MOL Magyar kupa – Nem sikerült továbbjutnunk a Balassagyarmat ellen
Szokatlan időpontban 11 órától vágott neki csapatunk a MOL Magyar kupa második fordulójában megrendezett mérkőzésnek augusztus utolsó szombatján. A korai kezdés bizony korai indulással is párosult, ami tovább nehezítette a Putnokiak dolgát, egy amúgy igen jól felkészített, jó erőkből álló csapat elleni összecsapás előtt.
A körülmények ellenére egyenlő felek küzdelmét láthatták a kilátogatók a találkozó első játékrészében, a másodikban azonban a hazaiak korai vezető találatára nem sikerült válaszolni, és bár az akarat megvolt játékosainkban további találatokat a Balassagyarmat tudott szerezni.
“5-kor indultunk Putnokról. 11 órai kezdés nem sűrűn fordul elő szerintem felnőtt tétmérkőzésen. Nem is értem ez hogyan lehetséges, hogyan engedik, de próbáltunk alkalmazkodni ehhez. Az első félidőben egyenlő erők küzdelme folyt a pályán, a második félidőre úgy gondolom az előbb említett ok miatt is pukkantunk ki. Nem tudtunk megújulni sajnos a bekapott gól után. Szerdán folytatjuk a bajnokságban Budapesten, a BKV Előre csapata ellen. Nem ígérkezik könnyű feladatnak, de képesnek érzem a csapatot a győzelem megszerzésére.” – értékelt a lefújást követően Szala Ákos vezetőedző
Balassagyarmati VSE – Putnok FC: 3-0 (Kovács D. (2), Csiki)
2021.08.28.