Hírek

“PUTNOKFC.HU A HÍREK OTTHONA”

ESÉLYLESŐ – ZIMÁNYI ADRIÁN: HAZAI PÁLYÁN NEKÜNK KELL DOMINÁLNI

A Salgótarján kizárásával az történt, hogy a Putnok FC az utolsó hazai bajnokijára készülhet a hétvégén a Gyöngyös ellenében. Ezen kívül már csak kétszer lép pályára, a jövő hétvégén Tiszafüreden, majd 2018. június 3-án, Balassagyarmaton. Ez azt is jelenti, hogy a csapat szombaton mutathatja meg utoljára a “szebbik” arcát a hazai közönség előtt és a bajnoki dobogóért is csak úgy harcolhat sikeresen, ha Csank János együttesét legyőzi.

Ez már csak azért sem lesz könnyű megvalósítani, mert a Gyöngyös a legutolsó hét mérkőzésén nem szenvedett vereséget, sőt négyet meg is nyert. Fontos információ az is, hogy ezeken a találkozókon egy gólnál többet sosem kaptak! 2018. március 11-én volt az utolsó betlijük, amikor a Tállyától kaptak ki (2-1). A jó eredményeknek köszönhetően ebben a szoros bajnokságban a kiesőjelöltből a 6. helyig avanzsáltak. Helyén kell hát lennie a szívének és az eszének is a putnoki fiúknak, ha le akarják zárni a hevesiek jó sorozatát.

Ami minket illet 2018. március 17-e óta minden második meccsünkön döntetlent játszunk, a kettő között pedig vagy nyerünk vagy veszítünk. Ez utóbbit is katonás pontossággal tettük, egy győzelem, egy vereség váltakozással. Ha ebből a számmisztikából indulnánk ki, akkor szombaton az történne, amit hessegessünk is el a gondolatainkból. Jó formában vagyunk, a dobogóért küzdünk, jó csapatunk van és a szépséges Várady Béla Sportközpontban mi mást várhatnánk, mint győzelmet a fiúktól.

A Putnok FC egyébként az idei bajnoki kiírásban hazai pályán 7 győzelmet szerzett, 2-szer játszott döntetlent és 4 alkalommal kapott ki. A 23 megszerzett pontjával a “hazai tabellán” a 3. helyen áll. Érdekesség, hogy közvetlenül mögöttünk a Gyöngyös áll ebben a mutatóban 20 pontjával. Igen ám, de most idegenben játszanak és az a kép árnyaltabb, ha csak a vendégként elért győzelmeiket nézzük, akkor hármat számlálhatunk esetükben (Tiszafüred, Cigánd, Füzesgyarmat).

A lényeg a lényeg, hogy húzzuk be az utolsó hazai meccsünket és 43 ponttal forduljunk a célegyenesbe. Reméljük a XX. Gömör Expo hétvégéjén sokan kilátogatnak majd a Várady Béla Sportközpontba, ahol 17 órától veszi kezdetét a bajnoki derbi.

  31886582_1476837899086858_1900571286732537856_n

SPORTESEMÉNYDÖMPING PUTNOKON
A hétvége mindkét napján benépesülhet a Várady Béla Sportközpont, miután szombaton a Putnok FC, vasárnap pedig a Kazincbarcika is itt fogadja ellenfelét. Arról már nem is beszélve, hogy a XX. Gömör Expo keretében megrendezésre kerülő V. Gokart Bajnokságnak története során először a Sportközpont vadonatúj gokartpályája ad otthont. Az eseményre vasárnap kerül sor, de az NBII-es mérkőzés előtt két órával befejeződik.
Putnok-Gyöngyös
31318332_1471069192997062_5359352297522462720_n
32238644_1882444881799687_4436666251439243264_o

ESÉLYLESŐ

Az önbizalomnak híján nem lévő belső védőnkre esett a választás ezen a héten, Zimányi Adriánnal latolgattuk a szombati Putnok-Gyöngyös találkozó esélyeit. A 24-es mezszám tulajdonosa mindenképpen Putnok győzelmet vár az utóbbi időben szárnyaló Gyöngyössel szemben, íme a vele készített interjú.

