Hírek

“PUTNOKFC.HU A HÍREK OTTHONA”

DRÁMAI GYŐZELEM: EGY PERC ALATT KÉT CZETŐ-FEJES

Megszerezte tavaszi második győzelmét a Putnok FC, igaz a nehezebbik utat választotta. A listavezetőt vendégként “könnyebben” győztük le, mint a tabella utolsó helyezettjét itthon. Rosszul és rossz felfogással játszottunk, kerestük önmagunkat, de nem találtuk, a Diósgyőr fiataljai viszont sziporkáztak, sokkal jobb teljesítménnyel rukkoltak elő mint mi és nem érdemtelenül szerezték meg a vezetést sem. A sajtot végülis sikerült kiénekelnünk a szájukból, mivel két szöglet utáni Czető Márk fejessel hátrányból fordítva is nyerni tudtunk.
54268087_2289634748025245_1791638739873693696_nA végén volt ok az ünneplésre



Putnok - DVTK II

TÁVOLLÉVŐK

Egyed Balázs nagy örömünkre tudta vállalni a játékot, így nem kellett nélkülöznünk kiváló kapusunkat, akinek Szolnokon az egyik bravúros védésénél húzódott meg az oldala. Szintén felépült, így a keretbe is került Timkó István, Csicsvári Milán viszont még nincs olyan állapotban, hogy a csapat segítségére lehessen.

A KEZDŐ TIZENEGY

Koszta Péter osztott-szorzott s végül a győztes csapaton ne változtass elvét követve a Szolnok elleni kezdőnek szavazott bizalmat.

Kezdő 18-1

Football-Field-Vector

DSC_0715
Csatakiáltás

A MÉRKŐZÉS

I. FÉLIDŐ

Az őszi két meccs után ismét matiné időben játszottunk bajnoki mérkőzést, miután délután a KBSC FC is a Várady Béla Sportközpontban lépett pályára az NBII-ben.
A mi ellenfelünk a DVTK tartalékcsapata volt, akik a tabella utolsó helyezettjeként látogattak városunkba. A tartalék kifejezés nem feltétlenül helytálló, mert a diósgyőri fiatalság az első percektől fogva fittebben és éberebben futballozott. Mi kicsit indiszponáltan kezdtük a meccset, de bíztunk a jobb folytatásban.

A kezdeti kapkodó játék után mindkét együttes megnyugtatta saját magát, talán túlságosan is, mert nagyon sokáig nem történt semmi extra. A mezőnyben folyt a játék, a kapuk olyan szinten nem forogtak veszélyben, hogyha nyárs lett volna a két kapusnál még szalonnát is süthettek volna a tizenhatosukon belül. Az első helyzetszerű esemény a 15. percben született. Ekkor Boros Gábor bal oldali beadására érkezett tisztán Orosz Donát, kicsit körülményes volt, így sikerült odaérni, Ő pedig úriember módjára a kapu mellé helyezett.

DSC_0748A Diósgyőr fiataljai nagyon jól futballoztak és közel voltak a győzelemhez

Putnoki részről a 27. percig (!) kellett várni az első kapura lövésünkig, amit azt hiszem mindent elárul. Zimányi Ádám próbálkozott távolról, a blokkról vágódott szögletre a lökete. Nem csak a pályán uralkodó szélviszonyok voltak kellemetlenek, hanem az is, ahogy a nagyon aktívan futballozó Boros Gábor forgolódott védőink gyűrűjébe és lőtt egyet a kapunk fölé. Mondhatjuk a bekapott gól szele meglegyintett minket a 32. percben. Négy perccel később viszont már nem csak a szele… Boros Gábor egy jobb szélről kapott labdával érthetetlen módon tudott helyzetbe kerülni a tizenhatosunkon belül és ha már ott járt, kilőtte a jobb felsőt… (0-1)

Nem elég, hogy gólt kaptunk, pár perccel később Zimányi Ádámot olyan csúnyán lerúgták, hogy nem tudta folytatni a játékot. Chifu Daniel érkezett a helyére a találkozó 43. percében. Ahogy pályára lépett rögtön elvégezhetett egy szabadrúgást az ellenfél tizenhatosának oldalvonala mellől. Jól is célzott, Pápai Krisztián kibokszolta, az ismétlést Csirszki Martin lőtte kapásból az égbe. Ennyivel volt ennyi az első félidő. 

