Hírek

“PUTNOKFC.HU A HÍREK OTTHONA”

GÁL SZABOLCS PÉLDÁT MUTATNA ÖCCSÉNEK

A harmadik téli igazolásunkat is bemutatjuk szurkolóink számára, a 15-ös mez új birtokosa a védelem tengelyét hivatott erősíteni és az eddig látottak alapján valóban erősítette is….

Gál Szabolcs

Honnan érkeztél, milyen poszton játszottál előző klubodban illetve klubjaidban?

GÁL SZABOLCS: A félszezont az STC Salgótarjánnál töltöttem, onnan érkeztem ide. Ott belső védő voltam, mint az eddigi klubjaimban is.

Elég gyorsan megállapodásra jutottál a Putnok FC vezetőségével a klubváltást illetően. Az eddigi tapasztalatok alapján mit gondolsz jó döntést hoztál?

GÁL SZABOLCS: Mindenképp pozitív! A srácok hamar befogadtak, a körülmények jók! Várjuk a bajnoki rajtot!   

Gál Szabolcs meccsei

Belső védőként nagyon fontos, hogy összhangban dolgozz együtt a kapussal és a védőtársakkal. Hogy érzed, sikerült ezt megvalósítani az edzéseken illetve a felkészülési mérkőzéseken?

GÁL SZABOLCS: Nyilván az elején még nem úgy működött minden ahogy kellene, de az alapozás végére már jónak éreztem az összhangot!  

Korábban az első- és másodosztályban is futballoztál, az őszt pedig a szintén NBIII-as Salgótarjánban töltötted, így van összehasonlítási alapod a különböző osztályok között. Szerinted mi a leglényegesebb különbség a három szint között?

GÁL SZABOLCS: Az NB1 és NB2 élcsapatai között már nincs nagy különbség szerintem, míg az NB3 a játék sebességében van elmaradva inkább!

Gál Szabolcs erősségei

A személyedben tovább magasodott a Putnok védőfala, sőt a magasságod ellenére gyors is vagy ami fontos lehet a csatárokkal vívott versenyfutásban. Ez pusztán egy jó adottság vagy próbálsz tenni is érte?

GÁL SZABOLCS: Mind a kettő! Az izomzatom az átlagnál kicsivel lazább, de például azokon az edzéseken, ahol a gyorsaságot fejlesztjük különösen odafigyelek + régebben sokat jártam Simon Balla Istán atlétaedzőhöz (Isten nyugosztalja).

Az öcséddel, Benedekkel együtt igazoltál Putnokra. Mit jelent számodra, hogy vele egy csapatban szerepelhetsz?

GÁL SZABOLCS: Kicsit furcsa, mert ez már nem olyan bulifoci, amit otthon szoktunk Baracskán. Itt példát kell mutatnom, segítenem amiben csak tudok, de ha edzésen játék van vagy tétmeccs, nekem ugyanolyan csapattársam mint mindenki más.

 foci-17-18_2 22GÁL SZABOLCS

 

Válasz írása