Hírek

“PUTNOKFC.HU A HÍREK OTTHONA”

GYENGE TELJESÍTMÉNY, NULLA PONT

A rendkívül harcos Tiszafüred ellen az első helyzetek még a mi nevünkhöz fűződtek, aztán egyre inkább a hazaiak akarata érvényesült, ami jó játékban és gólokban is megmutatkozott. Sajnos el kell ismerni, hogy különösen a második félidőben nagyon gyenge teljesítményt nyújtottunk, a Tiszafüred végül teljesen megérdemelt nyert és sikeresen kapaszkodott bele az utolsó szalmaszálba ami a bennmaradásukat illeti.

3-0

Tiszafüred-Putnok


KÖRÜLMÉNYEK

Helyszín: LIPCSEY ELEMÉR SPORTTELEP, TISZAFÜRED

Nézőszám: 150 fő

Időjárás: Borús, napsütéses


AZ ÖLTÖZŐBŐL JELENTJÜK

SÉRÜLTEK-ELTILTÁSOK
Miután Zimányi Ádám letudta öt sárga lapja miatti eltiltását ismét teljessé vált a Putnok FC kerete. Annyi szépséghiba van a sztoriban, hogy Kemény Tamást még a múlt héten ledöntötte egy vírus a lábáról, így csak a héten tudott edzésbe állni. Jó hír viszont, hogy Balogh Alex combsérülése nem bizonyult komolynak, így rá már újra számíthat Koszta mester.

A KEZDŐ TIZENEGY
Két poszton változott a Putnok FC kezdője a múlt hetihez képest. Egyrészt a kapuban történt változás, Egyed Balázs helyére Málik Mihály került, másrészt Tóth Szabolcs helyére visszakerült a kezdő tizenegybe Zimányi Ádám.

Kezdő-28-1

Football-Field-Vector


A MÉRKŐZÉS

I. FÉLIDŐ

A Tiszafüred nagyon jól tudta, hogy nem babra megy a játék, hanem a bennmaradásuk múlik, múlhat a mai meccsen. Ennek jegyében hatalmas elánnal és helyenként a szabálytalanság határait feszegetve vagy azt túl is lépve, rendkívül agresszíven, harcosan játszottak. Minden labdára vércseként csaptak le, levegővételhez sem engedték sem a védőinket, sem a támadóinkat. Bár tudtuk, hogy nehéz lesz, de az első perceket elnézve mégis meglepődtünk a rendkívül offenzív játékukon. Egyébként nem csak mi, hanem a hazai szurkolók is csak nézegettek egymásra, hogy jól látják-e amit látnak a saját csapatuktól. Konkrétan nem nagyon ismertek rájuk és azt mondogatták: “Mi történt a csapattal?!” Hát az történt, hogy bele szerettek volna kapaszkodni az utolsó szalmaszálba és a motivációhoz egyre jobb játék is társult.

IMG_8019
Az első félidőben még ment a játék, utána viszont nagyon nem

Rögtön az elején alakulhattak volna ki veszélyes szituációk a kapunk előtt, de ezeket megoldottuk, mégis a nagy nyomással, a szoros emberfogással és letámadással zavarba tudtak minket hozni. A béklyótól időnként megszabadulva és kihasználva a Tiszafüred kitámadásait, mi is megmutattuk, hogy nem vagyunk elveszve a kapujuk környékén. Madarász Jánosnak és Balogh Alexnek is voltak jó megmozdulásai, a legnagyobb helyzetet viszont Katona Bence hagyta ki. A 13. percben Csirszki Martin támadta le a kapuját messze elhagyó Szalánczi Zoltánt, meg is szerezte a labdát tőle, majd visszapasszolta Katona Bencének, aki az üres kapura emelt, de a kapufát találta el.

A következő időszakban szinte felváltva alakultak ki helyzetek, helyzetecskék a kapuk előtt, simán benne volt a játékunkban a gól, sőt az volt az ember érzése, hogy csak idő kérdése, hogy mikor szerezzük meg a vezetést. Ekkor jött a hideg zuhany, Balogh Alex védekezési hibáját kihasználva, aki kétszer is elveszítette a labdát Pesti Zoltán tört be a tizenhatosunkon belülre és ha már ott járt, kilőtte a rövidet. (1-0)

A gól után még motiváltabbá vált a Tiszafüred és bizony nagyon résen kellett lennünk, hogy ne növelje előnyét az egyre harapósabb hazai gárda. A játékosokban a feszültség nőttön nőtt, elkezdődött a sárga lap osztogatás és bizony minden szempontból jobb is volt, hogy a spori hosszabbítás nélkül lefújta a félidőt.

IMG_8031
A Koszta Pétert “helyettesítő” Zabos Attila arckifejezése mindent elárul a meccsről

II. FÉLIDŐ

Annyira reménykedtünk abban, hogy a második félidőre egy varázsütésre megváltozik a játék képe és a csapatunk teljesítménye gólokban mutatkozik meg, de nem így lett, egyszerűen nem is volt benne a levegőben. Sőt, borzasztóan rosszul játszottunk. Nem túlzás kijelenteni, hogy csak egy csapat volt a pályán, aminek a hepehupássága is természetesen a hazaiaknak kedvezett. Persze nem ezen múlt, de egy-egy jó megmozdulásunknál, passzunknál azért előnyösen segítette a zöld mezeseket.

