Hírek

“PUTNOKFC.HU A HÍREK OTTHONA”

FELKÉSZÜLÉS: NEM BÍRTUNK A SALGÓTARJÁNNAL

Kiváló színvonalú, hajtós, pörgős, végig nagy iramú mérkőzést játszottunk soron következő ellenfelünkkel a ma este folyamán. A Nógrád megyei l. osztályú bajnokság listavezetője, a Salgótarjáni BTC látogatott Putnokra, hogy a felkészülés jegyében egy edzőmeccsel segítsük egymás munkáját.

A Rubint Richárd trenírozta nógrádiak igencsak jó játékerőt képviselnek ezt tudtuk és láttuk is, nem véletlenül vezetik saját bajnokságukat. Nagy Csaba, a Putnok FC vezetőedzője is “dúskálhat” a játékosokban és aki nem sérült, az kivétel nélkül pályára is lépett a mai edzőmeccs során.

A 90 perc alatt mindkét félnek volt lehetősége a gólszerzésre, nekünk talán picit több is. Az első félidőben például Kercsó Bence és Ádám Ferenc is hatalmas lehetőséget hagyott ki közelről, Katona Bence lövését pedig az SBTC hálóőre fogta meg. A második játékrészben több izgalom is adódott a putnoki kapu előtt, de sem fejjel, sem lábbal nem találtak be vendégeink.

A vége gól nélküli döntetlen lett.


JEGYZŐKÖNYV

PUTNOK FC – SALGÓTARJÁNI BTC 0-0

Putnok FC: Lékai Soma, Marczis Marcell, Mahalek Marcell, Zimányi Ádám, Lakatos Miklós, Keményffy Máté, Csirszki Martin, Vajda Roland, Kercsó Bence, Ádám Ferenc, Katona Bence

CSERÉK: Asztalos Gábor, Takács Tamás, Nyisalovits Donát, Pohl Roland, Arday Dominik, Kismarton Balázs, Pogonyi Dominik, Szegedi Péter, Magyar Máté, Sándor Bálint

Edző: Nagy Csaba

Salgótarjáni BTC: Kanyó Kristóf, Bakos Bence, Czutor Vito Nico, Illés Edvin, Szeles Patrik, Fülöp Adrián, Szabó Tibor, Stark János, Tarlósi Patrik, Bocsi Benjámin, Bata Gábor

CSERÉK: Novák Norbert, Boros Attila, Grajzel Donáth, Simó Attila, Simó Levente, Kótai Zoltán

Edző: Rubint Richard

Gólszerzők: – ill. –

DSC_0024

 

Válasz írása