Döntetlen itthon a Tiszafüred ellen
Október 17-én már 12. fordulójához érkezett az NBIII pontvadászata. Csapatunk a vasárnap kora délutáni bajnokin a Tiszafüredi VSE együttesét látta vendégül a Várady Béla Sportközpontban. Hűvös időjárás és enyhe szellő fogadta a csapatokat és a kilátogató publikumot. Küzdelmes mérkőzésre számíthattunk már a meccs előtt is, ez pedig a játékpercek múlásával egyre inkább beigazolódott. Tapogatózó mezőnyjáték sok pontatlansággal és helyzetek nélkül, ez jellemezte a találkozó első 20 percét, amikor a 23. minutában Katona Bence szánta el magát lövésre több mint 20 méterről, próbálkozását pedig siker koronázta, hiszen Tajti kapus nem ért oda a jobb alsó felé tartó lövésre. (1-0) A gól után mondhatni semmit nem változott a játék képe, sok hiba itt és sok hiba ott. Az egyik ilyen hibából a 34. percben Laczkó Krisztián iramodhatott meg a vendég kapu felé, jó félpályás vágtája után már csak a kapus állt vele szemben, Tajti azonban ezúttal hárította a hazai kísérletet. Az első félidő végére sajnos kissé a vendégek tértek magukhoz és egy jó elfutás végén Kertész Tamás lőtt védhetetlenül a kapunkba, egalizálva ezzel még az öltözőbe vonulás előtt az eredményt. (1-1)
A második játékrészre talán jobb futballban reménykedett a publikum, de sajnos ebben a játékrészben sem sikerült maradandót alkotni a hazai csapatnak, hacsak nem a fordulók óta remek formában védő Pápai Krisztiánnak nem, akinek bizony ezúttal is többször köszönhettük, hogy nem kerültünk hátrányba. A 60. percben előbb Barna Viktor véleményes körülmények között megszülető büntetőjét fogta bravúrral kapusunk, majd a 75. és 76. percekben ismét az ő védéseire volt szükségünk ahhoz, hogy az eredményjelzőn maradjon az 1-1. Putnoki oldalról sajnos a második játékrészben is rengeteg pontatlanság jellemezte a találkozót, így helyzetig szinte nem is sikerült eljutnunk, egészen a végéig, a 93. percben ugyan is egy támadáson belül kétszer is megszerezhettük volna a győztes találatot, előbb egy távoli bomba akadt el Katona Bencében, majd ennek lepattanóját Madarász rúgta centikkel fölé a mérkőzés záró momentumaként.
“A mai nap nem érdemeltük meg az 1 pontot sem. Jó páran mélyen tudásuk alatt teljesítettek. Nagyobb felelősséggel kell futballoznunk. Rengeteg technikai hiba, nem jó távolságok jellemeztek ma minket. Rossz játékkal, ajándék 1 pontot szereztünk.” – értékelte a mérkőzésen látottakat Szala Ákos vezetőedző
Sok időnk nincs azonban elemezni a látottakat, hiszen szerdán hétközi bajnokin Debrecenben folytatjuk a bajnokságot a 13. fordulóban.
Putnok FC – Tiszafüredi VSE: 1-1 (Katona 23′ ill. Kertész 45‘)
Putnok FC: Pápai – G.Bíró, Takács (Engel), Kis (Madarász), Katona, Buda, Szics, Laczkó (Nagy), Dobrovolszki, Juhos (Hadházi), Fülöp
Tiszafüred: Tajti – Barzsó, Tomola, Nagy, Fehér, Kertész, Mácsai (Tóth), Barna V., Vincze, Mészáros, Barna B. (Háda)