Hírek

PUTNOKFC.HU

Hazai pályán a hatodik fordulóban – szombaton a Kisvárdát fogadjuk

Szeptember 4-én a hatodik fordulóval folytatódik az NBIII labdarúgó bajnokság küzdelemsorozata. Csapatunk ezúttal hazai pályán a Kisvárda Master Good II. együttesét fogadja a Várady Béla Sportközpontban.

A Kisvárda csapata öt kör után három győzelemmel, egy döntetlennel és egy vereséggel áll a tabella hatodik helyén. Egy vereségüket épp a legutóbbi fordulóban szenvedték el, meglepetésre otthon kaptak ki a Hidasnémeti ellen. Várható tehát, hogy a szabolcsiak szeretnék javítani a botlást és tovább nehezíti csapatunk helyzetét, hogy a válogatott szünet miatt az első csapattól esetleges visszajátszókkal is kell számolnunk.

Ami csapatunkat illeti, mi is javítanánk a hétközi verség után és a három bajnoki pont begyűjtésével szeretnénk megkezdeni az előrébb lépegetést a tabellán. Több forduló óta elmondható, hogy a mutatott játékkal nincsenek problémák, ezidáig azonban sajnálatos módon ez eredménnyel nem párosult. Ahogy mondani szokták azonban a szerencse forgandó, reméljük, hogy ezen a mérkőzésen az eddig mutatott jó és hajtós játék már pontokban is megmutatkozik.

Információink szerint a Kisvárda 5-6 stabil NBI-es játékossal érkezik, akik eddig javarészt kezdőként kaptak szerepet az elsőosztályú bajnokság listavezetőjénél. Ez remélem nekünk is adni fog egy extra lökést. Küzdelmes mérkőzésre számítok, ahol akaratban nem múlhatjuk alul az előző hazai meccsünket. Futballban viszont ahhoz képest meg jobb játékkal szeretnénk előrukkolni és megörvendeztetni szurkolóinkat. A párharcokat nagyobb százalékban kell hogy megnyerjük. Hiába a sok fiatal nálunk, meg kell tanulniuk, hogy ez már felnőtt szint és férfiként kell játszani és sikerre éhesnek kell lenni, harapni kell minden egyes labdáért. Játékban nagyjából eddig rendbe voltunk, az előbb említett dolgokban kell fejlődjünk.” – mondta a találkozó felvezetéseként Szala Ákos vezetőedző

Nem ígérkezik tehát könnyűnek a Kisvárda elleni mérkőzés, játékosaink azonban kellő felkészültséggel várják a találkozót. Labdarúgóink az előző hazai mérkőzés után, most is hasonló biztatásban reménykednek.

Nagyon nehéz meccsre számítok de szeretnénk javítani a szerdai vereség után és itthon tartani a 3 pontot. Lökést adhat ha minél többen látogatnak ki a meccsre és támogatnak minket. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy ne okozunk csalódást.” – felelte megkeresésünkre Buda Péter

A találkozó játékvezetője Horváth Máté, segítői Sinkovicz Dániel és Kurinka Béla lesznek.

Putnok FC – Kisvárda Master Good II – 2021. szeptember 04. – 16:00

Várady Béla Sportközpont

Leave a Reply