Hírek

“PUTNOKFC.HU A HÍREK OTTHONA”

HÁROM ÉV UTÁN ÚJRA A KIS LOKIVAL MECCSELÜNK

A DIÓSGYŐRI FIATALOK UTÁN A DEBRECENIEKKEL JÁTSZUNK

Az NBIII-as bajnokság 14. fordulójában a Debreceni VSC II. otthonában lép pályára csapatunk és próbálja meg gyarapítani pontjai számát. Sajnos az előző két fordulóban nem sikerült a pontszerzés, így most idegenben kell olyan teljesítménnyel előrukkolni amivel ezt elérhetjük. Az előttünk álló feladat nem lesz egyszerű (ebben a bajnokságban melyik az?), de ha a fogunkat összeszorítjuk sikerülhet megoldani.

DVSC II - Putnok 

AZ ELLENFÉL SINCS CSÚCSFORMÁBAN

Habár az utolsó négy mérkőzéséből egyet sem nyert meg a vasárnapi riválisunk, tudjuk, hogy bármikor bárkit képesek legyőzni főleg hazai környezetben. Fiatal, képzett, tehetséges játékosok alkotják a keretüket akik rendesen fel vannak készítve a bajnoki küzdelmekre, így például erőnléti gondjaik egész biztos nem lehetnek. Talán a legnagyobb fegyverük a gyorsaságuk amivel nehéz felvenni a versenyt. Ellenük szól ugyanakkor a rutintalanságuk, bár a bajnokságból eltelt 13 forduló alkalmas volt arra, hogy ebben is előrelépjenek. Arról nem is beszélve, hogy jó néhány labdarúgójuk már magasabb szinten is játszott a tavalyi NBI-es illetve az NBII-es csapat tagjaként.

Ahogy az előzőekben tettünk róla említést az utolsó négy mérkőzésük nem sikerült túl fényesre, a megszerezhető 12 pontból 2 pontot gyűjtöttek, igaz csak egyszer játszottak hazai pályán. Bravúros eredmény ugyanakkor, hogy Tiszafüredről elhoztak egy pontot és Sényőn sem álltak messze a pontszerzéstől miután a szabolcsiak csak a 94. percben vitték be a győztes találatot. 

A holnapi mérkőzés egy ki-ki meccsnek tűnik, igazából mindkét csapat képes lehet nyerni, főleg ha jó napot fog ki. Meglátjuk kinek jön ki a lépés és ki tudja bezsebelni a bajnoki pontokat.

121329326_5218795754804556_3835810130697952679_o
Fotó forrása: facebook.com/dvscfoci

ELTILTOTTUNK NINCS, DE ISMÉT LEHETŐSÉGHEZ JUTNAK A FIATALOK

Eltiltás nem terheli csapatunkat, edzőnk variálási lehetőségeit így ez nem korlátozza, de sérültekből sajnos továbbra sincs hiány, sőt. A Sándor Bálint, Galambosi Máté, Kismarton Balázs, Lakatos Miklós, Takács Tamás kvintetthez csatlakozott a DVTK ellen megsérülő Zimányi Ádám és az edzésen combhúzódást szenvedő Magyar Máté is. Akárhogy is számoljuk ez 7 fő távollévőt jelent. Jó hír viszont, hogy Fehér Balázs ismét behívott 2 Sajóvölgyés játékost a keretbe Stefán Bendegúz és Lakatos Krisztián személyében.

Stefán Bendegúz

Lakatos Krisztián


JÁTÉKVEZETÉS

Játékvezető

A vasárnapi mérkőzést Erdélyi Bence vezeti majd, az asszisztensek Dobos Dávid és Dobó Sándor lesznek.

A FÜZESGYARMAT KIÜTÖTTE A BVSC-T

A bajnokság 8. fordulójából elhalasztott mérkőzést játszottak le ezen a héten szerdán, melyen a Füzesgyarmat ötgólos győzelmet aratott a BVSC-Zugló fölött. A Békés megyeiek góljaiból Gheorghe Popescu hármat, míg Cigan Cristian-Lucian 2 gólt szerzett. Sikerével feljött a tabella 5. helyére a Füzesgyarmat, ráadásul úgy, hogy két meccsel még mindig el van maradva a többiektől.


A 14. FORDULÓ PROGRAMJA

A Balassagyarmat – Eger mérkőzés kivételével minden meccs terítékre kerül a bajnokság 14. fordulójából. Kíváncsian várjuk mire megy egymással a felsőház két csapata a Tiszaújváros és a Sényő, valamint a Tiszakécske és a Tiszafüred. Ebben a fordulóban is lesz “titánok harca” miután a Kisvárda és a Mezőkövesd tartalékcsapata egymással játszik. Izgalmas meccsre van kilátás a sajóbábonyi katlanban is, ahol a BVSC megtapasztalhatja milyen is a borsodi virtus.

14. forduló jav


MA JÁTSZIK AZ ÓZD-SAJÓVÖLGYE

Második számú csapatunk Ózdon fogadja a Szikszó együttesét és ezzel a mérkőzéssel hangol a jövő heti, Borsodnádasd elleni rangadóra.

Ózd-Sajóvölgye - Szikszó

 

Válasz írása