Hírek

“PUTNOKFC.HU A HÍREK OTTHONA”

ÉRTÉKES PONTSZERZÉS: GÓL NÉLKÜLI DÖNTETLENT JÁTSZOTTUNK BALASSAGYARMATON

0-0

Idegenben kezdte meg a maratoni bajnoki menetelést a Putnok FC, a 2020/21-es nyitó fordulóban Balassagyarmaton vendégeskedtünk. Tudtuk előzetesen, hogy a nógrádiak jól erősítettek a nyár folyamán, de a felkészülés végére a mi keretünk is jól összeállt. A találkozó első húsz percében még a BSE volt az “úr” a saját pályáján, de a jó védekezésünknek hála egyre magabiztosabbá váltunk. Az idő előrehaladtával egyre többször sikerült helyzeteket kidolgozni, simán benne volt a mérkőzésben a putnoki gól. Végül egyik csapat sem tudta bevinni a győztes gólt, mindkét oldalon meg kellett elégedni az egy-egy ponttal.

ÖSSZEÁLLÍTÁSOK

Korábban beszámoltunk már róla, hogy több játékos is sérülés miatt hiányzott csapatunk mai keretéből. Galambosi Máté, Lakatos Miklós és Sándor Bálint azok akik emiatt nem lettek nevezve a mérkőzésre.
A hiányzók ismeretében és a felkészülés során mutatott teljesítménye alapján a következő tizenegynek szavazott bizalmat kezdőként Fehér Balázs:
Pápai Krisztián, Kismarton Balázs, Gubacsi Zoltán, Mahalek Marcell, Budaházi Levente, Keményffy Máté, Zimányi Ádám, Mertse Ábel, Ádám Ferenc, Dr. Csirszki Martin, Pataki Roland
DSC_0005A putnoki kezdő tizenegy

Összeállítások-BSE-Putnok-K5


1. félidő

Bár a félidő első húsz perce alapvetően nem a miénk volt, mégis nagyon korán mi kerülhettünk volna előnybe, ha egy bal oldali Budaházi Levi beadás után a védőkön átszálló labdát Ádám Feri közelről erősebben tudja kapura rúgni. A folytatás inkább a hazaiakról szólt, a legnagyobb problémát az exputnoki Katona Bence semlegesítése jelentette. A tavasszal még nálunk játszó támadó jól mozgott a pályán, a 10. percben Gubacsi Zoli vívott vele nagyot, hogy ne jusson lövőhelyzetbe. Nem sokkal később pedig Pápai Krisztiánnak résen lenni Nagy Tamás takarásból megeresztett lövésénél.

A 14. percben a meccs addigi legnagyobb helyzete maradt ki hazai részről. Katona Bence jól lépett ki két védő között, a kimozduló Pápai Krisztián mellett elhúzta a labdát, de ballal nem lőtt az üres kapuba, hanem próbált cselezni, addigra viszont körbe kapták a putnoki védők és szerelni tudták.

DSC_0022Az egykori csapattársakra mosolyog Katona Bence

A következő időszakban több jó támadással jeleztük, hogy mi is a pályán vagyunk, sőt egy szöglet után Gubacsi Zoli veszélyeztetett fejjel, nem is sokat tévedett. A 25. percben a másik oldalon Katona Bence fedezte jól a megkapott labdát és életerős lövéssel tette próbára Pápai Krisztián képességeit. Nos a putnoki portás ezt a lövést is kifogta, továbbra sem tudták bevenni a kapuját.

A játékrészben még egy Mátyás Zsolt kísérletet jegyezhettünk fel, amit szépen védett a Putnok újdonsült kapusa, majd a 40. percben egy váratlan kombináció végén mi veszélyeztettünk. Egy felpasszolt labdát jól tartott meg Pataki Roli, majd okosan a védők mögé bemozduló Zimányi Ádámhoz továbbította, szinte centiken múlt, hogy Zimit megelőzte a gyarmati kapus és így nem tudott ziccerbe kerülni.

DSC_0059Csirszki Martin a bal szélen, Keményffy Máté középen kapott ma szerepet

2. félidő

A szünetben cserélt egyet Nagy Tibor. Király Olivért Kamarás György váltotta.

A játékrész eleje a hazaiaké volt, de komoly helyzetet nem sikerült kidolgozniuk. Kicsit agresszívebb, határozottabb védekezésre volt szükség, hogy újra kiegyenlítetté válhasson a játék képe. Az 53. percben egy megszerzett labdát Ádám Ferenc próbált a hazai kapuba emelni a félpályáról, sajnos a kapus visszért, a labda pedig a felső léc fölé szállt. Nem akármilyen gól lett volna…

Az 55. perc környékén aztán kisebb tűzijátékot rendezett a Balassagyarmat, már kezdtük azt hinni augusztus 20-a van. Pápai Krisztiánnak kétszer is komoly védést kellett bemutatnia két Katona Bence lövésnél. Szerencsére a putnoki portás kiváló napot fogott ki, nagyszerűen élt együtt a játékkal és őrizte kapott gól nélkül a kapuját.

