Hírek

“PUTNOKFC.HU A HÍREK OTTHONA”

CSICSVÁRI MILÁN

Két napja hivatalosan is a Putnok FC soraiban tudhatjuk a sátoraljaújhelyi nevelésű, a legutóbbi idényt az NBII-es Cigándnál töltő Csicsvári Milánt. A védőként, védekező középpályásként is bevethető 21 éves játékos az eddigi edzéseken, felkészülési mérkőzéseken is jó teljesítményt nyújtott és a közösségbe való beilleszkedésével sincs probléma. Szombaton pedig az új csapatával Ő is pályára lép a Kisvárda elleni edzőmérkőzésen, ahol újfent megmutathatja helye van Koszta Péter együttesében.

Szándékunkban áll a csapat új labdarúgóit kicsit jobban megismertetni, bemutatni szurkolóinknak, ezért mindhárom játékosunkkal készítettünk egy interjút. A mai cikkünkben Csicsvári Milán válaszait olvashatják.

Csicsvári Milán ÁT

Honnan érkeztél, milyen poszton játszottál előző klubodban illetve mely posztokon futballoztál eddigi pályafutásod során?

CSICSVÁRI MILÁN: A Cigánd csapatában játszottam az előző évben és leginkább belső védőként számítottak rám, viszont megfordultam már jobb védő, védekező középpályás és bármennyire is meglepő csatár pozícióban is. 🙂

Hogyan kerültél kapcsolatba a Putnok FC-vel és miért a mi klubunkra esett a választásod?

CSICSVÁRI MILÁN: Koszta Péterrel beszélgettem telefonon és ez által kerültem képbe a putnoki csapatnál. Tetszett a klub gondolkodása és van több olyan játékos, akivel korábban mar futballoztam.

Játszottál korábban a Putnok csapata ellen? Ha igen, milyen emlékképeid vannak arról a mérkőzésről?

CSICSVÁRI MILÁN:  Igen. Mindig az jellemezte a Putnok csapatát, hogy masszívak voltak és csapatként működtek.

Csicsvári Milán3

Milyen típusú játékosnak tartod magad? Mit tartasz az erősségeidnek és mit a gyengeségeidnek?

CSICSVÁRI MILÁN: Agresszív játékosnak tartom magam. Úgy gondolom, hogy a támadójátékot tudom segíteni, viszont a bal lábbal való játékban fejlődnöm kell.

Mik az eddigi benyomásaid a Putnok csapatáról, az itteni közösségről?

CSICSVÁRI MILÁN: Profi körülmények között készülünk, amit sok csapat irigyelhet. A srácok nagyon közvetlenek és úgy érzem hamar sikerült a beilleszkedés.

Hogy tetszett a heti edzésmunka? Mennyire volt megterhelő számotokra?

CSICSVÁRI MILÁN: Ahogy a körülmények, úgy az edzések is profi módon zajlanak és ez remélem majd vissza köszön a bajnokságban. Ebben az időszakban az a jó ha aludni sem bír az ember olyan fáradt.

Érezd jól magad itt Putnokon, sok győzelmet, kapott gól nélkül lehozott mérkőzéseket, eredményes munkát, sikereket kívánunk Neked és az egész csapatnak!


Miután a csapat egy másik új igazolása jól ismeri Milánt, nem hagytuk ki az alkalmat, hogy ne kérdezzük meg Ő hogyan vélekedik régi/új csapattársáról.

Csicsvári Milán4

Válasz írása