Hírek

“PUTNOKFC.HU A HÍREK OTTHONA”

MESTERPERCEK – HORVÁTH DÁVID: EZ A MÉRKŐZÉS IS CSOPORTUNK RANGADÓJA LESZ

Már csak kettőt kell aludni és ismét szurkolhatunk a Putnok FC csapatának! A fiúk két hét és 810 kilométer megtétele után végre ismét a mi kis múcsonyi pályánkon játszhatnak a bajnokság jelenlegi listavezetőjével, a Monor együttesével. A Putnok nyírbátori botlásával együtt is nyugodtan kijelenthetjük, hogy a két csapat kereterőssége alapján a Keleti csoport egyik rangadójára kerül sor szombaton. 

EGY ÓRÁVAL KORÁBBAN KEZDÜNK!!!

Putnok-Monor

Természetesen mindenkinek megvan a véleménye a párharcról, az esélyekről, mi lesz, hogy lesz stb. A legmérvadóbb és a legnagyobb érdeklődésre számot tartó véleményformálás azonban hétről hétre az edzőké, mi pedig nem fosztjuk meg Önöket ettől, így hát megkérdeztük az éllovas Monor edzőjét Horváth Dávidot és a 6. helyen tanyázó Putnok mesterét, Koszta Pétert is.


Horváth Dávid ÚJ

A Monor együttese már az első három fordulóban letette a névjegyét az idei bajnokságban, aztán az elmúlt hétvégén a Cigánd kiütésével egyértelművé tette, hogy a csoport egyik legerősebb csapata. A legtöbb együttes még azon fáradozik, hogy összeálljon, a Monor viszont már most kiváló formában van. Minek köszönhető ez véleményed szerint?

Horváth Dávid: Komoly és reális értékelésre volt szükség, hogy a tavalyi ezüstéremmel ne dőljünk hátra, hanem a fejlődés szándékával vágjunk neki az új bajnokságnak. A vezetőség ennek érdekében nagyot dolgozott a „holtidényben”. A nyáron kivétel nélkül olyanokat igazoltunk, akiket korábban már figyeltünk egy évig vagy akár több ideig, így tisztában voltunk vele, kitől, mit várhatunk. A felkészülés során több edzőmérkőzést kötöttem le, mint az szokásos, de az volt a célja, hogy ne élesben kelljen bizonyos dolgokat kipróbálni és már az első fordulóra „készek legyünk”. A keretünk elég hosszú és harmadosztályú szinten minőségi, nem kell kompromisszumokat kötnöm az összeállításnál.

Amíg ti nagy különbséggel legyőztétek a Cigándot, a Putnok beleszaladt a „késbe” Nyírbátorban. Meglepett a soron következő ellenfeletek súlyos veresége?

Horváth Dávid: A Cigánd elleni meccsünk után, amikor megnéztem a forduló többi eredményét kétség kívül meglepődtem. Egy rangadónak kikiáltott mérkőzésen háromesélyes a találkozó kimenetele, de ilyen különbségű végeredményre senki nem számított.

Mennyire tartod nehéznek a Putnok elleni mérkőzést és milyen hatással lehet a játékotokra, hogy veretlenül, önbizalommal telve álltok ki a következő meccsre?

Horváth Dávid: Az előző kérdésre visszautalva, nem szabad kiindulni a Putnok Nyírbátor ellen elért eredményéből, mert az, ahogy hallottam nem adja vissza reálisan az erőviszonyokat. Az önbizalom jó, de mint minden másban, ebben sem szabad túlzásokba esni. Ez a mérkőzés is csoportunk egyik rangadója lesz, úgyis készülünk rá.

A tavalyi szezonban Putnokon és Monoron is színvonalas, jó mérkőzést láthattak a kilátogató nézők. Hasonlóra számíthatunk most szombaton is?

Horváth Dávid: Minden bizonnyal! A putnokiakban biztosan égni fog a bizonyítási vágy, hogy kijavítsák az elmúlt fordulóbeli fiaskót, és mi is be szeretnénk gyűjteni a három pontot és ez a legtöbbször ez jó iramú, küzdelmes mérkőzéssel szokott párosulni. Természetesen bízom benne, hogy mi örülhetünk a lefújást követően.


Koszta Péter ÚJJÓ Nagyon jó eredménysorral érkezik hozzánk a Monor együttese, négy forduló alatt három győzelem, egy döntetlen, egy önbizalom növelő 6-0-ás siker a Cigánd ellen. Sikerülhet-e a Putnoknak elvenni a szezonbeli veretlenségüket, mire számítasz ezen a szombati meccsen?

Koszta Péter: Természetesen sikerülhet! Győzelemre számítok minden meccsen, aztán kiderül, hogy bejön-e a számítás. Úgy gondolom nem kell ebben az osztályban senkitől megijedni. Sajnos nem úgy sikerült a múlt heti meccsünk, ahogy elvártuk, de itt a lehetőség bebizonyítani, hogy az csak egy kisiklás volt.

Nehéz volt kiheverni a nyírbátori vereséget? Mit látsz a fiúkon?

Koszta Péter: Nem első éves focistákkal vagyok körbevéve, akik most játszottak először felnőtt meccsen, mindenkinek volt már kudarcélménye, sikerélménye is. Fel kell dolgozni ezt a kudarcot, nincs ebben semmi különös. Nyilván egy siker után ez könnyebb, olyankor visz a lendület, de túl kell tenni magukat ezen is, ez már elmúlt, le kell vonni a tanulságokat és aztán jön a következő meccs, lehet javítani.

A kudarcélmény kiválthatja a játékosokból, hogy kettőzött erővel, plusz motivációval vágjanak neki a szombati meccsnek?

Koszta Péter: Ezekben a dolgokban én nem hiszek, ezt már többször elmondtam. Aki kimegy a pályára az nyerni akar, annak nem kell kettőzött erő. Igazából mindenkinek hoznia kellene egy szintet, ami tőle elvárható. Természetesen a mérkőzés közben jönnek pozitív és negatív dolgok, játékosfüggő, hogy ezeket ki hogy dolgozza fel. Hozni kell azt amit tudunk és akkor nem lehet probléma. Az, hogy egy játékosnak mindig küzdeni kell az nálam egy alap dolog.

Egyértelműen kijelenthető, hogy melyik csapat az esélyesebb?

Koszta Péter: A jelenlegi forma alapján a Monor jobban szerepel, jól néznek ki, sok gólt is rúgtak, de mi vagyunk hazai pályán. Gondolom ők is jó eredményt akarnak elérni, ahogy mi is. A papírforma alapján nem mi tűnünk esélyesebbnek, de ha a múlt héten játszottunk volna, akkor igen. Az, hogy kaptuk ezt az ötöst nem vitt jó irányba minket, de nem kell azzal foglalkozni hogy ki az esélyes és ki nem, hanem a meccs napján kell jó teljesítményt nyújtani.

MP Putnok-Monor

1 Reagálás

Válasz írása