Hazai bajnoki a negyedik fordulóban
Augusztus 22-én az NBIII labdarúgó bajnokság negyedik fordulója kerül megrendezésre, amikor is csapatunk hazai pályán, a Várady Béla Sportközpontban a három forduló után listavezető DEAC együttesét fogadja.
Kiváló formában és makulátlan mérleggel kezdték a Debreceniek a bajnokságot, hiszen három találkozóból minden alkalommal győztesen hagyhatták el a játékteret és 270 perc alatt még gólt sem kaptak ezidáig. Rúgni annál inkább, a nyitófordulóban a Diósgyőr ellen kettőt, majd a Törökszentmiklós ellen négyet, legutóbb a Hidasnémeti ellen pedig már hét találatot jegyezhetett a DEAC alakulata, így ha három forduló után lehet ilyet mondani akkor egy száguldó vonatot kell megállítani a Putnok FC játékosainak.
“Soron következő ellenfelünk célja, ahogyan tudjuk, az azonnali visszajutás a második vonalba. Ehhez méltóan is kezdték a bajnokságot, hiszen 3 forduló alatt szereztek 9 pontot és 13-0-ás gólkülönbséggel vezetik a tabellát. Kellően tiszteljük őket. A céljaik alapján folyamatosan győzelmi kényszerben játszanak. Csapatomtól egy felszabadult, szenvedélyes játékot várok. Szeretnénk kellemetlen vendéglátók lenni és megmutatni az oroszlánkörmeinket egy bajnokesélyes csapat ellen is.” – felelte honlapunk kérdésére Szala Ákos vezetőedző.
Ami minket illet, elméletben a második, a gyakorlatban azonban az első hazai bajnoki mérkőzésünkre készülünk a szezonban, meglehet tehát végre tétmérkőzésen is a hazai bemutatkozásunk. Csapatunk ezidáig három forduló alatt 4 egységet gyűjtött, ezt szeretnék játékosaink megtoldani további ponttal/pontokkal.
“Nagyon várom a hazai mérkőzést, mert mióta itt vagyok háromszor játszottunk idegenben és nagyon szeretném megérezni a hazai szurkolok támogatását. Azt gondolom hogy nehéz meccs lesz, a listavezetővel játszunk minden tőlünk telhetőt meg fogunk tenni azonban, hogy itthon tartsuk a három pontot, szeretnék örömet okozni a szurkolóknak.” – nyilatkozta kapusunk Cserepka András a mérkőzés előtti napokban.
Hazai bajnoki mérkőzésünk játékvezetője Mencsik László lesz, asszisztensei Hovanecz Máté László és Kasza Dénes lesznek.
Putnok FC – DEAC: 2021.08.22. (vasárnap) 17:30
Várady Béla Sportközpont, Putnok