Hírek

PUTNOKFC.HU

Hazai pályán, Tiszaújváros ellen folytatódik a bajnokság

A Magyar Kupa hétvége után szeptember 22-én hétközi bajnoki fordulóval folytatódik az NBIII pontvadászata. Csapatunk hazai pályán a Termálfürdő FC Tiszaújváros együttesét fogadja a szerdai napon a Várady Béla Sportközpontban.

Ha a forduló előtt a tabellára pillantunk láthatjuk, hogy ismét nem vár könnyű találkozó a Putnok FC legénységére, hiszen a Tisza-partiak az előkelő harmadik helyen tanyáznak 7 játéknapot követően és tovább fényesíti idei mérlegüket, hogy ebben a bajnoki kiírásban még nem találtak legyőzőre. 5 bajnoki győzelmük mellé 2 döntetlen párosul, 17 lőtt góljuk ellenében pedig mindössze 5 kapott.

Csapatunk számára nem telt eseménytelenül az utóbbi másfél hét, hiszen kemény edzésmunkával készültünk arra, hogy ott folytassuk ahol Egerben abbahagytuk. A hevesi megyeszékhelyen jó játékunk mellé ezúttal már eredményesség is párosult, így pozitív töltettel készülhetünk az újabb keménynek ígérkező hazai bajnokira. A győztes bajnoki mentálisan is lökést adott az előttünk álló feladatokhoz, azt hogy mivel telt az azóta eltelt időszak pedig Szala Ákos vezetőedzőtől kérdeztük:

Edzésekkel folyamatosan. Csak vasárnap volt pihenőnap a játékosoknak. Nem arról szólt ez az időszak, hogy most akkor kiengedünk, mert hétvégén nincs mérkőzés. A győztes bajnoki mérkőzés mentálisan feldobta a csapatot. Hasznos munkát tudtunk végezni megítélésem szerint. Remekül felkészített csapatot látunk vendégül szerdán. Az eddig elért eredményeik mindenképpen tekintélyt parancsolóak. A mi csapatunk is kezd arra az útra térni amit elképzeltünk magunknak. Remek játékosokkal dolgozok együtt, akik képesek bárki ellen felvenni a harcot. Maximálisan koncentrációra és fegyelmezettségre lesz szükségünk a találkozón. Két olyan csapat fog találkozni, akik törekszenek kulturált futballt játszani. Egyenlőre a kezdőcsapatot lehet az orvos állítja össze, mert tele vagyunk beteggel. Egy dolog biztos, akik pályára fognak lépni, mindent meg fognak tenni a csapat sikeréért.

A Putnok FC gárdája 7 fordulót követően a tabella 11. helyén áll, ám a mutatott játék alapján ennél jóval több van a csapatban és ezzel a játékosok is teljes mértékben tisztába vannak. Csapatunk labdarúgói úgy érzik a befektetett munka előbb-utóbb megtérül. A mögöttünk hagyott találkozókról és a hétközi feladatról ezúttal Vajda Artúr mondta el véleményét:

Van egy kis hiányérzetem, lehetett volna több pontunk is, volt pár meccs ahol mi domináltunk, nekünk volt több helyzetünk de mégsem sikerült pontokat szerezni. Ennek ellenére pozitívan gondolkozok és bízom abban, hogy ezen sikerül a jövőben javítani. Egy nagyon nehéz mérkőzésre számítok, hiszen a Tiszaújváros csapata idén a bajnokságban még veretlen. Ezen hazai pályán, a szurkolóink előtt szeretnénk változtatni, nagyon bízom benne hogy sikerülni fog.

Putnok FC – Termálfürdő FC Tiszaújváros

2021. szeptember 22. (szerda) 16:00

Várady Béla Sportközpont

Leave a Reply