Hírek

“PUTNOKFC.HU A HÍREK OTTHONA”

EDZŐI ÉRTÉKELÉSEK – KOSZTA PÉTER: A 92. PERCBEN MEGVOLT A MECCSLABDÁNK…

Ahogy az előző két szezonban már olvasóink megszokhatták nem megyünk el szó nélkül, pontosabban kérdés nélkül az edzők mellett. Ebben a bajnokságban is értékeltetjük a trénerekkel az aktuális mérkőzést, annak történéseit. Így volt ez Debrecenben is, ahol Sáfár Lászlót a DEAC és Koszta Péter a Putnok FC edzőjét kérdeztük.

Sáfrány László

Így rögtön az első fordulóban egy nagyon színvonalas mérkőzést láthatott a szép számú debreceni közönség. Az első 20 perc alapján akár több góllal is vezethetett volna a DEAC, aztán a Putnok magához tért és átvette a domináns szerepet, kétszer is egyenlített. A második félidőben pedig akár mindkét csapat eldönthette volna a mérkőzés sorsát. Te hogyan értékelnéd a mai meccset?
SÁFÁR LÁSZLÓ: Én is így láttam, 1:0 után volt egy nagy helyzetünk, amikor Karikás szerintem nem jó döntést hozott, bár pont én mondtam neki, hogy ezt a megoldást próbálja meg, ha úgy alakul és ő ezt is választotta. 1:0 után valóban magára talált a Putnok, tudtuk, hogy egy jó csapat de adhatott volna még nekünk 10 percet, hogy eldöntsük a mérkőzést. 🙂 Labdabirtoklásban jobbak voltak, mint mi, de a mai eredmény, a 2:2 szerintem igazságos.
Hosszú felkészülésen vagytok túl ti is. Visszaköszönt-e az a játékosaidtól amit gyakoroltatok? Elégedett vagy így a szezon elején ezzel a mai teljesítménnyel?
SÁFÁR LÁSZLÓ: 70%-ban a játékosok részéről visszajött, 2-3 játékossal kifejezetten nem voltam megelégedve, velük ezt meg is kell beszélni, mert itt mi taktikai szempontból lényegesen többet várunk. Az igyekezettel egyiküknél sem volt probléma, de a taktikai rész ennél a három játékosnál nem sült, ezt kell kijavítani.
Úgy vettem észre a mérkőzés alatt, hogy nagyon jól működött a modell, hogy az idősebb, rutinos játékosok és a debreceni nevelésű, fiatal játékosok jól kiegészítették egymást. Tudatosan építettétek így a keretet az átigazolási időszakban?
SÁFÁR LÁSZLÓ: A tavalyi évből kiindulva volt néhány poszt ahová mindenképpen igazolnunk kellett, céltudatosan velük akartunk megállapodni, ami sikerült is. Aztán az utolsó pillanatokban érkezett még két játékos, akik nagy segítségünkre lehetnek a jövőben. Mind a két játékosnak szoknia kell még ezt az NB3-as légkört, de szerintem ez hamar menni fog nekik és nagy segítésünkre lesznek. Szerintem egy egészséges ötvözet van most itt korban és tudásban is.
Mi a Debrecen célkitűzése a 2018/19-es bajnoki szezonban?
SÁFÁR LÁSZLÓ: Ma az lett volna, hogy megverjük a Putnokot, hiszen tavaly mindkét meccsen ők győzedelmeskedtek. Közel is álltunk ehhez, de egy pont lett a vége. Összességében pedig így szerényen az első nyolc között szeretnénk végezni.