IMG_8028
A házi gólkirályunk, Katona Bence sem tudott csodát tenni a mai napon…

A támadás mint olyan nem nagyon létezett a fogalomtárunkban, a küzdőszellem viszont igen, de nem nálunk. Egyre inkább úgy tűnt, hogy teljes mértékig az ő akaratuk érvényesül, ami az 59. percben újabb gólban mutatkozott meg. Egy felívelt labdával találták meg a kapunk elé igyekvő Székely Dávidot és hiába voltunk túlerőben, hárman-négyen is képtelenek voltunk megszerezni a labdát és felszabadítani, Székely Dávid pedig élt a bizonytalanságunkkal, lecsapott a labdára és belőtte ahogy kell. (2-0)

Ezután egy percen belül hármat is cseréltünk, Kemény Tamás, Sápi József és Tóth Szabolcs is a ringbe szállt. Hiába minden erőfeszítés, egyszerűen még a hazai kapu közelébe sem tudtunk jutni, nemhogy lövőhelyzet alakuljon ki. A percek gyorsan teltek és egyre kilátástalanabb helyzetbe kerültünk. Sajnos érezhető volt, hogy ebből már sok babér nem terem a számunkra. A fürediek viszont nem álltak le és bizony Málik Misi több bravúrjára is szükség volt, hogy az eredmény ne változzon. A 85. percben viszont ő is tehetetlen volt, egy kontra végén a Tiszafüred másik Székely Dávidja is eredményes volt beállítva a 3-0-ás végeredményt.

IMG_8056
Málik Misi hiába mutatott be nagy védéseket a mérkőzés folyamán, három alkalommal is sikerült bevenni a kapuját a füredieknek

ÖSSZEGZÉS

Sokat nem kell és nem is lehet lamentálni ezen a meccsen, a képlet nagyon egyszerű, az elején adódó lehetőségeinket nem használtuk ki, az extra motivált Tiszafüred viszont az agresszív letámadásaikkal hibára kényszerített minket, érvényesítették akaratukat és gólokat szereztek. El kell ismerni, hogy jól, tőlünk egyértelműen jobban játszottak, a győzelmük jogosságához nem férhet kétség.
Most kapunk egy hét pihit, mert szabadnaposok leszünk a jövő héten, így lesz idő a fejek “kitisztulására”, hogy aztán az utolsó fordulóban a helyezésünkhöz méltó teljesítménnyel rukkoljunk elő Balassagyarmaton és szerezzük meg azt a 3. helyet!
HAJRÁ PUTNOK!!!!

IMG_8038
Ez a hajó elúszott…

A TABELLA
A vereség ellenére továbbra is a 3. helyen állunk a bajnokságban, előnyünk egy ponttal csökkent a Tiszaújvárossal szemben, ami jelenleg 4 pont.
Azzal, hogy pénteken a Jászberény nem nyert a Tállya vendégeként az is eldőlt, hogy ők már nem kerülhetnek elénk hisz pontszámban igen, de a győzelmek számában már nem tudnak minket megelőzni. Mivel a Füzesgyarmat és a Tiszaújváros egymás ellen játszik a jövő hétvégén, így e két csapat közül is csak az egyik hajrázhat le minket, ha minden optimálisan alakul a szempontjukból. A lényeg tehát, hogy a Putnok FC a 4. helynél rosszabb pozícióban már nem zárhat a 2017/18-as bajnokságban.
A kiesés elkerüléséért küzdők közül a Tállya áll még mindig a legjobban, de a Balassagyarmat továbbra egy pontra, a Tiszafüred pedig a mi legyőzésünkkel két pontra követi őket.


A 28. FORDULÓ EDDIG LEJÁTSZOTT MÉRKŐZÉSEINEK EREDMÉNYEI

Mérkőzések 28-1 

A KÖVETKEZŐ
… egyben utolsó kihívás a Balassagyarmat elleni találkozó lesz, melyet az idei versenykiírás utolsó fordulójában fogunk lejátszani vendégként. Erre a mérkőzésre csak két hét múlva, vasárnap kerül sor, a jövő héten szabadnaposak leszünk a Salgótarján kizárása miatt.

BALASSAGYARMATI VSE – PUTNOK FC
Időpont: 2018. június 03. vasárnap 17:30
Helyszín: Kövi Pál Sportközpont, Balassagyarmat

TÁMOGATÓINK

A 2017/18-as a bajnoki szezonban a következő helyi vállalkozók döntöttek úgy, hogy támogatják a Putnok FC csapatát, köszönjük nekik!!!

  • Barkácsbolt Putnok – Nagy Zoltán
  • Magyar András egyéni vállalkozó
  • Krisz-Kraksz Papírbolt – Guba Krisztián
  • Hami-Shop – Dobák Balázs
  • Molnár Gyula – Zöldség-Gyümölcs
  • Norbi Sarki Húsboltja – Demény Norbert
  • Kuci Élelmiszer – Galyas Edit “Husi”
  • Ezerszáz Kft. Goods Market Putnok
  • Pizza-Bár – Sáfrányné Héthy Erzsébet
  • Vekni Kft. Putnok
  • Kerék Élelmiszer Bolt – Kerekes István
  • Ráki Dezsőné
  • Élel-Mister Vegyesbolt
  • Gesztenyés Söröző – Madarászné Fóris Erika
Zöldség-gyümölcs

 

szlogen

Válasz írása