Hírek

“PUTNOKFC.HU A HÍREK OTTHONA”

EDZŐI ÉRTÉKELÉSEK – KOSZTA PÉTER: HÁROM GYŐZELEM UTÁN VAGYUNK ÉS ZÁRKÓZUNK FEL

Újabb sikeres hétvégét zárt a Putnok FC, ezúttal vasárnap délután a Tállya KSE csapata fölött aratott 4:1 arányú győzelmet. A mérkőzést követően természetesen mindkét csapat edzőjét megkérdeztük, miként értékelné a pályán látott 90 percet. Koszta Péter az első félidővel, míg Pachinger János érthetően a második játékrésszel nem volt maradéktalanul elégedett.

Koszta Péter J

Nyilván nem hátradőlve, karba tett kézzel vártuk ezt a mérkőzést, tudtuk hogy nem lesz könnyű, de a végére csak kijött a lépés, annak ellenére, hogy az  első félidőben elégedetlen voltál a csapattal. Hogyan értékelnéd a mai mérkőzést?

KOSZTA PÉTER: Az első félidőben elégedetlen voltam, aminek a szünetben hangot is adtam. Azt beszéltük meg a meccs előtt, hogy jelenleg jobb csapat vagyunk, mint a Tállya és ezt a tudáskülönbséget ki kell vinni a pályára is, viszont úgy nem lehet hogy a gól után már nem akarsz focizni vagy arra vársz, hogy esetleg hibáznak még egyet. A gólunkra kellett volna rúgni még egyet vagy kettőt és akkor tényleg az lehetett volna, mint a végén, hogy kontrából óriási helyzeteket alakítunk ki. Tudom furcsa amit mondok, de jobban örültem, hogy széllel szemben játszottunk a második félidőben, mert tudtam hogy a hosszú indításoknál is lehet már bátrabban játszani, a földön is biztosabban passzoltunk, mert fogta a szél egy kicsit a labdát és tudtuk hogy futósebességben gyorsabbak vagyunk. Ezt ki is használtuk, rúgtunk négyet és rúghattunk volna még többet is, de sok helyzetünk ilyen fél méteres lesek miatt hiúsult meg. Amit megbeszéltünk, hogy az első ember visszalép és a második vonal indul, azt nem igazán valósítottuk meg jól, de természetesen örülök a győzelemnek. 1:1-nél volt egy nagy helyzete a Tállyának, ha azt berúgják lehet kicsit melegebb a vége, de aztán kontrából mi rúgtunk gólt, úgy lett 2:1 aztán már sima lett. Tudtam, hogy ha kinyitják a védekezést bátrabban az nekünk kedvezni fog. Azt is tudtam, hogy a Tállya sem rossz, de csapatként mi jobbak vagyunk és ez a végén érvényesült is.

Az utóbbi időben azért nem szokhattunk hozzá, hogy a támadásokban ilyen mértékben tudunk dominálni, most mint a régi szép időkben rengeteg helyzetet dolgoztunk ki. Ki lehet ezt a meccset emelni ilyen tekintetben a többi közül?

KOSZTA PÉTER: Szerintem nem, azért dolgoztunk ki több helyzetet, mert ilyen oda-vissza helyzetek voltak 15-20 percig a második félidőben. Mi kontráztunk, elvesztettük a labdát, aztán ők kontráztak és abból voltak lehetőségek. Nem zárt vissza időben a középpálya és szerkezetileg egyik csapat sem volt a topon ezt meg kell mondanunk. Aztán ahogy mi gólt rúgtunk agresszívabban és stabilabban is védekeztünk, azt pedig tudtuk hogy elől gyorsabbak vagyunk, ezt használtuk ki. A nagy helyzeteink főleg azért voltak, mert sokkal gyorsabbak voltunk és a széleken, illetve középen is megbontottuk őket. Az is hozzájárult ehhez, hogy a Tállya a második félidőben már kockáztatott. Az első játékrészben még tudtak egyenlíteni, ott azért még frissebb volt a Tállya, de a másodikban kijött, hogy erőnlétben is jobbak voltunk.
Annyi következtetést lehet levonni, amit mindig is mondtam és továbbra is hangoztatok, hogy nem mindegy mi van a fejekben. A Diósgyőr ellen úgy mentünk ki a pályára, hogy nem lehet probléma, végig agresszívak voltunk és úgy játszottunk ahogy kell.  Most meg úgy volt a csapat hogy úgyis megnyerjük a meccset… Ezt kellett a félidőben kicsit rendbe tenni a fejekben, hogy ez így nem fog működni. Végül sikerült megnyernünk a meccset és már most három győzelem után vagyunk, ami fontos. 17 pontunk van, zárkózunk fel, menni kell tovább.

