Elkezdődött a Putnok FC felkészülése a tavaszi szezonra
Január 10-én elkezdődött a Putnok FC felkészülése a bajnokság tavaszi szakaszára. A játékosok már ezt
megelőzően előírt egyéni edzésterv alapján készültek, a hétfői naptól pedig a közös tréningezés vette
kezdetét. Az alapozás időszakára Szala Ákos vezetőedző természetesen konkrét programmal állt elő
csapata számára, mely alapján január végéig többnyire napi két edzésen vesznek részt a játékosok és jó
néhány felkészülési találkozó is beütemezésre került.
Ahogy az már a bajnoki szünetekben megszokott nyitottá válik az átigazolási piac, előfordulnak kisebb
játékosmozgások szinte minden keretben, nos nincs ez másként csapatunknál sem. Lesznek távozók, és
vannak próbázók is, erről részletesen később számolunk be olvasóinknak.
Mint korábban említettük a felkészülés szerves részét képezik a barátságos összecsapások is, melyből
eddig hat találkozó van lekötve a Putnok FC csapata számára.
Felkészülési mérkőzéseink a következők:
2022. január 14. – 16:00 – Putnok FC – Mezőkövesd FC II.
2022. január 19. – 14:00 – Putnok FC – Tarpa
2022. január 22. – 11:00 – Putnok FC – Tiszaújváros FC
2022. január 26. – 19:00 – Putnok FC – BTE Felsőzsolca
2022. január 29. – 13:00 – Ceglédi VSE – Putnok FC
2022. február 06. – 13:00 – Putnok FC – Hidasnémeti VSE
A Putnok FC valamennyi felkészülési mérkőzése ZÁRT KAPUS!
A bajnokság tavaszi folytatására február 13-án kerül sor, ekkor hazai környezetben a Füzesgyarmati SK
együttesét fogadjuk.