Hírek

“PUTNOKFC.HU A HÍREK OTTHONA”

ESÉLYLESŐ – CSIRSZKI MARTIN: TÖBB MINT FÉL ÉVE LÁTHATTAK HASONLÓT

Egy igazán sikeres hetet hagytunk a hátunk mögött, a szerdai kupagyőzelem után a bajnokságban is begyűjtöttük a maximális pontszámot a Jászberény ellenében. A putnoki játékosok két nap pihenőt követően elkezdték a felkészülést a nyolcadik bajnokira, a DVTK II. elleni megyei derbire. Ismét hangsúlyozni szeretnénk, hogy 2017. október 1-jén, vasárnap 15 órától játszunk a diósgyőri gárdával, a helyszín a kazincbarcikai Pete András Stadion lesz.

Őszintén szólva a keret kiszámíthatatlansága és az abból adódó bizonytalansági tényezők miatt a legtöbb csapat nem “rajong” azért, hogy tartalékcsapatokkal játszhasson. Többször volt már arról szó, hogy az NBI-ből visszajátszók kiléte és főleg létszáma nagyban meghatározhatja egy-egy mérkőzés kimenetelét. Mivel ez meccsenként változó, ezért a csapatok közötti esélyegyenlőség mindenképpen sérül, sosem lehet tudni ugyanis hogy ki milyen erősségű tartalékcsapattal fog játszani. A játékosokat megkérdezve ők ennek különösebb jelentőséget nem tulajdonítanak, sőt inkább úgy gondolkodnak, hogy mindig azokkal kell felvenni a versenyt, akik a másik térfélen helyet foglalnak és nem számít, hogy az illetőt épp hogy hívják vagy hány NBI-es mérkőzés van a háta mögött. Ennek tudatában lépnek majd pályára a Putnok FC játékosai a vasárnapi bajnokin, ahol többen nevelőegyesületük vagy korábbi csapatuk ellenében törekednek majd a maximumra.

DVTK nevelésJA Putnok FC keretéből tizenhárman a Diósgyőrnél nevelkedtek
(Fent középről jobbra haladva: Bocsi Patrik, Czető Márk, Csicsvári Milán, Egyed Balázs, Dávid Ferenc, Illés Richárd,
Csirszki Martin, Icsó Zsolt, Kovács Bence, Tóth András, Balogh Alex, Bodnár Dominik, Kemény Tamás)

A DVTK II. az eddigi nyolc forduló alatt 5 pontot gyűjtött és ezzel a 14. helyet foglalja el a tabellán, míg mi 3 győzelem, 2 döntetlen és 2 vereséggel, 11 ponttal az 5. helyen állunk. Ha csupán ezt néznénk, mondhatnánk, hogy egyértelműen mi vagyunk a találkozó esélyesei, csakhogy az élet nem habostorta és semmi nem borítékolható előre. Az idei bajnokságra is jellemző, hogy a csapatok közötti erőviszonyok teljesen kiegyenlítettek és egy-két csapattól eltekintve bárki legyőzhet bárkit. Különösen hangsúlyosnak látszanak a pályaválasztóként játszott meccsek, ami épp azoknak az együtteseknek nem kedvez mint a Putnok, a DVTK II., a Tállya vagy éppen az MTK II. Ezek a klubok a hazai mérkőzéseiket nem otthonukban, hanem albérletben játsszák. A Diósgyőr ideiglenes otthona eddig és most vasárnap is a Kazincbarcika pályája volt, így ott kell bizonyítanunk, hogy mi vagyunk a jobb csapat! HAJRÁ PUTNOK!!!

A heti esélylesőnk: Csirszki Martin!


Csirszki Martin E

Egy héttel ezelőtt értékes skalpot gyűjtött a csapat, miután 2-1-re legyőztétek a Jászberény alakulatát. Miért volt fontos ez a győzelem véleményed szerint és mennyire voltál elégedett úgy összességében a játékotokkal?  

CSIRSZKI MARTIN: A bajnokság első két fordulóját az eredményeket tekintve rendkívül jól kezdtük, hiszen két győzelmet szereztünk erős csapatok ellen, azonban az ezt követő négy mérkőzés nem a várakozásainknak megfelelően alakult, hiszen csupán két pontot szereztünk. A Monor elleni döntetlen talán az egyetlen pozitívum a négy mérkőzés során. Ezt követően kellett újra egyenesbe állítunk magunkat, hiszen a Jászberény előtti három találkozón még csak gólt sem szereztünk. Ez hál’Istennek sikerült, de inkább a második félidőnek köszönhetően. A játék közben azt éreztem, hogy úgy próbálkozunk-próbálkozunk, de mégsem az igazi. Inkább a középpályán zajlott a meccs, és Katona Bence oldalhálóba lőtt lövésén kívül nem is igazán volt befejezett támadásunk az első félidőben. Ez szerencsére megváltozott a második játékrészben és sikerült is két gólt szereznünk. Összességében nem vagyok teljes mértékig elégedett, mert jóval több potenciál lehetne még bennünk előrefelé, amit a következő fordulókban meg is kell mutatnunk.

