is Fülöp Gergő mellett eltenni, de a gólszerzőnk ismét jókor volt jó helyen, a gólvonal elől menteni tudott.

Közel tíz percnek kellett eltelnie mire kiverekedtük magunkat az események sűrűjéből és kicsit letisztultabb játékképet kaptunk. Látható volt, hogy a cigándi játékosokat cseppet sem fogta meg a bekapott gól, sőt még nagyobb intenzitással próbáltak a kapunkig jutni. A bal oldaluk volt aktívabb, nem véletlen, hogy a legelejétől fogva Kis Gergő volt a legveszélyesebb támadójuk. Mi ez idő tájt lassítottuk kicsit a játékot, hátul kis dajkálgatás, néhány, az ellenfél számára idegesítő passz, aztán ritmusváltás és irány a cigándi kapu.

IMG_9910Illés Richárd: “Spori, én nem csináltam semmit!”

A 24. percben könnyen kettőre növelhettük volna góljaink számát, ha Illés Richárd tiszta lövőhelyzeténél nem véd nagyot Hrabina Alex. A félidő végéhez közeledve egyre nagyobb lett a putnoki fölény. Több alkalommal jutottunk egészen a tizenhatosukig, sőt azon belül is volt mód egy kis Zimányi-szambára vagy Csirszki-parádéra, a csatákat azonban a hazaiak nyerték, akik hősiesen akadályozták meg a beadásainkat, lövéseinket, passzainkat.

A Cigánd a támadásaik tekintetében a szélekről beadott labdákban bízott, mi pedig a pálya széléről abban, hogy a védelmünk a helyzet ura lesz ezeknél. Nos igaz, hogy többeknek, köztük Fülöp Gergő kapusunknak is akadt némi feladata, de kezeltük ezeket a problémákat. A 36. percben a vér megfagyott az ereinkben, pedig 32 fok volt Cigándon, amikor Kis Gergő jó 30 méterről olyan szabadrúgást eresztett meg a bal felső ficak felé, hogy öröm volt nézni. Mi annak (is) örültünk, hogy mellé ment, a hazai drukkerek pedig a szép kísérletet dicsérték. Néhány mozgalmasabb pillanat Hrabina Alex kapuja előtt is történt, végül 1-0-ás putnoki vezetéssel tértek félidei pihenőre a csapatok.

IMG_9933

II. FÉLIDŐ

A második félidőt egyértelműen mi kezdtük jobban, Varga Márkó kapura lövését csak szögletre tudták menteni, majd Süttő Attila diósgyőri emlékeket idézett fel bennünk, mert Cigándon is végigszlalomozta az ellenfél térfelét, majd az ötösig jutva kapura is lőtt, Hrabina Alex védett.

A 63. percben aztán egy csodás putnoki kontrának lehettünk szem- és fültanúi, Kemény Tamás és Marius 3 védővel szemben futott a hazai kapu felé. Marius okosan két embert is “elvitt” csapattársa elől, Tamás pedig egy meglepő csellel becsapta az ellenfél védőjét és meg sem állt a tizenhatosig, ahol aztán a kimozduló kapus mellett a hálóba lőtt!! (0-2)

A kétgólos előny és a hideg sör kicsit stabilizálta a Cigándra is ellátogató Putnok drukkerek vérnyomását, a hazaiak viszont joggal elégedetlenkedtek csapatuk teljesítményét illetően.

IMG_9889

A 66. percben sokadjára mentünk át mint kés a vajon a hazai középpályás soron, majd a létszámfölényes helyzetből előbb Csirszki Martin lövését fogta a cigándi hálóőr, majd a kipattanóból Varga Márkó lehetett volna eredményes, de a portás bravúrosan szögletre védte a kísérletet.

Hat perc elteltével Koszta Péter cserélt, Mezőssy Levente először léphet pályára bajnoki meccsen a Putnok színeiben, a kisebb sérüléssel bajlódó Varga Márkót váltotta. Ha már beállt Ő is próbára tette a hazai kapust, aki védeni tudott, majd villámgyorsan összeszedett egy sárga lapot is. Közben Katona Bence is lehetőséget kapott, Kemény Tamás pedig pihenőt.

