Felkészülési mérkőzés a BVSC-Zugló ellen
Az előzetes tervekkel ellentétben január 22-én nem hazai pályán a Tiszaújváros ellen lépett pályára labdarúgó csapatunk, hanem a fővárosban vizitált. Ellenfelünk az NBIII Nyugati csoportjának éllovasa a BVSC-Zugló volt. Harmadik barátságos találkozónkat a felkészülési időszak közepén játszottuk, ahol az edzések kemény fizikai terhelése ellenére, pörgős, hajtós, jó iramú összecsapást vívtunk a nyugati listavezető ellen. Játékban is rendben volt a csapat, számos kidolgozott helyzet és jó mezőnymunka jellemezte játékosainkat. Az eredmény ezúttal ugyan a vendéglátóknak kedvezett, Szala mester azonban ebből a mérkőzésből is számos következtetést vonhatott le a felkészülés hátralévő időszakára.
BVSC-Zugló – Putnok FC: 2-1 (1-1)
Putnok FC: Pápai – Sághy, Buda, Csutora, Szics (Sramkó), Hadházi (Laczkó), Juhos (Kabály), Dobrovolszki, Petrecsko (Dlehány), Katona (Stefán), Nagy
“A felkészülés kellős közepén vagyunk, ehhez képest jó játékot mutattunk be. Abszolút nem játszottunk alárendelt szerepet a Nyugati csoport első helyezettje ellen. Tetszetős, kombinatív játékot mutattunk be, ahol több gólhelyzetet dolgoztunk ki ellenfelünknél. Meg kell tanulni megnyerni az ilyen mérkőzéseket is és elkerülni a buta kapott gólokat. Összességében elégedett vagyok a csapat teljesítményével, játékosaim hozzáállásával.” – értékelt Szala Ákos vezetőedző a felkészülési mérkőzés lefújását követően.
Folytatás a BTE Felsőzsolca ellen.