Amióta Putnokon játszol most először sikerült gólt szerezned bajnoki mérkőzésen. Neked alapvetően nem a góllövés a feladatod, inkább másokkal lövetsz gólokat, mégis gondolom jó érzésekkel töltött el. Mondhatjuk, hogy átszakadt egyfajta gát benned szombaton aminek köszönhetően a jövőben egy még jobb Csirszki Martint láthatunk a pályán vagy nincs ennek számodra akkora jelentősége?

CSIRSZKI MARTIN: Nyilvánvaló, hogy van jelentősége. Remélem, hogy a későbbiekben többször is a gólszerzők között szerepelhet a nevem, de az alapelképzelésem a játékomról nem változott. Egy belső középpályásnak mind védekezésben, mind támadásban a csapat érdekeit kell szem előtt tartania, tehát nem leszek szomorú, ha nyer a csapat és én nem lövök gólt. A gólszerzés természetesen ad egy plusz löketet, de szerintem minden mérkőzésen a kezdetektől kell felépítenie egy játékosnak az önbizalmát. A gól annyiban mindenképpen segít, hogy legalább most már elhihetem magamról, hogy ilyet is tudok, mert a legtöbbször ez a probléma nálam.

A DVTK tartalékcsapata lesz a hétvégi ellenfél. Mit vársz a találkozótól?

CSIRSZKI MARTIN: A mérkőzés nem ígérkezik egyszerűnek, hiszen a DVTK második csapata tele van olyan játékosokkal, akiknek már magasabb szinten is van tapasztalatuk. Ugyan nem szerepelnek úgy, ahogy eltervezték, de az egyéni kvalitások bármelyik meccset képesek eldönteni, így mindenképpen csapatként kell funkcionálnunk, hogy ezekre a lehető legteljesebb mértékben felkészüljünk. Ha a csapatunk minden tagja felelősségteljesen fog futballozni vasárnap, akkor nem lehet gond.

Az, hogy a Putnok FC keretének lassan a fele diósgyőri nevelésű, ami által kicsit jobban ismerhetjük őket, az ott folyó munkát. Ez előnyt vagy inkább hátrányt jelenthet ellenük? Miért?

CSIRSZKI MARTIN: Véleményem szerint előnyt jelent. Nem is az ott folyó munka ismerete, hanem a személyes motivációk miatt. Ugyanakkor figyelnünk kell arra, hogy ez nem csaphat át az egyéni érdekek csapatérdek fölé helyezésébe, hogy „Na, majd most én megmutatom!”, mert abból akkor nem fogunk jól kijönni.

Csirszki Martin

A Diósgyőr II. folyamatosan elég sok visszajátszóval játszik az idei bajnokságban, ami nem könnyíti meg a mi dolgunkat sem. Hogy lehet erre/ez ellen megfelelően felkészülni?

CSIRSZKI MARTIN: Igazából nem igényel extra felkészülést. A heti munkát el kell végezni és saját magunkra koncentrálni. Nálunk is vannak olyan játékosok, akik játszottak már magasabb osztályban, így nem érhet minket meglepetés.

Melyik csapatod tartod a találkozó esélyesének és miért?

CSIRSZKI MARTIN: A tabellát tekintve mindenképpen mi vagyunk az esélyesek, de láttuk már ennek az árnyoldalát – gondolok itt például a Nyírbátor elleni mérkőzésre. Egyébként is, ez a bajnokság tényleg olyan, hogy bárki megverhet bárkit. Ha jobban belegondolok, a Jászberény ellen én nem magunkat tartottam volna a favoritnak, és mégis nyertünk.

Milyen a putnoki öltöző hangulata mostanság? Mennyire tartod egységesnek a csapatot?

CSIRSZKI MARTIN: Az öltözői hangulat mindig kiváló, főleg egy győzelem után. Az egységesség szempontjából szerintem el kell választani egymástól a pályán belüli és a pályán kívüli viszonyokat. Előbbi esetében nem lehetnek klikkek, hiszen mindenki egy közös célért harcol minden meccsen, és ez szerintem meg is van nálunk. Utóbbiról viszont az a véleményem, hogy egy több mint húszfős közösséget nem lehet teljesen egységessé tenni, mert mindenképpen kialakulnak szorosabb és lazább kapcsolatok. A lényeg az, hogy ezt a két külön világot összhangba tudja hozni egymással minden egyes játékos és stábtag, és akkor nem származhat belőle nehézség.

 

Villámkérdések

Jog vagy labdarúgás?
Mindkettő a mindennapjaim részét képezi.

Tészta vagy sült krumpli?
Sült krumpli.

