Hírek

“PUTNOKFC.HU A HÍREK OTTHONA”

ESÉLYLESŐ – MADARÁSZ JÁNOS: “PRÓBÁLUNK JÓ ÚTRA TÉRNI, KIJAVÍTANI A SORON KÖVETKEZŐ HÁROM MÉRKŐZÉSEN”

Nem lesz könnyű dolga a Putnok FC-nek, ugyanis a jelenleg a tabella második helyén álló Salgótarján otthonába látogat szombaton.

A Putnok FC utóbbi mérkőzései nem alakultak a legjobban, hiszen legutóbb a bajnokság 10. fordulójában, a DEAC ellen sikerült a pontszerzés, az elmúlt három mérkőzésen azonban sajnos pont nélkül zártuk a hétvégi fordulókat. Így jelenleg 6 győzelemmel, 2 döntetlennel és 5 vereséggel utazunk a Salgótarján otthonába.

A Salgótarján csapata jobban teljesített az elmúlt hetekben, hiszen a tarjáni alakulat az elmúlt három hétben 100%-os teljesítményt nyújtott. A nógrádi csapat idei mérlege 9 győzelem, 1 döntetlen és 3 vereség.

Ismét egy fiatal játékvezetőre bízták a mérkőzésünk levezetését, Kovács Imre 32. alkalommal dirigálhat egy NB-s felnőtt bajnoki találkozón. Érdekesség, hogy majdnem napra pontosan egy évvel ezelőtt vezetett nekünk először és eddig utoljára meccset, akkor, 2016. november 12-én lógó orral kulloghattunk le a pályáról, miután Hatvanban 1-0-ás vereséget szenvedtünk. Nyerges Zsolt, az első számú asszisztenshez sem fűznek kellemes emlékek, pedig csak egyszer találkoztunk vele idén márciusban (Putnok-Debrecen II. 0-3). Török Katalin számít a két úr mellett a legrutinosabbnak, Ő 159 mérkőzés levezetésében vett részt. Ebből háromszor “integetett” Putnok meccsen és kétszer nyerni is tudtunk, amikor ezt tette.

A mai esélylesőnk a fél éves kihagyás után visszatérő Madarász János, akit a visszatéréséről, a saját és a csapat állapotáról is megkérdeztünk.


ESÉLYLESŐ

Madarász JánosE

Hosszú idő után a Dorog elleni kupamérkőzésen újra pályára léphettél, ráadásul jól is szálltál be a játékba. Az nem kérdés, hogy mennyire vártad már a visszatérést, de mégis mesélnél arról, hogy mit éreztél, mit jelentett számodra az a pillanat?

MADARÁSZ JÁNOS: Jól látod, nagyon vártam már azt a pillanatot, amikor újra tétmérkőzést játszhatok, hisz utoljára március 5-én került erre sor. Csereként beállva nagyon jó érzés volt újra átélni azt, hogy a pályán vagyok és örültem, hogy bizalmat kaptam a mestertől. Véleményem szerint jól szálltam be a mérkőzésbe, aminek külön örülök.

A kupameccsen kívül Gyöngyösön is szerepet kaptál, de a sérülésed után a Tiszafüred elleni találkozón játszottál a legtöbbet, hisz Illés Richárd kényszerű cseréje miatt ideje korán ringbe kellett szállnod. Többek között Te is nagyon közel jártál a gólszerzéshez, fejjel, majd a kapufás lövésednél lábbal is eredményes lehettél volna. Hogy érezted magad a pályán és szerinted mi hibádzott a játékunkban, ami miatt nem tudtunk nyerni?

MADARÁSZ JÁNOS: Igen, a Gyöngyös elleni mérkőzésen is szerepet kaptam, de sajnos nem sikerült a bravúr…. A Tiszafüred elleni hazai mérkőzésen viszont már a 10. percben be kellett állnom Illés Ricsi sérülése miatt, így majdnem egy teljes mérkőzésen játszottam. Nagyon jó érzés volt újra átérezni a meccset a pályán belülről. Igen, nagyon közel kerültem a gólszerzéshez, sajnos nem volt szerencsém, a kapufáról is kifelé pattant a labda. Véleményem szerint a koncentrálás volt a legfőbb ok…. Ha megrúgjuk az első gólt, akkor nem lett volna probléma, behúztuk volna a mérkőzést.

IMG_9306

Egy újabb erőpróba vár a csapatra a hétvégén, hisz a 2. helyezett Salgótarjánhoz utaztok. Volt már rá példa nem is egyszer ebben az idényben, hogy legyőzték Zoran Kuntic csapatát hazai pályájukon. Képesnek tartod rá a Putnok FC-t, hogy ugyanezt megtegye? Mivel indoklod ezt?

MADARÁSZ JÁNOS: Igen, képesnek. A csapatnak jól megy Salgótarjánban, remélem ez a sorozat nem fog megszakadni és győzelemmel térünk haza. Fontos ez azért is, mert szeretnénk megmutatni, hogy milyen erőt képviselünk és egy játszósabb csapat ellen mindig jó teljesítményt nyújtunk.

A Salgótarjánnak nagy motivációt jelenthet, hogy a Monor hétvégi pontvesztésével lőtávolba kerültek tőlük a bajnoki tabella tekintetében. Ez mennyiben nehezítheti meg a ti dolgotokat?

MADARÁSZ JÁNOS: Nem foglalkozunk a többi csapattal, csak magunkkal és szerintem ez nem jelent semmit, hiszen hosszú még a bajnokság, itt bárki megverhet bárkit.

Melyik csapatod tartod a találkozó esélyesének és miért?

