Hírek

“PUTNOKFC.HU A HÍREK OTTHONA”

IFJÚ TEHETSÉGEK A PUTNOK FC-NÉL: POGONYI DOMINIK

Koszta Péter a Putnok FC vezetőedzője, valamint a Sajóvölgye Focisuli szakmai vezetése és az U19-es csapat edzője, Zabos Attila közösen választottak ki hat tehetséges fiatalt, akik számára az NBIII-ban szereplő Putnok FC kiváltotta a kettős versenyengedélyt, aminek köszönhetően egyelőre ők hatan nemcsak a Sajóvölgye Focisuli U19-es csapatában, de a Putnok FC felnőtt csapatában is bizonyíthatnak a jövőben.
A fiatalok számára nagy lehetőség volt az is, hogy a “nagy csapat” tagjaival együtt csinálták végig a felkészülést július elejétől és több edzőmérkőzésen is bizonyíthattak. Ebbéli tapasztalataikról és érzéseikről kérdeztük meg őket, melyet Egy kérdés Egy válasz rovatunkban folyamatosan közzé fogunk tenni. Elsőként a Pogonyi Dominikkel készített miniinterjút olvashatják.

Pogonyi Dominik

Te is egyike vagy azoknak a Sajóvölgyés játékosoknak, akik kettős igazolással a Putnok FC színeiben is lehetőséget kaphatnak egy-egy bajnoki vagy kupamérkőzésen. Mit jelent ez számodra?

POGONYI DOMINIK: Nagyon nagy megtiszteltetés volt számomra amikor megtudtam hogy ott kezdem meg a felkészülést, nagy örömmel kezdtem az edzéseket. Remélem hogy tétmeccsen is lesz lehetőségem a bizonyításra.

A felkészülést a nagy csapattal csináltad végig július elejétől. Mennyire volt nehéz ez az időszak? Hogy tetszettek az edzések?

POGONYI DOMINIK: Hát, minden kezdet nehéz 🙂 de ahogy telt az idő úgy szoktam hozzá az iramhoz és a terheléshez. Az edzések nagyon tetszettek, úgy érzem hogy azalatt a rövid idő alatt is fejlődtem valamennyit.

Mi az amit a leghasznosabbnak gondolsz ezeken az edzéseken, ami a leginkább szolgálta a fejlődésedet?

POGONYI DOMINIK: Elég kemény edzések voltak, úgy gondolom hogy az erőnlétem fejlődött a legtöbbet, illetve az iram már az edzéseken is sokkal gyorsabb, ezért a játékom is gyorsult.

Több edzőmérkőzésen is lehetőséget kaptál Koszta Pétertől, így megtapasztalhattad kicsit milyen felnőttek ellen játszani. Mennyire volt nehéz helyt állni ezeken a meccseken?

POGONYI DOMINIK: Igen, hál’ Istennek Peti bá’ megadta a lehetőséget arra is hogy meccsen bizonyítsunk. A meccseken is először nehezen indult, de meccsről meccsre nőtt az önbizalmam, bátorodott a játékom.

Pogonyi Dominik

Válasz írása