Zimányi Adrián3

A hétvégi ESMTK-Putnok mérkőzés után nem készültek interjúk az edzőkkel, így olvasóink sem tudhatták meg, szakmai szemmel hogy nézett ki a találkozó. Játékosként Te hogyan értékelnéd a meccset?

ZIMÁNYI ADRIÁN: Szerintem az első félidővel nincs megelégedve senki, hisz mindenkinek van önkritikája, természetesen nekem is. A második félidőre viszont feljavultunk és a mérkőzés végén akár meg is nyerhettük volna a meccset, de reálisan nézve a döntetlen ránk hízelgő.

A madarak azt ciripelték, hogy igazából mi örülhettünk az egy pontnak és azt is csicseregték, hogy Egyed Balázs remek védéseinek sokat köszönhetünk. Mennyire értesz egyet ezzel?

ZIMÁNYI ADRIÁN: Abszolút! Balázs hétről hétre extra teljesítményt nyújt, óriási sportember és minden tiszteletem az övé!

Nincsenek könnyű ellenfeleink mostanság a felújított Várady Béla Sportközpontban, a félig NBI-es DVTK II. után a megerősített, kiesés ellen küzdő DEAC-ot fogadtunk. Szombaton pedig a Csank János irányítása alatt szárnyakat kapó Gyöngyös látogat hozzánk. Nehéz feladat lesz a jó formában lévő hevesi gárda legyőzése?

ZIMÁNYI ADRIÁN: Az egész mezőnyben nincsenek könnyű ellenfelek, viszont számomra is meglepő a Gyöngyös “szárnyalása”, viszont hazai pályán nekünk kell dominálni.

IMG_6469

Ősszel meglehetősen gyenge produkciót nyújtottunk ellenük és végül 1-0-ra ki is kaptunk. Abból a mérkőzésből kiindulva mire kell a legjobban odafigyelni ellenük a védekezésben figyelembe véve azt is, hogy elég magas átlagmagasságú együttesről beszélünk?

ZIMÁNYI ADRIÁN: A szezon leggyengébb produkcióját mutattuk az ősszel ellenük és teljesen megérdemelten nyertek. Mi sem vagyunk alacsony csapat és nálunk jól fejelő játékosok is vannak, én bízom benne hogy győzelemmel zárjuk a hazai mérkőzéseket!

A DEAC ellen óriási területek nyíltak előttünk a széleken és a középpályát is uraltuk. Hasonlóra képesek lehetünk most is?

ZIMÁNYI ADRIÁN: A Debrecen már az első perctől feladta a támadási esélyeit és behúzódott a saját térfelére, aztán a második félidőben egy szerencsés találattal megszereztük a vezetést és ki kellett nyílnia, innentől kezdve számomra nem volt kétség, hogy megnyerjük a meccset.

Hogy ízlik neked a három belső védős felállás?

ZIMÁNYI ADRIÁN: Hogy három vagy négy védő igazából teljesen mindegy a lényeg hogy kapott gól nélkül hozzuk le a mérkőzést! Annyiban negatív, hogy így kevesebbet tudok belépni a játékba sajnos.

Melyik csapatot tartod a mérkőzés esélyesének és miért?

ZIMÁNYI ADRIÁN: Magunkat egyértelműen, harmadikok vagyunk és jobb csapat, nem is kell másról beszélni!

A 3. helyért folytatott csata szempontjából nagyon fontos lenne a hétvégén a három pontot begyűjteni. Jelent ez plusz motivációt a csapat számára illetve hány százalék esélyt adsz arra, hogy a végén a dobogón végzünk?

ZIMÁNYI ADRIÁN: Persze hogy jelent, mindenki szeretné, ha év végén éremmel díjazná az MLSZ a teljesítményét, illetve az egyik üldöző csapat edzője a bajnokság előtt lenyilatkozta, hogy csak minket előzzenek meg. Nem örülnék neki ha ez sikerülne! 😉

Zimányi AdriánZimányi Adrián gólöröme… amit a szezonban még nem kellett megmutatni…. talán majd most….