Katona Bence pedig két perccel a beállása után, gyakorlatilag az első helyzetéből gólt szerzett, ezúttal nem erőből, hanem trükkösebb megoldással. (0-3)

A 84. percben egy mintatámadás végén Csirszki (Harry Potter) Martin varázsolt egy remek beadást középre, egyenesen Katona Bence fejére, aki meg bebólintotta ahogy azt kell a hazai kapuba, ezzel már négy a különbség a javunkra. (0-4)

A cigándiak is frissítették csapatukat, Timkó Zsolt után Horváth Attila is a meccsbe szállt. Sánta Kázmér és Baksa Zoltán hagyta el a játékteret. Nálunk Lovasi Dávid, a Sajóvölgye Focisuli tehetsége életében először léphetett pályára felnőtt NB3-as bajnoki mérkőzésen!

jatekosok_2018_lovasi

Miközben Dávid büszke lehetett magára a debütálása miatt, Katona Bence a ha már lúd legyen kövér elvet követve be akart varrni még egy gólt Hrabina Alex kapujába a rendes játékidő utolsó percében, de nem sikerült. A kapus nyert ezúttal. Másodjára már passzolt a putnoki 11-es, Mezőssy Levente lövését viszont a védők blokkolták.

A végeredmény a 92. percben alakult ki, Zimányi Ádám a bal szélről jó keményen belőtte a labdát a kapu elé, kék mezes játékoshoz nem jutott el, de zöldhöz igen. Répási Regő pedig segített nekünk, hisz az Ő lábáról került a hálóba a labda. (0-5)

5-0 a vége! Fantasztikus győzelem putnoki módra, 2015. május 3-a után sikerült ismét ilyen arányban nyerni vendégként. Akkor Gyöngyösön nyertünk 5-0-ra.

 0-5

ÖSSZEGZÉS

Nem (csak) az öt gól miatt, hanem a csapat mai teljesítménye mindenképpen csillagos ötöst érdemel. Végig nagyon jól futballozva, minden rutint, fifikát bevetve, egységesen, szervezetten játszva szolgálta rá a fenti érdemjegyre és ami ennél fontosabb a győzelemre a Putnok FC. A korán szerzett gól nyilván jótékonyan hatott a hazai pályán kétszer is vereséget szenvedő putnoki játékosokra, de ettől függetlenül is borzasztóan higgadtan, a játékot magas szinten kontrollálva nyerték meg a találkozót.

Ami a Cigándot illeti, két győzelem után beleszaladtak a “késbe”, amit mi egyáltalán nem bánunk. Az viszont biztos, hogy a mai napon formán kívül, nagyon sok hibával, pontatlanul játszottak. Ez sem von le semmit a putnoki fiúk érdemeiből, akik ahogy a mesék világában szokták mondani, megkapták a megérdemelt jutalmukat, amire már a szezon eleje óta rászolgáltak. A pályán mutatott jó teljesítményt végre sikerült majdnem maximális helyzetkihasználással gólokkal megkoronázni. Külön jó érzés volt látni, hogy a mai napon nem csak a támadásoknál, hanem a védekezésben is koncentráltan, okosan futballoztunk, jól akadályoztuk meg az ellenfelünk akcióit.

Erre a győzelemre nem lehet mást mondani csak ennyit:

Szép volt Fiúk! Hajrá Putnok!!!

IMG_9932


AZ 5. FORDULÓ EREDMÉNYEI

Mérkőzések 5-1

KÉREM A  KÖVETKEZŐT

A harmadik hazai bajnoki mérkőzésén a harmadik győzelmére hajt a Putnok FC a jövő vasárnap, amikor is a Tállya együttese vendégeskedik nálunk.

PUTNOK FC – TÁLLYA KSE
Időpont: 2018. SZEPTEMBER 9.  VASÁRNAP 16:00
Helyszín: VÁRADY BÉLA SPORTKÖZPONT

TÁMOGATÓINK

Nem maradtunk helyi vállalkozók, szponzorok nélkül a jelen bajnoki szezonban sem, továbbra is támogatják csapatunkat:

  • Barkácsbolt Putnok – Nagy Zoltán
  • Krisz-Kraksz Papírbolt – Guba Krisztián
  • Hami-Shop – Dobák Balázs
  • Molnár Gyula – Zöldség-Gyümölcs
  • Norbi Sarki Húsboltja – Demény Norbert
  • Kuci Élelmiszer – Galyas Edit “Husi”
  • Ezerszáz Kft. Goods Market Putnok
  • Pizza-Bár – Sáfrányné Héthy Erzsébet
  • Vekni Kft. Putnok
  • Élel-Mister Vegyesbolt
  • Gesztenyés Söröző – Madarászné Fóris Erika
Gesztenyés
TÁMOGATÓNK: MADARÁSZNÉ FÓRIS ERIKA, GESZTENYÉS SÖRÖZŐ

 

szlogen

Válasz írása