Az 58. percben Katona Bence helyére Hamar Ádám érkezett, nem mondhatjuk, hogy szomorkodhattunk emiatt…

DSC_0047Pataki Roli előtt is adódtak gólszerzési lehetőségek

Az utolsó félórában a bajnoki címre aspiráló BSE egyre görcsösebben akarta a győzelmet és a kitámadásaik révén többször tudtunk veszélyes kontrákat vezetni rájuk. Sajnos hiába volt meg többször is a létszámfölény, a gólszerzés nekünk sem jött össze.

Fehér Balázs is cserékre szánta el magát, előbb Madarász Jánost küldte pályára Mertse Ábel helyett, majd Zimányi Ádám posztjára érkezett Magyar Máté. Kollégája is kihasználta utolsó cserelehetőségét, Mátyás Zsoltot hozta le és Szita Bencét küldte harcba.

DSC_0064Mertse Ábel a jobb szélen vitézkedett

A játék képében sok minden nem változott, a hazaiak lehetőségei főleg pontrúgások, elsősorban szögletekből adódtak, míg mi továbbra is az ellentámadásokra apelláltunk. A 80. percben egy ilyen akció végén Ádám Feri lőtt veszélyesen a hosszúra, majd öt perccel később Pataki Roland nagyon éles szögből kínálta meg a rövidet.

Az utolsó percekben még Sramkó Ronald is pályára lépett Csirszki Martint váltva, de a négy perces hosszabbítással együtt komoly nyomást már egyik csapat sem tudott helyezni a másikra. A percek, másodpercek lepörögtek, az eredmény viszont nem változott. A végeredmény: Balassagyarmat – Putnok 0-0.

DSC_0085Mindenki ez eget kémleli…

ÖSSZEGZÉS

Mindent egybevetve ez egy jó mérkőzés volt! Sokan “aggódtak” a felkészülési mérkőzéseken nyújtott gyengébb teljesítmény miatt, de a fiúk ma mindenkire rácáfoltak. Éles mérkőzésen olyan élesen játszottak ahogy tudtak és egy nagyon jó csapat otthonából hoztak el egy pontot. Ráadásul kapott gól nélkül.
A 90. perc során a kezdő játékosok és a csereként pályára lépők is extra motivációval, mindent beleadva játszottak. A végeredmény reális, mindkét csapat eldönthette volna a maga javára a három pont sorsát, amit a mi szempontunkból igen is jó kimondani.
Ez az eredmény egy jó alapot adhat a folytatásra, idegenben jó az iksz és bár még hosszú az előttünk álló út, de van potenciál a csapatban, ami ma nagyon csapatként működött…

A mai produkcióért jár a taps és a szép volt fiúk!!! HAJRÁ PUTNOK!!!!

DSC_0096Pacsi a putnoki szurkolókkal

 EREDMÉNYEK
A többi pályán történt:
  • nem bírt egymással a diósgyőri és a debreceni tartalékcsapat
  • vezetett, de végül ikszelt hazai pályán a Tiszaújváros
  • magabiztosan nyert a Sajóbábony és a Füzesgyarmat
  • hátrányból fordított az újonc Tiszafüred a Sényő ellenében
  • kiütötte a Mezőkövesd II. gárdáját az Eger
  • minimális különbséggel győzött a Cegléd
  • 8 emberrel fejezte be meccsét az SBTC, mégis egy pontot megmentett a BVSC ellen
  • a Tiszakécske két góllal verte a Tállyát
 1. forduló eredmények

KBSC HÍREK

A Merkantil Liga NBII. nyitó fordulójának záró mérkőzésén és Kolorcity KBSC nagy bravúrt bemutatva 1-1-es  döntetlent játszott a feljutásért küzdő Vasas otthonában. A vezetést egyébként a Barcika szerezte meg, egy nagyon szép Toma György góllal és a második félidő közepéig tartani is tudta ezt az eredményt. Feczesin Róbert a 64. percben talált be, amellyel ki is alakult az 1-1-es végeredmény! Ezúton is gratulálunk a KBSC csapatának!


TÁMOGATÓK

Nagy köszönettel tartozunk a Putnok FC-nek támogatást nyújtó helyi vállalkozóknak!
    • Barkácsbolt Putnok – Nagy Zoltán
    • Krisz-Kraksz Papírbolt – Guba Krisztián
    • Hami-Shop – Dobák Balázs
    • Havanna Étterem – Juhász István
    • Molnár Gyula – Zöldség-Gyümölcs
    • Norbi Sarki Húsboltja – Demény Norbert
    • Kuci Élelmiszer – Galyas Edit “Husi”
    • Ezerszáz Kft. Goods Market Putnok
    • Pizza-Bár – Sáfrányné Héthy Erzsébet
    • Vekni Kft. Putnok
    • Élel-Mister Vegyesbolt
    • Gesztenyés Söröző – Madarászné Fóris Erika
    • Tami Shop – Mervenszki Tamara

 

szlogen

Válasz írása