Síp

JÁTÉKVEZETÉS

Az a Rózsavölgyi Dávid lesz a szombati mérkőzés játékvezetője, aki ősszel a 3-3-al záruló Putnok-Tiszaújváros bajnokit is vezette. A fiatal sporinak ez lesz a 15. NBIII-as mérkőzése. Segítői Csóra Szabolcs és Gordos Mihály Árpád lesznek. Előbbi asszisztenssel a Putnok-Füzesgyarmat (3-2), utóbbival pedig épp a Gyöngyös-Putnok (1-0) összecsapáson találkozhattunk.


TIPPVADÁSZAT

27. FORDULÓ

Sem a bajnokságból, sem a tippvadászatból nincs már sok hátra. Ebben a fordulóban a két tinin, a Sajóvölgye Focisuli U19-es csapatában pallérozódó Tóth Józsefen és Pogonyi Dominiken volt a sor. Nehéz megállapítani, hogy mennyire könnyűek vagy épp nehezek a mérkőzések végeredményét eltalálni a bajnokság ezen szakaszában, az viszont biztos, hogy a fiúk beleadtak apait-anyait!

Tóth JózsefT


Putnok FC – Gyöngyösi AK
Izgalmas és szoros mérkőzés várható a két csapat között, de hazai győzelmet várok a találkozótól.
TIPP: 3-1

Füzesgyarmati SK – Balassagyarmati VSE
Kevés gólos meccset várok hazai győzelemmel.    

TIPP: 2-0

Cigánd SE – Tiszafüredi VSE
Az alsóházi találkozón Cigánd győzelem születik.

TIPP: 2-1

Nyírbátori FC – ESMTK
Egyik csapat sincs a legjobb formában, izgalmas meccsen vendég sikert várok.

TIPP: 1-2

Monori SE- Debreceni EAC
A veretlen Monor nem most fog hibázni úgy gondolom, magabiztos hazai győzelmet várok.

TIPP: 3-0

MTK Budapest II. – Tállya KSE
Két rossz formában lévő csapat fog egymással találkozni, szerintem pont osztozkodás lesz a végén.

TIPP: 2-2

Jászberényi FC – DVTK II.
A tabellán egymáshoz két közel álló csapat találkozójára kerül sor, egygólos hazai győzelmet várok a meccstől.

TIPP: 2-1

 Pogonyi DominikTPutnok FC – Gyöngyösi AK
Itthon csak a győzelem elfogadható ezen a meccsen.

TIPP: 3:1

Füzesgyarmati SK – Balassagyarmati VSE
Nagyon kell a pont a vendégeknek, de csak egy döntetlent tudnak kihozni.

TIPP: 1-1

Cigánd SE – Tiszafüredi VSE
Hazai győzelem.

TIPP: 2-0

Nyírbátori FC – ESMTK
A vendégek nyerik a találkozót.

TIPP: 1-2

Monori SE- Debreceni EAC
Meglepetés, egygólos vendég siker.

TIPP: 0-1

MTK Budapest II. – Tállya KSE
Hazai pályán sima hazai siker.

TIPP: 3-1

Jászberényi FC – DVTK II.
Pontosztozkodás.

TIPP: 1-1


TIPPVADÁSZAT
PONTVERSENY ÁLLÁSA

Nagyon ültek a tippvadászok tippjei a 26. fordulóban, olyannyira, hogy Egyed Balázs és Csirszki Martin is telibe találta egy-egy meccs végeredményét. Ezeken kívül is jól tippeltek, Balázs a hét meccsből mindössze három végkimenetelét nem találta el. A pontszámaik is szépen mutatnak, de hogy ez mire elég…

Tippvadászat - Egyed-Csirszki-1

… azt a következő táblázat mutatja. Mint látható Egyed Balázs a TOP3-ba lőtte magát, ha még egy meccset eltalál most Ő áll az élen. Csirszki Martin teljesítménye is elismerésre méltó ezzel a 4. hellyel.

Tippvadászat - Összesített állás-1

15036380_835808299889603_3125858323487783709_n

Válasz írása