Pachinger János

Igazi borsodi rangadó volt ez a mai meccs, ami egészen az 57. percig nyílt is volt. 0:1 után az egyenlítés összejött a Tállyának, sőt óriási esélye volt arra, hogy a vezetést is megszerezze, de aztán a Putnok tette meg mindezt és végül magabiztosan győzött. Hogyan értékelnéd a látottakat?

PACHINGER JÁNOS: Igen sajnos, a mi három kettes szituációnkból a labdavesztést követően kaptuk a második gólt, ami eléggé megfogta a csapatot, mert utána nem tudtunk újítani, ráadásul rövid időn belül kaptuk a rá következő gólokat és ezzel el is dőlt a mérkőzés. Tényleg borsodi rangadó volt, szerintem jó iramú mérkőzés. Sok helyzetet láthatott a közönség, csak nem mi jöttünk ki jól ezekből.

Ahogy te is mondtad az első bekapott gól után sikerült újítani a csapatodnak, nagyon felpörögtek a fiúk és egyértelműen kezükbe vették a mérkőzés irányítását. Ott mi kellett volna, a Mihálszki fejesen kívül, hogy akár előnnyel menjetek a félidőre?

PACHINGER JÁNOS: Én azt mondom, hogy helyzeteket jól alakítottunk ki, volt két-három 100%-os lehetőségünk, amivel nem éltünk és ez meghatározta a mérkőzést. A második gól után sajnos nagyjából el is dőlt a kérdés, amit nem is értek, hogy 2:1-es hazai előnynél miért kellett ennyire beleülni a mérkőzésbe, hiszen ott még bőven volt idő, hogy javítsunk. Ezt nem tettük meg és ezt a hazaiak ki is használták.

Benne volt a mérkőzésben, hogy négy gólt tud szerezni a Putnok vagy akkor már teljesen kinyílt a tállyai védelem és annak volt mindez köszönhető?

PACHINGER JÁNOS: Nem, inkább annak, hogy 2:1 után hitehagyott lett a társaság, belefáradtak abba, hogy megpróbálják megszerezni a győzelmet és az egyenlítést. A második kapott gól teljesen leültette a csapatot.

Mivel lehet kizökkenteni ebből a rossz szériából, ebből a láthatólag önbizalom hiányos időszakból a csapatodat?

PACHINGER JÁNOS: Nem könnyű kérdés, de itt a játékosoknak kellene elsősorban a fejekben rendet rakni, meg úgy kellene hozzáállni a labdarúgáshoz, ahogy azt a tavalyi tavaszi szezonban tették. A keret nagy része nem változott, hellyel-közzel ugyanazok a játékosok alkotják, de mindenképp ebben látom a problémát, hogy fejben kell rendbe tenni a társaságot vagy saját magukat a játékosoknak.

Az viszont a mai meccsen is egyértelműen látszott, hogy a Tállya jelenleg nem ott van a tabellán, ahol lennie kellene. Erről mi a véleményed?

PACHINGER JÁNOS: Igen, így van, ez levetítődött a mérkőzésen is, hogy igazából rengeteg helyzetet kialakítottunk, nem is kis helyzeteket, de ezeket nem értékesítettük. A Cigánd ellen rúgtunk három gólt, rengeteg lehetőségünk volt, de nem nyertük meg a mérkőzést, itt volt a Putnok elleni mérkőzés, rengeteg helyzetet alakítottunk ki, de nem rúgtunk gólokat. Minden mérkőzésen van egy olyan pont, ami miatt nem tudunk előrébb lépni.

Válasz írása