Hírek

“PUTNOKFC.HU A HÍREK OTTHONA”

KOSZTA PÉTER: AZ ELSŐ FÉLIDŐ INKÁBB KÜZDŐSPORTRA HASONLÍTOTT

Fontos győzelmet aratott tegnap a Putnok FC csapata, hiszen a jó szezonkezdést követő két verEség után ismét győztesként hagyhattuk el a pályát. A Sajóbábony elleni 2:0-val megnyert mérkőzés után ezúttal csak Koszta Péter nyilatkozott honlapunknak. Kriston István, a Sajóbábony vezetőedzője nem élt ezzel a lehetőséggel.
Nézzük miként látta a Putnok FC edzője a tegnapi találkozót.

Koszta Péter2


Nagyon fontos győzelmet szerzett ma a csapat, tudjuk hogy  a kiesőzónában lévők mindig mindent beleadnak, hiszen nekik a bennmaradás a tét. Nem volt egyszerű a mai találkozó, de legalább ma kijött a lépés és sikerült két góllal lehoznunk a meccset. Hogyan értékeled a mai mérkőzést?

KOSZTA PÉTER: Azt hittem, hogy ma futball meccs lesz, de az első félidő inkább valami küzdősportra hasonlított. Ha reálisak vagyunk szerintem más színű lapot is kaphattak volna páran a Sajóbábonyból….
A második félidőben lehiggadtak, biztos érezték, hogy ebből előbb-utóbb piros lap lesz és így kicsit másabb mérkőzés volt. Hozzá kell tenni, hogy az első félidőt jobban kezdte a Sajóbábony, Egyed Balázs védett is két hatalmasat, aztán sikerült vezetést szereznünk, de volt még egy nagy helyzete a Sajóbábonynak, amit szerencsére elrontottak.
A győzelmünk megérdemelt, 2:0 után lehetett volna még több gólunk is.

Mi hiányzott ezeknél a helyzeteknél a végjátékban?

KOSZTA PÉTER: Egy jó döntés, az hiányzott. Szerintem már Illés Ricsinek alig volt levegője, odáig is alig bírt eljutni, mert nagyot dolgozott a meccsen, Marius sokat kihagyott a sérülése miatt neki sem volt könnyű a helyzete, szerintem 3 hete nem is sprintelt, de már megnyugodott, hogy nem lesz komolyabb a probléma.
A kapu előtt jó döntést kell hozni, ehhez érzék is kell. Szerencsére kétszer jó döntést hoztunk, a második gólnál Tóth Szabi önzetlen bepassza nagyon szép volt! Erre mondom, hogy nem csak a gólszerző, hanem aki a passzt adja is nagyon számít, hiszen az nagyobb felismerés volt, mint maga a gól. Mindig ezt mondom, ha a csapattárs jobb helyzetben van, oda kell neki adni a labdát. Megérdemelten nyertünk, de a játékkal még mindig nem vagyok elégedett… Úgy gondolom, hogy lesz ez jobb is, a fiatalok is egyre többet szállnak be, tehát úgy látom alakulgatunk.
Azt azért még jó ha elmondom, hogy remélem néhány játékosom tudja, hogy még mindig kevesebbet teljesít, mint azt várnám, a neveket majd az öltözőben elmondom. Ezeken pedig nem megsértődni kell, hanem van aki örüljön hogy egyáltalán játszik, jobban oda kell magunkat tenni!


Meccs statisztika Putnok-Sajóbábony-2

Válasz írása