Hírek

PUTNOKFC.HU

Magabiztos győzelem az idei utolsó hazain

A 2021-es naptári év utolsó hazai bajnokiján lépett pályára a Putnok FC csapata, ellenfelünk a Diósgyőri VTK II. alakulata volt a szezon 18. fordulójában. Hideg őszies időben mérkőzhettek meg a felek egymással a Borsodi összecsapáson.

A mérkőzés kezdetétől próbált irányítani Szala Ákos alakulata és kombinatív támadásokból, vagy épp pontrúgásokból is többször kerültünk helyzetbe. A mérkőzés elején egyértelműen uraltuk a találkozót, a labda javarészt a vendég kapu előterében járt, nem látszott az, hogy csapatunk még a harmadik vonalban is szokatlanul alacsony, 21,5 éves átlagéletkorral lépett a gyepre. Több sarokrúgás után is veszélyesen kanyarodott a vendég kapu elé a labda, a 2. és a 14. percben is csak nüanszokon múlt a hazai vezetés egy-egy jó korner után. Szép labdajáratás után is sikerült helyzeteket kialakítanunk, a 31. percben Nagy Zsolt lódult meg a piros-fehér kapu felé, elhúzta a kapus mellett is, egy védő azonban az utolsó pillanatban utolérte. A 40. percben a harcos Katona Bence szerzett labdát a vendég tizenhatosnál, kapu felé indult, azonban Bánhegyi bravúrral védett. Az első játékrész vége ismét a veszélyes pontrúgásainkról szólt, a 43. percben Katona bólintott centikkel mellé, majd a 46. percben szépségdíjas módon Sramkó Ronáld tekert be egy szögletet a DVTK kapujába érintés nélkül. (1-0) Magabiztosan uraltuk a mérkőzés első játékrészét, és ennek a gólnak köszönhetően az előny is megvolt, így vonulhattunk az öltözőbe.

A második félidőben pedig ott folytattuk, ahol az elsőben abbahagytuk, vagyis a gólszerzésnél. A 47. percben egy balról érkező centerezésre az üresen hagyott Nagy Zsolt érkezett és passzolta a vendég hálóba a labdát, megduplázva ezzel előnyünket (2-0). Az 53. percben egy tizenhat méterről érkező átlövéssel Jurek Gábor szépített Diósgyőri részről (2-1), de alig egy perc múlva ismét két gólos előnyt ünnepelhetett a hazai publikum, ekkor egy gyönyörűen kijátszott támadás végén Katona Bence értékesítette higgadtan a ziccert. (3-1) Nem volt ezzel vége az izgalmas perceknek, hiszen két perccel az újabb hazai találat után ezúttal egy játékvezetői ítélet borzolta a kedélyeket, egy középpályán történt kavarodás után Szics Olekszij kapott piros lapot. Nem törte meg azonban az ítélet Szala Ákos labdarúgóit, továbbra is stabilan, szervezetten játszva uralták a mérkőzést, emberhátrányban is veszélyesebben játszva ellenfelüknél. A 78. percben egy újabb szépen végigjátszott akció végén Nádimov Norbert előzte meg védőjét, és szerezte meg negyedik gólunkat. (4-1) A 83. percben még Bartha Ricardo góljával közelebb zárkózott a DVTK, (4-2) de győzelmük már egy pillanatig sem forgott veszélyben.

Összességében végig szervezetten, magabiztosan és jól játszva, teljesen megérdemelten szereztünk itthon 3 pontot, kiválóan búcsúztatva ezzel az őszt hazai környezetben.

Maximális taktikai fegyelemmel játszottuk végig a meccset. A széleken a Diósgyőr mögé tudtunk kerülni és ebből szereztünk 3 gólt. 35 percet emberhátrányban játszva is abszolút megérdemeltnek érzem a sikert. Azt hozzá kell tenni, hogy egy nagyon jó képességekkel rendelkező csapatot győztünk ma le. Büszke vagyok csapatom mindegy egyes tagjára.” – értékelt az utolsó hazai után Szala Ákos vezetőedző

Putnok FC – Diósgyőri VTK II.: 4-2 (Sramkó, Nagy Zs., Katona, Nádimov ill. Jurek, Bartha)

Putnok FC: Cserepka – Sághy, Nagy Zs., Katona (Laczkó), Buda, Szics, Dobrovolszki (G.Bíró), Juhos (Kis), Sramkó, Hadházi (Nádimov), Fülöp

DVTK II: Bánhegyi – Mrva, Csatári, Tóth, Molnár (Csáki), Jónyer (Girdán), Jurek, Nagy Á., Suljic, Oláh (Bartha), Karika (Rostás)

Folytatás az első kör zárómérkőzésén, Törökszentmiklóson.

Leave a Reply