Koszta Péter2

Ilyen szezoneleji formában indult a  mérkőzés számunkra, hiszen már az ötödik percben kaptunk egy gólt, illetve rúghatott volna még a Debrecen, de aztán teljesen átvettük a játék irányítását, mi domináltunk, kétszer is egyenlítettünk. A második félidőben egy kicsit ki-ki mérkőzés volt, bármelyik csapat a maga javára fordíthatta volna a találkozót, de most ezzel a döntetlennel kell megelégednünk. Hogyan értékelnéd a találkozót?
KOSZTA PÉTER: Úgy értékelném, hogy ajándékozós kedvünkben voltunk, 10 percig nem tudtuk, hogy elkezdődött a bajnokság, rúgattunk is egy gólt az ellenféllel. Miénk volt a labda és visszapasszoltuk az ellenfél csatárának, aki még nem jött ki, ebből gólt kaptunk. A biztonság kedvéért ezután még kihagytunk egy tizenegyest, fantasztikus kezdés volt. Majd egy szép lövéssel egyenlítettünk, aztán újra összehoztunk egy gólt.
Volt helyzete a Debrecennek, de csak abból, hogy mi a védő harmadban eladtuk a labdáinkat… Ilyen hibákat nem szabad elkövetni! Ezt használták ki, visszakontráztak és a hosszún mind a kétszer odaértek. A félidő végén, az utolsó percben szerencsére egyenlítettünk. Úgy gondolom, hogy a játékot mi játszottuk, a Debrecen kontrákra játszott, teljesen visszahúzódtak a saját kapujuk elé. Pont ezt akartam elkerülni, a mérkőzés előtt direkt mondtam a fiúknak, hogy ne nyomjuk be őket annyira a kapujuk elé, mert nekünk az lenne a jó ha lenne nagyobb területünk.
A második félidőben sajnos nem volt terület, nagyon visszahúzódtak, ahhoz meg a Debrecen túl jó csapat, hogy ezt áttörjük. Rutinos védőkkel rendelkeznek, akik pár száz NB1-es mérkőzést lejátszottak, úgyhogy gondoltam, hogy nem lesz könnyű.
A helyzetek mindkét oldalon megvoltak, nekünk is volt esélyünk, hogy megnyerjük a mérkőzést, nekik is volt egy kapufájuk pontrúgás után. Szereztünk egy pontot, ezt pozitívan kell felfogni, sőt ahhoz képest ahogyan kezdtük a mérkőzést az egy pont nem rossz. Saját véleményem szerint mezőnyben jobb csapat vagyunk, de ez sajnos nem érvényesült. Azt azért tudni kell, hogy van olyan játékos is akit a héten igazoltunk és kicsit későn is álltunk össze. Az utolsó 2-3 hétben érkeztek játékosok és idő kell, amíg összeszokunk, de úgy gondolom, hogy mezőnyben tényleg mi domináltunk. Örülni kell az egy pontnak is, tőlem okosabbak azt szokták mondani, ha idegenbe ikszelsz, otthon nyersz, akkor bajnok vagy. Örültem volna ha nyerünk, hiszen az utolsó, 92. percben megvolt a meccslabdánk, de sajnos a kapusuk védett.
Tőled szokatlanul az első félidőben cseréltél. Az taktikai csere volt?
KOSZTA PÉTER: Nem! Elégedetlen voltam. A csere előtt Illés Ricsi a visszapasszából összehozott egy gólt, aztán volt egy becsúszása amiért sárgát kapott, úgy gondoltam, hogy fejben nincs rendben és lépnem kell, nem szerettem volna a hátrány mellé még piros lapot is, az azért túl nagy luxus lett volna. Egyébként a helyére beszálló Mahalek Marci nagyon jól játszott, főleg ahhoz képest, hogy  a héten érkezett hozzánk.
A félidő előtt nagy lélektani előnyt adott nekünk, hogy kiegyenlítettünk. Mit mondtál a szünetben a játékosoknak?
KOSZTA PÉTER: Azt, hogy jobbak vagyunk, 2:2 ellenére is ezt éreztem, az első tíz percet kivéve, így nem szabad egy mérkőzést kezdeni. Én úgy éreztem, hogy jobb teljesítményt nyújtottunk. Természetesen ívelésekben és kontrákban volt veszélyforrás az ellenfél oldaláról. Nem sikerült megnyernünk a mérkőzést, de tanulni kell a hibákból. Minden csapat ellen nem fogunk tudni felállni, most megvoltak a lehetőségeink, hogy kiegyenlítsünk, de ilyen hibákkal elmehet egy mérkőzés.

IMG_9482

Válasz írása