MADARÁSZ JÁNOS: Ha a tabellát nézzük akkor esélyesebb a hazai csapat, de csapatként szerintem jobbak vagyunk, és azon leszünk, hogy ezt be is bizonyítsuk!!!

Madarász János

Visszatérve rád, rendben van a térded így a három mérkőzés után?

MADARÁSZ JÁNOS: Igen teljesen rendben vagyok. Persze van még hiányosságom, hiszen erőnlétben még van mit behozni, de nagyon jól érzem magam a pályán.

Hány százalékos állapotban érzed magad? Mennyi időn belül hozhatod újra a régi formádat?

MADARÁSZ JÁNOS: Százalékot nem tudok mondani, de ahogy említettem erőnlétben még van lemaradásom, valamint a gyorsaságom csiszolásában van még hiány. Bebizonyítom, hogy minél hamarabb a régi formámat, sőt annál jobb formát fogok nyújtani.

Okozott csalódottságot az öltözőben, hogy a 4. helyről a 7. helyre csúszott vissza a csapat a tabellán vagy nem tartjátok annyira lényegesnek ezt?

MADARÁSZ JÁNOS: Valóban okozott csalódást az elmúlt két mérkőzés, mivel nem erre az eredményre számítottunk. Van bennünk csalódottság és próbálunk jó útra térni, kijavítani a hibákat a soron következő három mérkőzésen.


Villámkérdések

12 vagy 18 csapatos NBI?
18
Dobostorta vagy oroszkrémtorta?
Oroszkrémtorta
Honfoglaló vagy Szókereső?
Honfoglaló
Téli vagy nyári alapozás?
Nyári alapozás
 Spice Girls vagy Backstreet Boys?
Spice Girls
Bundesliga vagy Serie A?
Serie A

FANTOMKÉRDÉS

silhouette with a question mark vector illusration

A fantomkérdés elválaszthatatlan részét képezi az Esélyleső rovatunknak, így Madarász János is kapott egy kérdést.
Gondolom a Salgótarján elleni mérkőzés előtt is meglesz a szokásos rituálé: a tape, a csoki, a banán… A hosszú kihagyás után mikor örülhetünk már egy gólodnak?
MADARÁSZ JÁNOS: Remélem, hogy a gólomra már nem kell sokat várni, mondjuk holnapig. 🙂 A fantomkérdező szerintem a párom, Göndör Gréta lesz, hiszen Ő veszi nekem a banánt és a csokit. 🙂
Szombaton, a mérkőzés félidejében fény derül a fantomkérdező személyére! Egy biztos, lesz meglepődés Janink arcán… 🙂

TIPPVADÁSZ

Az utolsó előtti őszi fordulóhoz közeledünk, így az utolsó előtti tippvadászatra kerül sor. /A Putnok-Tiszaújváros mérkőzés már a tavaszról előrehozott bajnoki lesz./ A héten a Sajóvölgye Focisuli U19-es csapatának kapusa, Némedi Zoltán, valamint a nagy gólvágó, Tóth József vadászott a tippekre.

Némedi ZoltánE

14. forduló

Salgótarján – Putnok FC
Nem vár könnyű mérkőzés a Putnokra, de nyerni fog.
TIPP: 1-2

FC Tiszaújváros – Füzesgyarmati SK
Nehéz mérkőzés lesz a Tiszaújváros számára, de sima győzelem lesz.

TIPP: 2-1

Balassagyarmati VSE – Cigánd SE
Ez egy döntetlen kimenetelű mérkőzés lesz.

TIPP: 1-1

Tiszafüredi VSE – Nyírbátori FC
A Tiszafüred fog dominálni az egész mérkőzésen, mert bizonyítani akarnak.

TIPP: 2-0

Gyöngyösi AK – Monori SE
Sima monori győzelem.

TIPP: 1-3

Debreceni EAC – Jászberényi FC
A Jászberény nagy fölénnyel uralja majd a játékot és simán nyer.

TIPP: 0-2

ESMTK – MTK Budapest II.
Könnyedén nyerni fog az ESMTK.

TIPP: 2-0

Tállya KSE – DVTK II.
Ez egy 1 gólos mérkőzés lesz.

TIPP: 0-1 


Tóth JózsefT

14. forduló

Salgótarján – Putnok FC
Szoros mérkőzésre számítok.

TIPP: 1-1

FC Tiszaújváros – Füzesgyarmati SK
Gólgazdag mérkőzés lesz.

TIPP: 3-2

Balassagyarmati VSE – Cigánd SE
Szerintem a hazai csapat behúzza.

TIPP: 2-1

Tiszafüredi VSE – Nyírbátori FC
X-es meccs.

TIPP: 1-1

Gyöngyösi AK – Monori SE
Monor győzelem lesz.

TIPP: 0-2

Debreceni EAC – Jászberényi FC
Vendég siker lesz szerintem.

TIPP: 1-2

ESMTK – MTK Budapest II.
Nehéz meccsen nyer az ESMTK.

TIPP: 1-0

Tállya KSE – DVTK II.
A hazai csapat nyer.

TIPP: 3-1

 


TIPPVADÁSZAT

A Sajóvölgye U19-es csapatának két játékosa, akik nem mellesleg a Putnok FC-nél is igazolással rendelkeznek derekasan megküzdöttek a tippvadászattal, melynek eredménye Takács Tamásnál 5 pont (egy telitalálattal), Márton Richárdnál 2 pont. Gratula nekik!

Tippvadászat - Takács-Márton 13H

Takács Tamás pontszámai a kitűnő 6. helyig repítették, míg Márton Richárd a két pontosok egyre növekvő létszámát erősíti.

Pontverseny állása 13

szlogen

Válasz írása