DSC_0892Zimányi Ádám nem tudta folytatni a játékot

II. FÉLIDŐ

A látottak alapján teljesen jogosan elégedetlen Koszta Péter a félidőben változtatott a csapata felállásán és cserélt is egyet. Vajda Rolandot lehozta, Katona Bencét beküldte a második félidőre.

Igazából teljesen érthetetlen volt amit a pályán láttunk a fiúktól a folytatásban, gyakorlatilag a változtatás ellenére nemhogy jobb nem lett a játékunk, de első ránézésre még rosszabb. Második ránézésre viszont az jött le, hogy a DVTK-s fiúk megérezték a lehetőségét, hogy meg tudnak minket fogni. Sokkal nagyobb százalékban birtokolták a labdát, uralták a játékot, úgy passzolgattak mintha otthon lennének. Náluk mindig volt tisztán megjátszható ember, minden lecsorgót ők szereztek meg, sőt a szerencse is melléjük szegődött. Az idő meg csak egyre telt…

DSC_0001Valami ma nem működött a játékunkban

A 48. percben egy jól kijátszott szabadrúgás kombináció végén Egyed Balázsnak kellett védenie Varga József kapáslövését. Az 55. minutumban Csirszki Martin emelte a védők mögé a labdát, a putnoki gladiátor alias Katona Bence viszont kicsit hosszan vette át, így csak éles szögből lőhetett, Pápai Krisztián vetődött bele. 

Egyre nagyobb teher nyomta a csapat vállát, küzdöttünk az egyenlítésért, a nagy letámadás pedig nagy kontrákra adott lehetőséget a DVTK részéről. Éltek is az adódó alkalmakkal. A 61. percben Orosz Donát egy ilyen ellentámadás végén durrantott kapura, Egyed Balázs védett nagyot. Nem sokkal később Valkay Richárd távoli szabadrúgását öklözte ki a Putnok hálóőre. A 67. percben egy szöglet utáni szituációnál Szűcs Kornél került ziccerbe, ott mindenki verve volt, lesről szó sem volt, a DVTK védő viszont elkapkodta, mellé ment a lövés.

Közben Varga Józsefet lecserélte a DVTK edzője, Mertse Ábel lépett a porondra. Továbbra sem érett a Putnok FC gólja, a Diósgyőr teljesen kontrollálta a találkozót. A 76. percben harmadszor is cserélt Koszta Péter. Lajkó Csanád lépett a színre, Mariust váltotta.

Beléptünk az utolsó tíz percbe, rohamosan fogyott az idő. A negyedik szögletünket Chifu Daniel nagyon szépen csavarta középre, a menetrendszerűen érkező Czető Márk pedig csodás fejes góllal bevette a vendégek kapuját! (1-1)

DSC_0058Czető Márk az űrben, mintha légfelhajtással emelkedne a magasba

Egy perc sem telt el amikor újabb sarokrúgást végezhettünk el csak most a bal oldalról. A beadás mértani pontosságú, Czető Márk vonata megint időben érkezett annyira, hogy ezúttal nem erőből hanem helyezve fejelt a bal felsőbe. Szegény Pápai Krisztián hiába vetődött, ezt nem érhette el! Csodálatos fordítás egy perc alatt! (2-1)

DSC_0060Czető Márk fejesei három pontot értek
DSC_0061Czető Márk második fejesgólja szépségében és fontosságában is überelte az elsőt

Természetesen azonnal cserélt a DVTK mester, Fenyőfalvi Dávid és Valkay Richárd jött le, Budaházi Levente és Farkas Marcell kapott lehetőséget Vég Csongortól.

