Hírek

“PUTNOKFC.HU A HÍREK OTTHONA”

DÖNTETLEN A MÁSODOSZTÁLYBA KÉSZÜLŐ RIMASZOMBATTAL

A szerdai után ma újabb edzőmérkőzéssel folytatódott a Putnok FC felkészülési programja. Koszta Péter és együttese Rimaszombat felé vette az irányt ma reggel, a következő ellenfelünk ugyanis a szlovák harmadosztályban szereplő együttes volt. Nagy terveket szövögetnek a vendéglátóinknál, hisz az elmúlt szezonban ezüstérmet szerző gárda a bajnoki cím megszerzését, a másodosztályba való feljutást tűzte ki célul.

IMG_3096
A Putnok FC vezetőedzője összesen 21 játékost, köztük két kapust vetett be a találkozón, ami a gyönyörű környezetben fekvő rimaszombati stadionban került megrendezésre.
Az első félidőben többet birtokolta a labdát a Rimaszombat, ám komoly, igazán veszélyes helyzetnek híján maradtak, a legtöbb potenciál a szélről beívelt labdáikból voltak. Ahogy a KBSC ellen, ma is vezettünk jó pár szépen felépített támadást, jól kerültünk az ellenfél védelme mögé. Csirszki Martin kiváló indításaiból előbb Mezőssy Levente vihette egy az egyben a labdát a kapusra, de gól nem született belőle, majd Madarász János lőtt kevéssel fölé. A játékrész 0-0-val zárult.

A második félidőre Koszta Péter mindenkit lecserélt, Csirszki Martint és Madarász Jánost kivéve. Pályára lépett a szerdán még KBSC színekben futballozó Dan-Marius Constantinescu és Tóth Szabolcs, valamint az előző félszezont Füzesgyarmaton töltő Varga Márkó is.
Az első negyvenöt perc gólínsége után a második félidő 6. percében előnyhöz jutott a Rimaszombat. Jankovic szabadrúgásból szépen csavart el a putnoki sorfal mellett. A játékrész már inkább rólunk szólt, mint a hazaiakról, mi birtokoltuk többet a labdát, nyugodtan járattuk és a széleken fellépve szövögettek támadásainkat. Sajnos egyre több szabálytalanság is tarkította a meccset, ami a végére barátságosból barátságtalanná vált. A találkozó 82. percében egy bal oldali akció végén Katona Bence fejelt a jobb alsóba, kialakítva az 1-1-es végeredményt.

IMG_3094

Rimaszombati VSK – Putnok FC 1-1 (0-0)

Putnok FC: Giák Tamás, Bodnár Dominik, Nyisalovits Donát, Kovács Gergely, Péchy Tamás, Csirszki Martin, Takács Tamás, Madarász János, Lajkó Csanád, Mezőssy Levente, Kemény Tamás
Vezetőedző: Koszta Péter

Cserék: Elek István (46′), Tóth Szabolcs (46′), Csicsvári Milán (46′), Czető Márk (46′), Varga Márkó (46′), Illés Richárd (46′), Zimányi Ádám (46′), Dan-Marius Constantinescu (46′), Katona Bence (46′), Pogonyi Dominik (60′), Szilágyi Viktor (60′)

Gólszerzők: I. Jankovic (51′) ill. Katona B. (82′)

IMG_3086

A következő felkészülési mérkőzést a Tállyával játsszuk 2018. július 21-én, szombaton 10 órától. A találkozó helyszíne a Várady Béla Sportközpont lesz.

Válasz írása