Egy korai gól döntött a BKV ellen – pont nélkül térünk haza a fővárosból
Hétközi fordulóval folytatódott a bajnokság az NBIII Keleti csoportjában.Csapatunk az ötödik körben a listavezető BKV Előre együtteséhez utazott. Nem ígérkezett könnyű mérkőzésnek és ez be is bizonyosodott, hogy aktuális ellenfelünk nem véletlenül tanyázik a tabella élén.
Nem kezdtük azonban rosszul a meccset, hiszen kevéssel a kezdősípsó után Katona találta telibe a kapufát és több veszélyes támadást is sikerült vezetnünk, gólt azonban sajnos a hazaiak szereztek. Negyed órányi játék után a rutinos Busai Attila talált a kapunkba.
Az akarattal ezúttal sem volt gond, járattuk a labdát, helyzeteket dolgoztunk ki, a gól azonban ezúttal sajnos nem jött, így egy korai góllal a fővárosiak nyerték a találkozót.
“Ebben a meccsben több volt. Ha az első percben kapufa helyett gólt szerzünk, meggyőződésem, hogy másképp alakult volna a mérkőzés. Fiatal a csapatunk, de hétvégén most már férfiakat kell a pályán lássak, nem kisfiúkat. Több párharcot kell nyerjünk, ebben múlt felül minket az Előre. Tudnék neki örülni, ha végre nem szimpatikus vesztesek lennénk.” – értékelt a lefújást követően honlapunknak Szala Ákos vezetőedző
Arra pedig, hogy javíthassunk már nem is kell sokat várni, hiszen a hétvégi válogatott mérkőzés miatt csapatunk következő bajnokijára szombaton kerül sor. A Várady Béla Sportközpontban a Kisvárda Master Good II csapatát fogadjuk 16 órai kezdettel.