A legvégére is maradtak izgalmak, vendég szabadrúgások, szögletrúgás is akadt. A 93. percben Boros Gábor bombáját a lécre tornázta Egyed Balázs, majd az utolsó momentum is az övé, ahogy magához ölelte a lasztit egy fejesnél.

Ez is egy szép győzelem volt a maga nemében, a mai napon a rossz játék is 3 pontot ért!

DSC_0107Egy jó csapat rosszul játszva is nyerni tud…

ÖSSZEGZÉS

Na egy ilyen mérkőzés után állapíthatjuk meg, hogy mennyire csalóka tud lenni a tabella. Az utolsó helyezettel itthon jobban megszenvedtünk mint Szolnokon… Persze minden meccs más. A részünkről például abban, hogy sikerült majdnem mindenben alulmúlnunk magunkat az egy héttel ezelőtthöz képest. A legfontosabb mutatókban viszont nem! Ugyanúgy két gólt rúgtunk és ugyanúgy három pontot gyűjtöttünk! Most ez a legfontosabb!

Egy győztes meccs után a hibák elemzése is kedvesebb tud lenni. Örülni kell a győzelemnek, a két csodás Czető-fejesnek, a három pontnak és hajtani, menni tovább a következő héten is!

SZÉP VOLT FIÚK! HAJRÁ PUTNOK!!!

DSC_0970



TABELLA
 
A 18. fordulóban nem volt sok szerencséje a hazai csapatoknak, csak a Putnok és a Sajóbábony tudta otthon tartani a bajnoki pontokat. Mindkét gárda hátrányból fordította meg az eredményt. Nem hibázott a listavezető ESMTK Salgótarjánban, a rájuk jellemező módon a 94. percben vitték be a győztes találatot. A Szolnok legyűrte idegenben a Tiszaújvárost köszönhetően annak, hogy a hazaiak két büntetőt is elhibáztak. A Jászberény a Tállyát, a Füzesgyarmat a Gyöngyöst verte meg, így a tabella 1-5. helyén nem történt változás.
Az alsóházban a Sajóbábony hatpontos meccsen győzte le a Cigándot, ezzel egyet előzött és már nem kieső. Továbbra is bajban a Salgótarján, a Cigánd és a DVTK II.
A 18. FORDULÓ ÖSSZES EREDMÉNYE
Mérkőzések 18-1

FOTÓK
A mérkőzésről készült fotókat Szabó Noémi készítette. Köszönet érte!

KÉREM A  KÖVETKEZŐT

A jövő vasárnap ismét a nyakunkba vesszük a lábunkat, pontosabban útra kelünk a buszunkkal, a helyszín pedig Pesterzsébet lesz, az Ady utca, ahol a jelenlegi 1. helyezettel, az ESMTK-val mérkőzünk meg.

ESMTK – PUTNOK FC
Időpont: 2019. MÁRCIUS 17. VASÁRNAP 15:00
Helyszín: ESMTK STADION, PESTERZSÉBET

TÁMOGATÓINK

Nagy köszönettel tartozunk a Putnok FC-nek támogatást nyújtó helyi vállalkozóknak!

  • Barkácsbolt Putnok – Nagy Zoltán
  • Krisz-Kraksz Papírbolt – Guba Krisztián
  • Hami-Shop – Dobák Balázs
  • Molnár Gyula – Zöldség-Gyümölcs
  • Norbi Sarki Húsboltja – Demény Norbert
  • Kuci Élelmiszer – Galyas Edit “Husi”
  • Ezerszáz Kft. Goods Market Putnok
  • Pizza-Bár – Sáfrányné Héthy Erzsébet
  • Vekni Kft. Putnok
  • Élel-Mister Vegyesbolt
  • Gesztenyés Söröző – Madarászné Fóris Erika
  • Polónium Kft. Budapest
  • Markovics László
  • Biotech Óbuda
Zöldség-gyümölcs
TÁMOGATÓNK: MOLNÁR GYULA, ZÖLDSÉG-GYÜMÖLCS

szlogen

Válasz írása