Klasszicizmus vagy reneszánsz?
Realizmus.

Premier League vagy La liga?
Premier League.

Szombat vagy vasárnap?
Szombat.

Tartalékcsapat vagy első számú csapat?
Első számú csapat.

 


silhouette with a question mark vector illusration

“Valakit” megkértünk rá, hogy tegyen fel egy kérdést Csirszki Martinnak, neki pedig csak válaszolnia kellett…

……………………….: Láttam, hogy több közeli hozzátartozód is megtekintette a Jászberény elleni mérkőzést és nagyon örültek a gólodnak, amit nem szokványos módon ünnepeltek meg. Elárulod, hogy kik voltak ők, hogyan örültek és ki vagyok én?

CSIRSZKI MARTIN: Általában a szüleim kilátogatnak a hazai mérkőzéseinkre, így most is jelen volt Múcsonyban apa és anya. Az ünneplést nem láttam, de mivel Zabos Attila nem messze állt anyától, mert ugye épp az eltiltását tölti, informálódtam tőle és azt mondta, hogy nagyon ugrált anya. Nem csodálom, mivel utoljára több mint fél éve láthattak hasonlót tőlem a Diósgyőr elleni kupameccsünkön, úgyhogy ki kell élvezni ezeket a pillanatokat. 😀
A kérdező biztos Zabos Attila. 😀

Cikkünk végén fény derül arra, hogy jól gondolkodott-e Martin.


TIPPVADÁSZAT

A tavalyi szezonban nagyon jó tippvadásznak bizonyuló Zimányi Adrián és a Putnok FC támadó középpályása, Kovács Bence tippelgetnek ezen a héten rovatunkban. Nézzük melyikük gondolatai, tippjei egyeznek a miénkkel és melyek azok a meccsek, amelyeknél más eredményt várunk.

Zimányi Adrián

DVTK II. – Putnok FC
Magabiztosan nyerünk.
TIPP: 0:2

Tiszafüredi VSE – Füzesgyarmati SK
Két újonc meccsén a hazai pálya fog dönteni.
TIPP: 2:1

Gyöngyösi AK – Salgótarján
Remélem , hogy a hazaiak megállítják a remek formában lévő vendégeket.
TIPP: 2:2

Debreceni EAC – FC Tiszaújváros
Országos X.
TIPP: 1:1

Tállya KSE – Cigánd SE
Jobb csapatnak tartom a hazaiakat mint ahogy az eredményeik mutatják.
TIPP: 2:1

MTK Budapest II. – Monori SE
A forduló rangadóján szerintem egy góllal jobb a vendég csapat.
TIPP: 1:2

ESMTK – Balassagyarmati VSE
Magabiztosabb a hazai csapat.
TIPP: 3:1

Jászberényi FC – Nyírbátori FC
Nem győzött meg a hazai csapat a múlt héten, de egy pontot otthon tartanak.
TIPP: 1:1


Kovács Bence

DVTK II. – Putnok FC
Csirszki Martin reméljük presztízst csinál ebből és a vezérletével nyerünk.
TIPP: 0:1

Tiszafüredi VSE – Füzesgyarmati SK
Két kiesés elől menekülő csapat mérkőzése döntetlennel zárul.
TIPP: 1:1

Gyöngyösi AK – Salgótarján
Gyöngyösi segítséggel zárkózunk.
TIPP: 2:1

Debreceni EAC – FC Tiszaújváros
A bajnokesélyesnek kikiáltott Tiszaújváros nem bír a DEAC-cal.
TIPP: 2:2

Tállya KSE – Cigánd SE
A tállyaiak elindulnak fölfelé.
TIPP: 3:2

MTK Budapest II. – Monori SE
Kiélezett mérkőzésen döntetlenre számítok.
TIPP: 2:2

ESMTK – Balassagyarmati VSE
Az ESMTK otthon tartja a három pontot.
TIPP: 3:0

Jászberényi FC – Nyírbátori FC
Nyírbátori meglepetés.
TIPP: 0:2


TIPPVADÁSZAT ÉRTÉKELŐ

A 7. fordulóban is akadt egy nagyon pontos célzás, ami Bocsi Patrik nevéhez fűződik. A putnoki cselkirály a Balassagyarmat-Debrecen mérkőzés végeredményét találta telibe. A másik lövöldöző, Csicsvári Milán hozta az átlagot, három meccs végkimenetelét tippelte meg helyesen.

Tippvadászat Bocsi-Csicsvári 7H

Bocsi Patrik erős pontszámával a 2. helyen landolt, Csicsvári Milán pedig az erős középmezőnybe tagozódott be. A pontversenyt Nyisalovits Donát vezeti 9 egységgel.

Pontverseny állása 7


Sápi József után újabb telitalálat a fantomkérdésben, Martin ez bejött….

Zabos Attila

Válasz írása